“És mégis mozog a föld” – reformvihar a katolikusoknál

“Eppur si muove”. Galileo Galilei állítólag 1633-ban mondta ezt (“Mégis mozog a föld), amellyel megerősítette véleményét, hogy a föld forog a nap körül, és nem fordítva. Az egyház által a nézete miatt elítélt tudósnak 1992-ig, majd 360 évig kellett várnia, hogy a Vatikán visszavonja a már régen bizonyított tényt negligáló döntését.

A most véget ért vatikáni Világzsinat eddigi eredményeit, amelyeket jövőre egy újabb zsinatnak kell majd véglegesítenie, már most történelminek minősítik a zsinat résztvevői, akik szerint a római katolikus egyház most elkezdődött megreformálásához hasonlóra utoljára 1700 évvel ezelőtt volt példa.

A változás forgószele három fontos témában rázta meg a szentszéket. Az egyik a nőkérdés, a nők szerepe és lehetőségei az egyházi szolgálatban, valamint a papi nőtlenség eltörlésének felvetése, illetve a homoszexualitással kapcsolatos egyházi állásfoglalás újragondolása.

Maga a zsinat menete is forradalmi volt. Kezdve azzal, hogy a katolikus egyház történelmében először a jelenlévő 464 személyből szavazati joggal rendelkező 365 egyházi személy között 54 nő volt. Folytatva azzal, hogy a tanácskozás sem emlékeztetett a megszokotthoz, mert a résztvevőknek nem kellett a beszédeiket a vatikáni hatalmasságoknak a felszólalásuk előtt bemutatni és jóváhagyatni (mint az egykori kommunista pártok központi bizottságaiban). Megszűnt a gyakorlat, hogy a döntések nem a plenáris ülésen, hanem a háttérben, zárt ajtók mögötti, sötét szobákban születtek.

A tanácskozás 35 kerek asztalnál kis csoportokban, földrajzi hovatartozást nem követve folyt, ahol mindenki szabadon nyilvánulhatott meg. Egymást meghallgatták, függetlenül, hogy kinek mi volt a mondanivalója. Időről időre újrakeverték az asztaloknál ülőket. A menet a következő volt: a másik meghallgatása, majd ima, utánagondolás, majd mindenki kapott négy percet, hogy reagáljon az elhangzottakra. Mintha nem is a Vatikánban történt volna.

A szavazás a reformpártiak fényes győzelmét hozta. Szinte minden kérdésben kétharmados többséget kaptak a változást akarók. Így az is, hogy – mivel a katolikus hívők túlnyomó többsége nő – újra kell gondolni a nők szerepét az egyházban, és legalább kezdetnek lehetővé kell tenni a nők diakónusi szerepvállalását. A diakónusok temethetnek, keresztelhetnek és igét is hirdethetnek. (277 szavazat mellette, 69 ellene). Ez az egyházi szolgálat legalacsonyabb lépcsőfoka. Viszont nem misézhetnek, nem gyóntathatnak, és nem adhatnak fel utolsó kenetet a betegeknek.

Forradalminak tekinthető a korábban mereven elutasított változásra, a papi nőtlenség, a cölibátus újragondolására vonatkozó javaslat megszavazása is. (A változás mellett volt 291 küldött és ellene csak 55). Sokat jelentettek a papok számának drámai csökkenéséről hallott információk, amelyek közül az egyik német püspöké így hangzott: “Életemben háromszáz papot temettem, de csak tizenhármat szenteltem fel.”

De talán még ennél is nagyobb jelentőségű, mert a hívők nagy tömegeit érinti, az egyháznak a homoszexualitásról vallott nézetének forradalmi módosulása. A zsinat tudományos szakvéleményt kér arról, hogy a homoszexualitás, a katekizmussal ellentétben, nem egyéni döntés kérdése, nem bűn, hanem a magzat fejődése során az anyaméhben alakul ki, és a gyermek megszületésével lezártnak tekintendő.

Ez utóbbival kapcsolatban a “mintakeresztény” magyar rezsim is lépéskényszerbe kerülhet, mert talán Orbán sem lehet pápább a pápánál (még ha ő úgy is hiszi), és talán maguk a katolikus hívők is inkább az egyházukra és nem a kormányukra hallgatva követelni fogják az idióta melegellenes magyar törvények és rendeletek azonnali visszavonását. Hogy vállalja-e az ezzel járó magába szállást és a nyilvános megszégyenülést a rezsim, az legalábbis kétséges.

A pont az i-re jövő ősszel kerülhet fel, amikor a mostani ajánlások törvényerőre emelkedhetnek a zsinat akkorra meghirdetett második fordulójában. Addig is tisztában kell lenni azzal, hogy a római katolikus egyház mint világegyház minden korábbinál kevésbé egységes. A kijelentés arról, hogy 1700 év óta nem volt ilyen mély reformokra esély, kiegészíthető azzal, hogy legalább ennyi ideje nem volt a katolikus egyház annyira megosztott, mint ma.

Kezdve onnan, hogy a konzervatív amerikai egyházak nemhogy reformokat nem akarnak, de a nők szerepvállalásában és társadalmi megítélésében, valamint a melegkérdésben évszázadokat léptek vissza. Vagy nem egy afrikai egyházi közösség nem annyira a női diakónusokat sürgeti, mint amennyire a többnejűség szentesítése mellett érvel. Vagyis – ahogyan az forradalmi változások idején szokásos – van zűrzavar gazdagon.

Mégis pozitívumként kell értékelni, hogy – ha 1700 év óta csak másodszor – de mégiscsak megmozdult a föld a keresztény világban. A kirajzolódó reformfolyamat végre egyformán szolgálja az egyház és a hívők érdekeit, de kedvező változást jelent azok számára is, akik nem hisznek, vagy nem a keresztény vallást vallják. x

Zsebesi Zsolt