Oroszország biztonságára Oroszország veszélyes

Népszerű orosz mantra, hogy a nyugat, az USA, a terjeszkedő NATO egyre jobban veszélyeztette Oroszország biztonságát, és az erre adott jogos válasz volt Ukrajna megtámadása. Vagyis az orosz-ukrán háborúért a nyugatot terheli a felelősség.

Ez az állítás implicite azt tartalmazza, hogy Moszkvának joga van a környezetében lévő országok fölött ellenőrzést gyakorolni, egyfajta befolyási övezetet fenntartani, ahol neki tetsző politikai rendszerekben, általa irányított politikai vezetők Oroszország gazdasági és katonai érdekeinek megfelelő politikát valósítanak meg.

Erről az érintett országok jelentős részének más a véleménye. Ide sorolnám Ukrajna mellett a balti államokat, de a volt kelet-európai országokat is, amelyek a hidegháború idején valóban az orosz érdekszférába tartoztak, és már ezeket is csak ilyen-olyan mószerekkel, nemegyszer katonai erőszakkal tudta Moszkva az uralma alatt tartani.

Akik most jogos orosz biztonsági érdekek elismeréséről beszélnek, normálisnak tartják azt a helyzetet, amiből Kelet-Európa olyan örömmel szabadult meg, és ahová csak néhány agyament politikusa vagy az oroszok által pórázra vett ottani kijáró emberük vágyik vissza. A lényeg: Oroszországnak nincs joga szuverén országok politikai és gazdasági elnyomására.

Másodszor: a NATO terjeszkedése, aminek nem Oroszország körülzárása vagy egy Oroszország elleni agresszió, de még csak az orosz biztonsági érdekek megsértése sem volt a célja, arra irányult, hogy a most tapasztalt orosz próbálkozásnak, amelyben Moszkva erővel igyekszik hegemóniáját újjáépíteni a térségben, minél kisebb esélye legyen a sikerre.

Ha a nyugat nem terjeszti ki védelmi hálóját a balti államokra vagy a kelet-európai volt szocialista országokra, akkor ma nem orosz-ukrán háború folyna „csak”, de az egész említett térség szuverenitása veszélyben forogna, vagy konkrétan a térség háborús felvonulási területté alakult volna, és a nyugatnak sem formális indoka, sem lehetősége nem volna, hogy védelmébe vegye az érintett országokat.

Oroszországot nem akarta megtámadni 2022-ben senki. Előtte is Oroszország támadta meg Ukrajnát, amikor annektálta a Krímet. Oroszországnak nem biztonságpolitikai problémái vannak, hanem gazdasági-társadalmi megoldatlan gondjai csőstül. Mindenekelőtt az, hogy a Szovjetunió felbomlása után nem volt képes az országot a nyugati gazdaságokkal kompatibilis állapotba hozni.

A katonai nagyhatalom gazdasági törpe maradt. Ha kivesszük az oroszok kezéből az atomfegyvereiket, akkor jelentősége látványosan egy fejlődő ország szintjére esik vissza, amely csak a nyersanyagok és energiahordozók exportjából tartja fenn magát. Nem rosszul, mert abból van elég, de extra jövedelmeit nem tudta a gazdasága struktúrájának átalakítására fordítani.

Miközben a világ legnagyobb szárazföldi területtel rendelkező országa, amely gazdag természeti kincsekben, de a saját erőforrásait nem tudja hatékonyan kiaknázni, folyamatosan új területek megszerzését erőlteti, érdekszférát akar kiépíteni maga körül, miközben egyre kevesebb előnyt tud ezért vazallusainak ajánlani, akiket végeredményben a vezetőik korrumpálásával vagy egyszerű erőszakkal tud csak maga mellett tartani.

Az orosz birodalom eróziójának fő oka az, hogy évszázadok óta nem képes integrálódni a fejlett nyugati gazdaságok árucseréjébe, azokkal nem képes maga számára előnyös értékcserét folytatni, megmaradt nyersanyagforrásnak és a nyugati áruk számára attraktív piacnak. Az orosz társadalmi modell és életforma csak nagyon csekély vonzerővel rendelkezik.

Mint korábban annyiszor, ebből a menekülési utat a kifelé irányuló agresszióban látták megtalálni az orosz vezetők. Változó sikerrel. A csúcs a Szovjetunió és a „szocialista tábor” összetákolása volt, amihez ugyancsak a véres II. Világháború teremtette meg a lehetőséget.

A most kirobbantott orosz–ukrán háború le fogja zárni – amennyiben a nyugat bátor és határozott politikát fog folytatni – az orosz birodalom történetét. Oroszország a helyére kerül, ami egyáltalán nem egyenlő az ország degradálásával, mert az a valóságban egyébként is jóval valódi értéke fölé van beárazva. Oroszországnak egy józan befelé fordulásra volna szüksége, hogy alkalmassá tegye magát a világgazdaságban súlyának megfelelő szerep vállalására.

Amennyiben az oroszok a vélt súlyuk valós csökkenését tragédiának és biztonsági kockázatnak fogják megélni, azért egyedül saját magukat, országuk politikai vezetését, jelen esetben Vlagyimir Putyint tehetik felelőssé. Putyin éppen most veri be az orosz–ukrán háborúban az utolsó szöget az orosz birodalom koporsójába. Hagyni kell neki.

A nyugat nem követheti el újra azt a hibát, hogy a világháború kirobbantására, főleg megnyerésére képtelen orosz birodalomtól való félelmében, egy közvetlen nyugat-orosz konfrontáció elkerülése érdekében életben tartja a birodalmat, mert így Oroszország továbbra is probléma marad a világ számára.

A természetes lecsúszást, az orosz birodalom erózióját nem Putyin idézte elő, ő csak lemásolta elődei hibáit, és Ukrajna megtámadásával felgyorsította a végkifejletet. Elszalasztotta a Szovjetunió szétesése után kínálkozó felzárkózási lehetőséget, ahogyan a nyugat is, amelyik sem nem fogadta be az oroszokat, sem nem tette őke a helyükre.

Az orosz pozíciókeresés okozta gondok folyamatos szőnyeg alá söprése, a Moszkva kihívásaira adott hibás válaszok egyenes következménye az a helyzet, amelyben a nyugat 2022-ben találta magát. Nagy hiba volna ebből nem tanulni, hanem újra ugyanabba a zsákutcába farolni. Vannak jelei, hogy ez nem így lesz, de annak is, hogy nem változik semmi.

Az orosz birodalom Ukrajnában elesett. A nyugatnak csak végig kell vinnie a megkezdett játszmát, amelyben benne van a mainál közvetlenebb beavatkozás is az orosz–ukrán háborúba. Most kellene keménynek lenni, hogy később egy orosz–kínai szövetség ne állíthassa a mainál is nagyobb és bonyolultabb probléma elé a civilizált világot. x

Zsebesi Zsolt