Ki ellen fegyverkezik Magyarország?

A magyar kormány a NATO egyik strébereként már ma elérte a fegyverkezésre fordított kiadásaival a katonai szövetség által megszabott minimumot, ami a GDP 2 százalékát jelenti. Csak azt nem tudni, hogy a viharosan megindított magyar fegyverkezés ki ellen irányul.

Magyarország mellett a NATO 31 tagországa közül csak az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Finnország, Lengyelország, Szlovákia, Románia, Lettország, Litvánia, Észtország és Görögország teljesítette a kétszázalékos előirányzatot, ami eddig csak ajánlat volt, de a jövő kedden kezdődő NATO-csúcson valószínűleg elvárt szintté fogják emelni.

A csúcstalálkozón természetesen a fő téma az Oroszországgal szembeni fellépés összehangolása, az ehhez szükséges katonai erő felmutatása és folyamatos fenntartása lesz. Vagyis a tagországok nagyobb elkötelezettsége a hadseregeik fejlesztésére és Ukrajna támogatására. A már említett országokon kívül sokan még meg sem közelítik a kétszázalékos ajánlást, így például Németország a GDP-je alig 1,5 százalékát fordítja a védelmi kiadásokra.

Kiugróan magas az Egyesült Államok katonai büdzséje, ami az USA GDP-jének a 3,8 százaléka körül mozog, és abszolút értékben nagyobb, mint az összes többi NATO-tagország együttes ilyen célú kiadása. Erre hivatkozva próbálkozott Donald Trump nyomást gyakorolni Nyugat-Európára a védelmi erőfeszítéseik növelése érdekében, egész odáig menve, hogy meglengette, ennek hiányában az USA kilép a szervezetből.

A jelenlegi amerikai adminisztrációnak megkönnyítette a dolgát, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ezzel egyértelművé vált, hogy az első számú biztonsági kockázat forrása Moszkva, és nem Peking, bár nyilván Washington egy pillanatra sem veszi le a szemét Kína rohamtempóban növekvő haderejéről, mindenekelőtt a Tajvan függetlenségét fenyegető kínai törekvésekről.

Hogy hol áll mindezek fényében a magyar haderőfejlesztés és NATO-politika, azt jó lenne tudni, és nemcsak nekem, de a NATO vezető nagyhatalmai is erre kíváncsiak. Orbán ugyan soha nyíltan nem fogalmazta meg Magyarország ellenérdekeltségét a NATO-tagsággal, de ezen kívül szinte mindent elkövetett, ami e tagság értelmét megkérdőjelezi.

Leginkább az orosz-ukrán háborúhoz való magyar hozzáállás tér el markánsan a szervezet által képviselt irányvonaltól, amikor Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának, azokat át sem engedi a területén, nyíltan bevallja, hogy nem drukkol az ukrán győzelemért, azt állítva, hogy az oroszért sem, de közben szinte minden téren, a szankciók ellenzésével, azok hatékonyságának kétségbe vonásával vagy Putyin háborús bűnösségének tagadásával a NATO álláspontjával szembe megy.

Ennél is feltűnőbb, hogy a többi uniós tagországtól és a NATO tagországaitól is eltérően Magyarország alig tesz valamit azért, hogy energetikai függőségét felszámolja Oroszországtól. Éppen ellenkezőleg, kézzel-lábbal rúgkapál az ellen, hogy Pakson ne az oroszok építhessenek új atomreaktorokat, és hogy érezhetően csökkenjen a magyar függőség az orosz gáztól és olajtól.

Magyarország minden olyan téren fokozza gazdasági együttműködését Moszkvával, ahol az érvényes oroszellenes szankciók ezt nem tiltják elég szigorúan. Mindeközben – mintegy ennek hangsúlyozása érdekében – látványosan barátságtalan, de inkább ellenségesnek nevezhető politikát folytat Ukrajnával szemben. Évekig megtorpedózta az ukrán-NATO tanács összehívását az ukrajnai magyar kisebbség helyzetének romlására hivatkozva.

Talán zsarolási szándékkal, de inkább megmagyarázhatatlan indokból Orbán a török elnökkel együtt nem hagyja ratifikálni a magyar parlament által Svédország csatlakozását a NATO-hoz. Míg a török elvárásokat elég konkrétan megfogalmazták, a magyar feltételek nehezen érthetőek. Ráadásul a magyarázat, hogy a Fidesz parlamenti frakciója sértve érzi magát Svédország által, egyenesen nevetséges.

A jövő heti NATO-csúcson tehát – bár ott lesz Orbán Viktor is – a legkevésbé valószínű, hogy az ő véleményére volna bárki is kíváncsi, hacsak azt nem fogja elárulni, hogy miért nézi félhülyének, az EU összes tagországával együtt, a NATO tagországainak vezetőit is, amikor ő akarja megmondani nekik, – Putyin útmutatását követve – hogy mi a teendője a NATO-nak, és hogyan viszonyuljon a nyugat az orosz agresszióhoz Ukrajnában. x

Zsebesi Zsolt