A pártatlannak álcázott Fidesz-párti index.hu hosszasan méltatja Orbán Viktor 2012-re datált keleti-nyitását, anélkül, hogy bármit is elmondana annak máig észrevétlen eredményeiről, ugyanis az ország függősége a nyugattól egy mákszemnyit sem csökkent azóta.

Az elmúlt 11 év alatt lényegesen csak az változott, hogy a célpontnak kiválasztott Oroszország és Kína helyzete radikálisan romlott, és egyre kevésbé lehet a nyugatival versenyképes alternatívának tekinteni a jó viszonyt Pekinggel vagy Moszkvával.

Az orosz helyzet részletezése nem szükséges: az egyszemélyes, diktatórikus hatalmat gyakorló Putyin Ukrajnában háborúba keveredett az egész nyugattal, soha nem látott mértékben szakadt el Oroszország a demokratikus világtól, mert az iparilag fejlett országokhoz tervezett felzárkózás helyett a kizárólag veszteséget és visszaesést okozó konfrontáció útjára lépett Ukrajna megtámadásával.

Kína nem kevésbé bonyolult helyzetbe manőverezte magát. Az évtizedeken át tartó rapid növekedés és a nyugattal folyatott árucsere szélesedése, a nyugati technológiák kreatív átvétele, a történelmi léptékű társadalmi mobilitás nyomán a közel másfél milliárd lakosú ország a világgazdaság egyik meghatározó játékosává lépett elő.

Mára azonban bajba került a kínai gazdasági csoda. Az ország kommunista vezetése túlértékelte Kína gazdasági lehetőségeit, és konfrontatív politikai irányzatot hirdetett meg, gazdasági erejéhez mérhető nemzetközi politikai és ideológiai befolyás megszerzését tűzte a zászlajára, ami immár frontális ütközést idézett elő a nyugattal, mindenekelőtt az Egyesült Államokkal.

Ennek és a kínai belső folyamatok következményeként is a kínai rekord növekedés megtorpant, mára gazdasági visszaesésbe csapott át, és számos területen egy közeli komoly válság jelei kezdenek mutatkozni. Legfőképpen a késztermékek kínai kivitele torpant meg, de a gazdaság egésze is meglassult, ami mögött az ingatlanpiac válsága és az egyre dráguló kínai munkaerő, a belső fogyasztásnak a koronavírus járvány rapid kezelése, valamint a lakosságnak a politikai vezetésbe vetett hitének megrendülése áll.

A nyugat, főleg az Egyesült Államok, technológiai hidegháborút kezdeményezett Kínával szemben, ami érezhetően aláásta a félvezető- és a chipgyártás területén eddig tapasztalt kínai előretörést, sőt azt lehet mondani, hogy az ezen a téren kirobbant konfrontációt a nyugat már gyakorlatilag meg is nyerte. Kína technológiai menetelésének sikerült megálljt parancsolni.

A fentiek a számok nyelvén: a kínai export idén májusban 7,5 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban, az import 4,5 százalékkal esett vissza. Tavaly Kína 6,4 millió 40 lábas konténernyi árut szállított Európába, ahonnan (Svájccal együtt) 1,6 millió ilyen konténer árut importált. Csakhogy értékét nézve már akkor az Európai Unió és Svájc együttes exportja Kínába 27 százalékkal haladta meg a kínai kivitelt az EU-ba és Svájcba.

Az Ázsiából származó amerikai importon belül Kína részesedése már tavaly alig haladta meg az 50 százalékot, ami 2013-ban még 70 százalék volt. Különösen érzékenyen érinti a kínai gazdaságot az Egyesült Államok restriktív politikája a félvezetők és ezen belül a chipek gyártása, illetve ezek gyártási technológiájának hozzáférhetővé tétele terén. Ennek következtében Kína nem tud elmozdulni a chipgyártásával a világgazdaságban elért 10 százalékos részesedéséről.

A gépkocsieladások Kínában az év első 5 hónapjában alig haladták meg a 10 millió darabot az egy évvel korábban ugyanennyi idő alatt értékesített 27 millió darab személygépkocsival szemben. Az ingatlanárak gyors ütemben zuhannak, az ingatlanfejlesztő cégek, amelyek a kínai gazdaság 30 százalékát jelentik, a csőd szélén tántorognak, Kína az 50 millió eladatlan és jórészt eladhatatlan lakás országává vált.

Az év első negyedében 22 százalékkal csökkent az építési telkek eladása, ami nem csak azt jelzi, hogy az építőipar gödörben van, de ez komoly gondot jelent a helyi önkormányzatoknak, amelyek fő bevételi forrása a telkeik értékesítése az ingatlanfejlesztők számára. Önmagában ez is jelentős csapás a helyi vásárlóerőre, de ehhez járul, hogy a fiatal városi kínaiaknál a munkanélküliségi ráta elérte a rég nem látott 20,8 százalékot.

A kínai központi bank a gazdaság fellendítése érdekében csökkentette az irányadó kamatlábat, és mintegy 30 milliárd eurónyi friss pénzt lökött a piacra, de ez egyelőre szinte semmilyen értékelhető hatást nem váltott ki. Az egyik legnagyobb problémává lépett elő, és stratégiai jelentőségre tett szert a kínai lakosság folyamatos csökkenése és elöregedése. Hatvan év óta először fordult elő tavaly, hogy többen haltak meg, mint ahányan születtek. Egy év alatt 800 ezerrel csökkent a lakosság.

Demográfia tanulmányok szerint mostantól azzal kell számolni, hogy Kína népessége minden nap 10 ezerrel csökken, és 2050-re 109 millióval kevesebb lakosa lesz az országnak. A kínai munkaképes korosztály csökkenésének üteme megkérdőjelezi az egész eddigi kínai gazdasági modellt. 2035-re a kisebb számú népességen belül a jelenlegi 280 millióról 400 millióra nő a nyugdíjasok száma, ami ugyancsak kedvezőtlen hatással lesz a gazdaságra, azon belül a fogyasztásra is.

A nehézségekből való kilábalást és a korábbi dinamikus fejlődés lehetőségét erősen behatárolja, hogy Kína komoly politikai elszigetelődésbe manőverezte magát. Mégpedig nemcsak Nyugat-Európa és az Egyesült Államok tekintetében, de Ázsiában és a szomszédjaival fenntartott viszonyában is. Nagyon kevés igazi szövetségese van. Befolyásának növekedését gátolja a kulturális, nyelvi, írásbeliségén alapuló elszigeteltsége, a Hongkong és Tajvan ügyében tanúsított agresszivitása.

Közvetlen szomszédaival sincs jó viszonyban, szinte mindegyikkel vitája, rendezetlen ügye, nem ritkán fegyveres határkonfliktusa van. Valamennyit konkurensének, vetélytársának tartja, akivel szemben az erő pozíciójából lép fel. A Dél-kínai-tenger kapcsán nyílt viszályban van Japánnal, Vietnámmal és a Fülöp-szigetekkel. Indiával időről időre lokális fegyveres összetűzésekbe keveredik.

Mindezek következtében a világgazdaság szereplői tömegesen fordulnak el Kínától, és keresnek alternatív megoldásokat az anyaországokban vagy más, feltörekvő ázsiai országban, mint például Indiában és Vietnámban. Ez is komolyan rontja a Kínáról, mint a határtalan üzleti lehetőségek országáról korábban kialakult képet. Az USA-val folytatott chipháború máris érezteti negatív hatását, és bár néhány szektorban, mint például az elektromos autóiparban, a kép kedvező, általánosságban egy közelgő válság előszele érzékelhető.

A kínai vezetés válasza erre a növekvő fegyverkezés, az egyre agresszívabb külföldi fellépés, Tajvan megszállásának lebegtetése, az országon belül a magánszektor és a lakosság fokozott ellenőrzése, ideológiailag az általuk marxistának nevezett elvek alkalmazásának kiszélesítése, ami mögött megfigyelők a párton belüli hatalmi harcot vélik felfedezni.

A nyugattal a saját maga által megfinanszírozott konfrontációba gabalyodott magyar vezetés, élén Orbán Viktorral erre a Kínára teszi fel a jövőjét, mert nem találja a helyét jelenlegi nyugati szövetségesei oldalán, mivel azok nem hajlandók elfogadni, hogy az EU és a NATO szövetségi rendszerén belül egy kínai vagy orosz társadalmi-gazdasági modellre hajazó, a nyugati normákat lábbal tipró ország egzisztálhasson.

Magyarország helyzete radikális fordulatért kiált. A jelenlegi politikai vezetés elvesztette a józan ítélőképességét, és kaotikus kapkodásba kezdett. Az államkassza üres, az ország szövetségesek nélkül teng-leng egy politikailag légüres térben, kiszolgáltatva Putyinoknak és Hszi Csin-pingeknek.

 

Orbán elkeseredetten kutat új szövetségesek után, Szerbiától az arab világon keresztül Törökországig, hogy szorult helyzetében támaszra találjon. Oroszország és Kína helyzete nem könnyíti meg a leszakadást a nyugattól, de Orbánnak nincs más lehetősége a menekülésre. Az ő sikere e téren az ország vesztével lesz egyenlő.

x

Zsebesi Zsolt