A magyar köztársasági elnök részvételét a csíksomlyói búcsúban és az ottani események összefoglalását videó üzenetében a román fél sértőnek találta, és a magyar nagykövetségen interveniált miatta.
Köztársasági elnökünk kevés megértést tanúsított a román – általa – szokásosnak nevezett rosszallással szemben, aminek hangot is adott ugyancsak az interneten. Ezzel – bár nem feltételezzük, hogy ezzel ellenkező lett volna a szándéka – maga is hozzájárult a permanens felszültség fenntartásához Budapest és Bukarest között Erdély ügyében.
Mi indokolja a román “szokásokat” az ilyen és ehhez hasonló magyar megnyilvánulások esetén? Pont az, ami más országok esetében is. Nevezetesen: egy másik országban élő nemzeti kisebbség támogatása ürügyén az adott ország érzékenységének a figyelmen kívül hagyása, az ottani hatalom tűrési határainak a feszegetése.
Egy adott országnak egy másik országban található, ott kisebbségben lévő, egyes területeken akár többségben élő tagjai érdekeinek védelme és képviselete a másik ország területén mindig kényes téma, és az is marad, főleg annak fényében, amit most az Ukrajnában élő orosz ajkúak vagy éppen a koszovói szerbek ürügyén Moszkva és Belgrád produkál.
Más országok belügyeibe történő beavatkozás vagy éppen az ilyen országok elleni katonai fellépés az ott élő kisebbségek védelmében nagy múltra tekint vissza. A legsötétebb visszaéléseket ezzel a II. Világháborúban a náci Németország követte el. Ide sorolható a német nyomásra hozott akkori döntés Erdély hovatartozásáról is.
Ilyen probléma a most ismét élessé váló koszovói-szerb konfliktus, ahol Magyarország a saját szemszögéből nézve sem biztos, hogy a jó oldalra áll, amikor Koszovóval szemben a Koszovót a mai napig el nem ismerő jelenlegi szerb vezetés mellett teszi le a garast.
A túlnyomó részt koszovói albánok lakta Koszovó nemzetközi támogatással elnyert szuverenitása megalapozottabban sérti a szerbek történelmi területi igényét, mint amennyire védhető magyar részről Erdély esetleges autonóm státuszának támogatása.
Koszovónál maradva: az ország függetlenségét több mint 100 ország ismerte el eddig, köztük Magyarország is. Természetesen nincs ezen a listán Szerbia és szoros szövetségese, Oroszország. Moszkva egyébként ab ovo utálja a kis nemzetek szuverenitását és főleg kiválását más országokból, mindenekelőtt éppen Oroszországból.
Ennél sokkal többet mond, kik azok, akik még nem ismerik el Koszovó elszakadását Szerbiából, és így szuverén állami létét sem. Mindjárt az első Kína, amely jogot formál, hogy egyesítse a Kínai Népköztársasággal az egykor a kontinentális Kínához tartozó szigetet, Tajvant.
Hasonló megfontolásokból nem ismeri el Koszovót: Szlovákia (magyar lakta területek), Románia (Erdély), Spanyolország (Katalónia), Görögország (Ciprus) és maga Ciprus sem (a ciprusi törökök szeparatista nyomulása miatt Cipruson).
Természetesen az elsők között ismerte el a nemzetközileg szinte senki által el nem ismert Tajvan is Koszovó független létét, jogát a saját államhoz. Ugyancsak jól körülhatárolható, önös érdekből.
Visszatérve Csíksomlyóra: lehet feszíteni a húrt, lehet nemcsak Románia vagy Ukrajna, de Szlovákia területén is demonstratívan az ottani magyar kisebbség mellett korteskedni, annak tudatában is, hogy ezzel nemhogy nem segítünk nekik törekvéseik és jogos igényeik elérésében, de sokkal inkább ártunk ennek a folyamatnak.
Ha a magyar kormány ezt valaha is alaposan végiggondolta volna, akkor ma nem Ukrajna folyamatos bírálatával, egy nyíltan Ukrajna-ellenes politikával rukkol elő, nem azzal házalna, hogy az orosz-ukrán háborúban egyik félnek sem drukkol, fegyverrel nem támogatja Ukrajna honvédő háborúját, hanem határozottan kiállna Ukrajna mellett, amire hivatkozva szinte mindent el tudna érni az ukrajnai magyarok érdekében.
Ugyanez vonatkozik a többi szomszédos országra is. Sem Szlovákiában, sem Romániában nem egyszerűen a helyi magyarság határtalan anyagi támogatásán, stadionok és templomok építésén keresztül vezet az út a magyarság helyzetének javítása felé. Sokkal produktívabb lenne, ha e támogatás mellett az adott országgal igyekeznénk jó kapcsolatokat fenntartani.
A szerb-koszovói konfliktusban pedig – eltekintve a pravoszláv egyházak és a cirill betűk iránti magyar kormányzati vonzódástól – jobb lenne újragondolni a magyar álláspontot, már csak azért is, mert az homlokegyenest ellentétes a saját érdekeink mellett az EU álláspontjával is, pedig Brüsszellel szintén hasznosabb volna jóban lenni, ha tényleg meg akarjuk kapni tőlük a pénzt, ami – kormányunk úgy tudja – egyébként jár is neki. (Nem inkább nekünk?) x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 