Az ukrajnai konfliktus rövid távon Putyin megroggyant hazai támogatottságának gatyába rázását szolgálja a két év múlva esedékes elnökválasztásra. Hosszabb távon nézve a befolyásos és a nagyokkal ismét együtt játszani képes Oroszország reinkarnációja irányába tett erőfeszítés tanúi vagyunk.

Putyin egyáltalán nem akarja Ukrajnát elfoglalni, hanem csak azt, hogy Ukrajnában orosz befolyás alatt álló rezsim működjön, hogy szárazföldi összeköttetés legyen a Krím és Oroszország között, hogy a Krím félsziget után a két kelet-ukrajnai bábállam a Luhanszki Népköztársaság és a Donyecki Népköztársaság az Orosz Föderáció tagjává váljon az ukrajnai bevonulástól való elállásért cserébe kikényszerített hallgatólagos nyugati hozzájárulással.

Putyin ettől ma sokkal többet követel, hogy legyen miből engednie. Az említett célok teljesülése esetén Moszkva visszafütyüli majd a vérebeit Ukrajna határáról, leállítja a verbális konfrontációt, átmenetileg kilép a fegyverrel zsaroló haramia pozíciójából, és jogosnak hazudott érdekeinek részleges teljesítése fejében együttműködésre és tárgyalásra késznek fog mutatkozni, amit a nyugat hibásan a saját sikereként fog elkönyvelni.

A KGB-ügynök amatőr cselgáncsozó a megfontolt tárgyalópartner szerepét fogja játszani majd egyre növekvő számú bábjai, köztük a magyar kormányfő támogatásával. De csak addig, amíg újabb lehetőségét nem látja annak, hogy erőszakkal fenyegetve megint valahol újabb pozíciója feladására kényszerítheti a nyugatot. Ennek az orosz magatartásnak nem lesz vége, évszázadok óta folyik, az orosz állam létalapjának tekinthető, és az is marad, amíg maga az orosz nép nem éri el a polgári fejlődés olyan szintjét, amikor majd mást fog elvárni és mást tud kikényszeríteni a saját államától.

A nyugat ma Kínával és saját magával van elfoglalva. Van elég problémája anélkül is, hogy nyílt katonai összecsapást vállaljon Oroszországgal Ukrajnáért, amelynek a jelentősége Washington és Berlin, Párizs és London számára kizárólag annyi, hogy most éppen ez az ország az, ahol Oroszország belemar a nyugat testébe, belepiszkít a „tiszta” és „demokratikus” lelkecskéjébe. Mivel nem ejt létfontosságú sebet az észak-atlanti szövetségen és Európán, úgy általában lényegesen nem változtat a világ erővonalain, még csak meg sem karcolja azokat, ezért, bár megalázó, a nyugat pragmatizmusból rááll az alkura Putyinnal, ami veszélyes és hosszú távon káros precedenst teremt.

Orbán Viktor magyar kormányfő, aki február elején Oroszországba látogat, hogy egyeztesse választási stratégiáját a keresztapával, ebből azt a tanulságot fogja levonni, hogy szabad az út hatalma megőrzéséhez, mégpedig bármilyen eszközzel, a világ mindenbe belemegy, ami nem változtat lényegesen az erőviszonyokon, ahogy Kazahsztánért vagy Kelet-Ukrajnáért, korábban Grúziáért sem állt sorompóba. Az, hogy ma „még” Magyarország a NATO tagjának látszik minden csoportképen, csak pillanatfelvétel eredménye. Nem kell annak mindig úgy lennie.

Az orosz vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ), az orosz NATO a nyugati NATO-nál nagyobb biztonságot tud garantálni népet elnyomó diktatórikus rezsimek számára, ahogyan azt legutóbb Kazahsztánban bizonyította, ami el is nyerte a magyar kormány, mindenekelőtt Orbán Viktor csodálatát, olyannyira, hogy támogatásáról biztosította a beavatkozás mellett a megvédett és a saját népét halomra lövető rezsimet is.

Most, hogy hazánk megfigyelői státuszt szerzett a Türk Tanácsban, a KBSZSZ polgári fedőszervében, most, hogy Orbánnak is aktuálissá válhat egy békefenntartó orosz szerepvállalás egy esetleges magyarországi népfelkelés leveréséhez, folyamatosan értékelődik fel az orosz kapcsolat a kínai mellett, mondjanak is erről bármit nyugati és magyarországi széplelkek. Orbán február 12-én Oroszországban elfogadni kényszerül Moszkva esetleges támogatásának árát a saját terjedelmes ülepe védelmében, és azért is, mert mára visszavonhatatlanul Putyin elkötelezettjévé küzdötte le magát, ezért nem is tehet mást. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s