
Szögezzük le: Románia magyarjai nem románok, hanem magyarok, igaz, román állampolgárok. Ha egyszer magyarok, akkor nekünk mint magyarországi magyaroknak lehet jó és rossz véleményünk is rólunk. Az anyaország polgárai is két táborra szakadtak: Fidesz-hívőkre és az orbáni rezsimet elutasítókra. A helyzet az, hogy Orbán trónfosztását, a második rendszerváltást nemcsak a Fidesz-hívők, de a romániai magyarok akarata ellenére kell véghezvinni.
Magyarország lakosságának egy jelentős része – ők is magyarok – orrolnak a Romániában élő magyarokra, mert Orbán Viktor zsoldjában állónak látják őket. Nem minden alap nélkül. Olyanoknak, akik komoly anyagi juttatásért cserébe, ellenszolgáltatásként, Orbánra és rezsimjére szavaznak. A nekik juttatott előnyöket hálálják meg: az útlevelet, a szavazati jogot, a határon túlra küldött sok milliárdos anyagi támogatást.
Maguk a romániai magyarok mondják, de legerősebb politikai képviseletük, az RMDSZ vezetői is megerősítik, ellenzékieknek a romániai magyarok között nem érdemes kampányolniuk, mert az ott élő magyarok tudják, kire kell szavazniuk. Ezt mondta az RMDSZ egyik vezetője is az előző parlamenti választások alkalmával.
Ebből az következik, hogy a magyar politikai rendszert megváltoztatni akaró, az orbáni rezsimet megdönteni tervező több millió magyarnak a szavazataikkal Orbánt támogató romániai magyarok politikai ellenfelei, de tekintettel a magyarországi politikai táborok közötti acsarkodó viszonyra, inkább ellenségei.
De ezt ők akarják. Ez az ő döntésük. Ettől előnyöket remélnek, nagyobbat, mintha más vezetné Magyarországot. Abban bíznak, hogy minden kiváltságuk, amelyben a jelenlegi kormány részesíti őket, Orbán hatalmon maradása esetén legalábbis megmarad, de inkább gyarapodni fog.
Vagyis a romániai magyarok maguk döntenek racionálisan úgy, hogy arra szavaznak, aki nekik nagyobb előnyt biztosít. Minden egyéb nagy loncsos, nemzeti és keresztény szócséplés, ilyen-olyan sem itt, sem ott nem létező értékek szajkózása szemfényvesztés. Orbán szájából egynesen visszataszító.
Mindeközben a romániai magyarok nem mérlegelik, hogy állásfoglalásuk Orbán mellett milyen hátránnyal jár a magyarországi magyarságra nézve, sőt – továbbmegyek – a romániai magyarság számára nem szempont, hogy mi itt hogyan élünk, az ő döntésüket ez nem befolyásolja, hiszen az kizárólag az adott magyarországi hatalomnak a hozzájuk való viszonyától, a támogatás nagyságától, milyenségétől függ.
Így aztán balgaság számon kérni rajtuk, hogy miért olyan politikai irányzatra szavaznak, amely – gyakorlatilag – tönkreveri Magyarországot, elidegeníti természetes szövetségeseitől, ellenségévé teszi az Európai Uniót, a nagyhatalmakat, az Egyesült Államokat, végső soron kivezeti Magyarországot a nyugati érdekszférából, és a keleti autokrata rezsimekhez köti a jövőjét, amikor szomszédja, a magyarok által is lakott Románia ezzel pont ellentétes, a saját érdekeit, az ország román és magyar lakosainak az érdekeit is jobban szolgáló politikát folytat, és ennek eredményeképpen jobban és gyorsabban is fejlődik mint Magyarország.
A romániai magyarok a magyar kormánytól kapott pénzt és minden egyéb támogatást köszönik szépen, de ha szabadabb, civilizáltabb életre vágynak – a statisztika azt mutatja – Franciaországba, Nagy-Britanniába és Németországba vándorolnak ki, mert ezekben az országokban jobb magyarnak lenni, mint Romániában vagy Magyarországon. A magyarországi magyarok is így tesznek, amikor nyugatra mennek munka után, a jobb élet reményében.
A magyarországi magyarok millióinak és a romániai magyaroknak tehát nem azonosak az érdekeik. A Fidesz-hívők azt akarják, hogy a nekik tetsző és kedvező kurzus, Orbán és rezsimje maradjon hatalmon, és ebben az érdekeik megegyeznek a romániai magyarok érdekeivel. Ez csak akkor változna, ha a romániai magyarok úgy látnák, hogy Orbánék szűkmarkúak velük szemben, illetve ha elhinnék, hogy egy másik kormány bőkezűbb lenne hozzájuk. Erre nagy remény nincs.
Így aztán nem kell a romániai magyarokat mocskolni, kitagadni, ilyen-olyannak bélyegezni, hiszen pont olyan jó magyar emberek ők, mint az itt élő Fidesz-hívők, akik ugyancsak a saját érdekükben, vagy – gyakran – a vélt érdekükben, jelentősen félrevezetve szavaznak a rezsimre, azaz pont olyanok, mint a romániai magyarok, akiknél nem sokkal jobban tájékozottak ők sem arról, mi is lenne az ország és azon belül az ő személyes érdekük.
Orbánt és a Fideszt akkor is el kell kergetni, ha ebben nem segítenek a romániai magyarok, sőt ez ellen lépnek fel. Pont azért, mert nem rajtuk kell számon kérni a felelősséget egy olyan országért, amelyben nem laknak, ahol nem adóznak, ahol nem érzékelik a szavazataik következményeit. Amikor Orbánt – a romániai magyarok bánatára – börtönbe fogjuk zárni, és számon fogjuk kérni a nemzeti nagytőke meggazdagodását, a romániai magyar politikai szervezeteknek is ki kell majd teríteniük a kártyáikat.
Nem kell attól tartani, hogy a Romániában élő magyarság Orbán Viktor bukása után nem fogja elfogadni az anyaország támogatását, amit egyébként – ha ma még nem is akarja felfogni, de akkor kénytelen lesz – nem Orbán Viktortól, nem a Fidesztől, hanem a magyar adófizetőktől kap ma is, mégpedig pont ugyanúgy az Orbán-hívők adóiból, mint ahogy az Orbánt börtönben látni akarókéból. Jó lesz az a pénz más kezéből is, mert a góbék jól tudják, hogy a pénz az pénz, akár Orbán, akár Karácsony vagy bárki más adja.
Az, hogy a romániai magyarok, persze mindenekelőtt politikai szervezeteik, nem a rendszerváltás hívei, az az ő valós és vélt érdekeik alapján racionális. Ők ma a rendszert váltani és az Orbán-rezsimet megdönteni akarók ellenségei. De ennek nem kell mindig így lennie, és nem is lesz így. Aki ma kígyót és békát kiált rájuk, az gondolja meg, ugyanezek a romániai magyarok egy ellenzéki hatalomváltás után is magyarok lesznek, és mint ilyenek, meg fogják találni a módját, hogy előnyt kovácsoljanak abból, ami most hátrányosnak látszik a számukra.
Együtt kell majd velük is élnünk a poszt-orbáni évszázadokban is, ezért ne mérgezzük meg az itteni és az ottani magyarok közötti viszonyt! Azért, mert Debrecen mélyen Fidesz-hívő, és lakói pont a megszokott előnyökért rendre nagy számban a Fideszre szavaznak, nem hiszem, hogy egy rendszerváltás után a saját kardjukba dőlnének, esetleg tömegesen vándorolnának ki Oroszországba vagy Kínába.
Magyarország történelme során mindig azért ment előre, azért tudott így-úgy lépést tartani a világgal, mert voltak, akik egy kicsit tisztábban látták a jövőt, valamivel értelmesebb víziójuk volt a helyes irányról, mint a magyarok egy jelentős részének, nemegyszer a többségének. Éltek is azok Erdélyben vagy a Felvidéken vagy bárhol máshol.
Nincs olyan ország a világon, amelyet ne a lakossága, a polgárai egy jelentős részének ellenállásával szemben sikerült csak megcsinálni. Nekünk is a Fidesz-hívők és az erdélyi magyarok nélkül, sőt velük szemben kell egészséges alapokra helyeznünk az országot. Tegyük ezt abban a tudatban, hogy amit el akarunk érni, az az ő javukat is szolgálja. x
Zsebesi Zsolt