Magyarországot megtámadta Brüsszel. Háborúban állunk a fejlett nyugati világgal, mert nemcsak az Európai Unióval, hanem az Egyesült Államokkal is, amelyek közül egy is elég volna ahhoz, hogy magyarok milliói kapják össze a személyes holmijaikat, és kezdjék az ismerkedést a háborús menekültek sorsával, csatlakozzanak az úgynevezett illegális migránsok millióihoz, és bebocsátásért, segítségért könyörögjenek idegen országok határkerítései mentén.
Amennyiben valóban ránk támadtak – és miért ne hinnénk az ország kormányfőjének (csak egy okot mondjon valaki!), akkor nagy bajban vagyunk. Szemben áll velünk a világ két hatalmas gazdasági övezete, az Európai Unió vagy 400 milliós lakossággal és az Egyesült Államok, a világ legnagyobb nemzetgazdasága 330 millió polgárával, és mintegy 1 400 ezer állig felfegyverzett, hivatásos, harcban edzett amerikai katonával, egy akkora katonai költségvetéssel, mint amennyivel a sorban utána következő 4 legnagyobb katonai nagyhatalom együtt gazdálkodik. És akkor még nem beszéltem a NATO többi hadseregéről.
Magyarország ehhez képest gyakorlatilag fegyvertelen. Katonája néhány ezer, akiknek harci tapasztalata nagyjából egyenlő a nullával, de ha a legjobbak volnának, akkor sem lenne érdemes be se tárazni a kézifegyvereket és be se tölteni az ágyúinkat, a harckocsijainkat nem lenne időnk a laktanyák falain kívülre vezetni egy támadás esetén. Egyébként pedig valószínűleg az ország elfoglalása helyett csak blokád alá helyeznének bennünket, amíg magunk nem kérünk meg valakit, hogy vonuljon be végre, és fejezzük be ezt a hülye játékot.
Nézzük, mire számíthatunk egy gazdasági összetűzés esetén az EU-val vagy az USA-val. Nem mennék bele a részletekbe, de nagyjából arra, hogy úgy néhány héten belül leállna az egész magyar gazdaság, az ország kulcsfontosságú termelőkapacitásai vevők és beszállítók nélkül maradnának, nem lenne mivel, mit és kinek termelni. Még az élelmiszeriparunk is fejre állna, éhségre és hatalmas áruhiányra kellene számítani, mert import nélkül nem tudunk kijönni a hét végéig sem, és ha nincs export, nincs miből importálni. Szóval a győzelmi esély itt is egyenlő a nullával.
Akkor mégis ki és miért akar harcba szállni a nyugattal? A fentiekből következik, hogy az ország lakossága egészen biztosan nem. A magyar embereknek más se hiányzik, mint egy nagy honvédő háború. Akkor mi folyik itt? Nos, lehet, hogy mégis van az országban egy-két elvetemült kreatúra, aki úgy gondolja, hogy legalább beszélni érdemes a háborúról, annak azt a fajtáját gyakorolni, amit a köznép szájkaraténak hív, és aminek a lényege, hogy provokáljuk a nálunk nagyobbat, erősebbet, aki – mivel tisztában van a túlerejével – úgysem üt meg minket, viszont az orra előtt hadonászva azt a látszatot kelthetjük, hogy vagyunk valakik.
Ez azért mégse lenne elég indok ahhoz, hogy provokáljuk a világot. Az EU-t mint gazdasági és politikai társulást, a NATO-t mint katonai szövetséget, az Egyesült Államok elnökét mint a világ legnagyobb nemzetgazdasága, a legnagyobb hadserege első emberét. Nem lenne értelme Brüsszelt gyermekeink megrontójának, a keresztény Magyarországot és a magyar nemzetet felszámolni, rabigába hajtani akaró második Moszkvának nevezni, miközben a kormányfőnk és a magyar kormánysajtó azt terjeszti, hogy az országunk ellen Soros György szítja a tüzet, az amerikai elnök, Joe Biden pedig szellemileg leépült öreg ember, aki állandóan hasra esik az elnöki repülőgép lépcsőjén.
Ennek az öngyilkos viselkedésnek mélyebb oka kell legyen. De nincs. A magyar politikát egyszerű, mondhatnám primitív bunkók alakítják tíz-egynéhány éve. Olyanok, mint Orbán Viktor vagy Kövér László, akik most éppen Nyugat-Európa, az USA, Kanada, Japán és Ausztrália ellen akarnak összekovácsolni egy európai, jobboldali, keresztény politikai szövetséget. Ez – első lépésben – átalakítaná az EU-t, ami nem jelent mást, mint annak felszámolását, a másodikban pedig kínai és orosz támogatással kivéreztetné a liberális demokráciát az öreg kontinensen, szemétre vetné a több száz év alatt kialakult nyugati politikai modellt, és helyette a nemzetállamok szélsőjobboldali, fasisztoid rendszerét vezetné be.
Lenne ebben a rendszerben kellő arányban adagolva fehér felsőbbrendűség, vagyis rasszizmus, keresztény népbutítás, hazaszeretet, egy kis egészséges antiszemitizmus meg nemzeti érzés bőven, államilag támogatott nemzeti nagytőkével, szigorú kontroll alatt tartott művészettel, tudománnyal, oktatással és központilag irányított nemzeti gondolkodású sajtóval, amely kizárólag a haza érdekében, gyermekeink jövőjét szem előtt tartva hazudna, de nagyokat. (Ilyen már most is van nálunk.) Mindebben – hiszik nem hiszik – Orbán Viktor Oroszország katonai erejére és Kína gazdasági potenciáljára és ugyancsak gyors tempóban kiépülő haderejére támaszkodna.
Ebben a nagyszabású kalandban valójában azért kellene 10 millió magyar embernek is beszállnia, mert az aktuális magyar kormányfő úgy döntött, hogy a tíz-egynéhány évvel ezelőtt a fair választásokon megszerzett politikai hatalmat és az ennek segítségével létrejött felmérhetetlen gazdagságát, javait, birtokait nem tenné ki hosszú távon parlamenti választások kockázatának, helyette olyan kiherélt, látszatdemokráciát kezdett el üzemeltetni, amelyben bármi történik, bárki bármit tesz, mindig az övé marad a politikai hatalom és vele együtt az ország gazdasága fölötti ellenőrzés is.
Magyarul: Orbán Viktor végleg megszüntetné a politikai váltógazdaságot, a liberális demokráciát, a szabadpiaci versenyt és minden egyéb elavult nyugati baromságot. Helyette, a katolikus ajatollahokkal és a magyar nemzeti nagytőkével összefogva, Orbán-kreatúrák irányítanák az országot, és birtokolnák annak javait egy nemzetvezető, Orbán Viktor útmutatásai alapján, sikeresen ötvözve az iráni, az orosz és a kínai modellt.
Na ez az, ami nem tetszik Brüsszelben, Berlinben, Párizsban, Washingtonban sem. Nem a magyar gyerekek szexuális félrevezetése miatt, még csak nem is az ellopott uniós pénzek okán kezdi elveszíteni a türelmét a nyugat. Nem az a probléma, hogy hány éves korhatárral, milyen reklámot engedélyeznek Magyarországon az internet világában, hanem az, hogy a nyugat egyre nyíltabban készül egy komoly konfrontációra Oroszországgal, de mindenekelőtt Kínával.
Ebben a nagypolitikai játszmában, ami a világban betöltött vezető szerepről, a nyugati vagy a keleti életforma hegemóniájáról szól, a föld korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló kincseinek újraelosztásáról, egy 21. századi hatalmi egyensúly megteremtéséről, Magyarországnak nem osztottak kártyát. Be se szállhatunk a játékba, mert nem tudjuk betenni a tétet. Nemhogy mi oszthatnánk a lapokat.
Választásunk sincs, hogy melyikhez csatlakozunk a táborok közül. Kétkulacsoskodni csak addig hagynak, amíg ez nem zavarja a felvonulási területeken a szabad mozgást. Amint akadályt képezünk, azonnal eltakarítanak az útból. A nyugat egyet megtanult: nem szabad hátralépni. Az USA az elmúlt több mint 60 évben egyszer sem engedett abból, amit megszerzett. Az elmúlt fél évszázad nagy vesztese Oroszország, és az is marad. Kína lett a trónkövetelő, de a nyugat a pekingi kommunistákat is meg fogja állítani. Nincs más lehetősége.
A magyar nép újabb történelmi tragédiája lenne, ha ismét a rossz oldalon ébredne, megint egy loncsos, keresztény-nacionalista, soviniszta kurzus zárna bennünket a veszteseknek fenntartott rezervátumba. A magyar történelemben nem hemzsegnek a nagy formátumú államférfiak. Ez meglátszik az ország történelmén. De a maihoz hasonló antitalentum, egy ilyen hihetetlen, kiskaliberű, ócska, rövidlátó, gerinctelen tolvaj vezetője sem volt még ennek az országnak, pedig láttunk már egyet s mást. Ha nem szabadulunk meg tőle még időben, Európa népei élve fognak eltemetni minket, és még le is köpik a sírunkat.
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 