„Egy halálos vírus támadt a világra, de mi, magyarok összefogtunk, és legyőztük a járványt. Amikor nagy a baj, Magyarországon hősökből sosincs hiány.” Így a magyar kormányfő. Vizsgáljuk meg e két mondatot, mert ebben benne van minden, ami fontos!

Először: „halálos vírus támad a világra”. Nem Magyarországra, hanem a világra, amely öt kontinens, mintegy 7 milliárd ember. Nem számít. Csak az számít, hogy a halálos vírus ugyan az egész világot támadta meg, de – a franc tudja, a világ mit csinált vele – mi azonban mint magyarok összefogtunk és legyőztük. A többiek le vannak szarva.

Másodszor: azért győztük le, mert „mi, magyarok” összefogtunk. Még véletlenül sem azért, mert a világ valamennyi tudományos műhelye, az összes gyógyszergyártója, biológusa, virológusa, járványügyi szakembere, a világ nagyhatalmai, az USA, az EU összefogott, és utóbbiak soha nem látott összegű anyagi támogatásban részesítették a vakcinakutatókat. Dehogy azért. A nagy túrót, csak és kizárólag azért győztük le, és csak mi, mert a többiek egy nagy francot győzték le, mert mi, magyarok összefogtunk.

Az EU rendelt nekünk vagy 25 millió vakcinát, amit angol, német, török, magyar, amerikai és egyéb nációk kutatói hoztak létre, továbbá mi is vásároltunk oltóanyagot, amit orosz és kínai szakemberek állítottak elő, de nem ezért győztünk, bár maga a kormányfő szajkózta hónapokon át, hogy oltás, oltás, és az oltottak számától függően térhetünk vissza a normális életünkhöz, mert nem ezért térhettünk vissza a normális, bár valójában abnormális korábbi életünkhöz, mert jöttek a vakcinák, és mi oltottunk velük, hanem azért, mert a magyarok összefogtak. Na és még miért?

Hát azért, mert Magyarországon hősökből sosincs hiány, szemben a balfácán egyéb országokkal, ahol permanens hiány van hősökből, viszont van elég orvos, ápoló, mind jól megfizetve, intenzív ágy, szaktudás, szervezettség, őszinte információ a járványról, továbbá állami támogatás azoknak, akik a koronavírus miatt elvesztették az állásukat és a jövedelmüket. Ezekből a prózai dolgokból nálunk mind hiány volt, de hősökből most sem.

Köszönjük neked, Rákosi elvtárs, hogy ismét hősök lehettünk, hogy ismét a magyar dolgozó emberek oldották meg a saját problémáikat, szenvedték ki a megoldásokat, amelyek akár jók is lehettek, de az adott, általad és kormányod által elbaszott körülmények között biztosan hősiesek voltak. Ennek ellenére mégiscsak közel 30 ezer magyar honfitársunk halála járt velük. A lakosság számához viszonyítva nagyon sok magyar ember vesztette az életét. Több, mint a kevésbé hős országok nagy többségében.

Te, szerencsére, életben maradtál nekünk, kedves Rákosi elvtárs, hogy újabb győzelmekre vezesd országunkat és népünket a keresztény gyökereit megtagadó, genderimádó, liberális, baloldali és migránssimogató nyugat ellen, összefogva a progresszív, a valódi és a magyar emberek által is kultivált értékeket hordozó keleti despotákkal, mint amilyenek Kína, Oroszország, Belorusz vagy éppen Törökország nagy formátumú diktátorai.

Legyen is nálunk kínai egyetem, ha nem megoldhatatlan, akár több is, hiszen van a Fudannál is jobb, átnevelő intézménye a kínai kommunista pártnak. Építsen még több atomerőművet, és szállítson nekünk korszerű metrókocsikat Oroszország, vezessen országunkon át a kínai selyemút a Balkánra, mert a magyar emberek erre vágynak évszázadok óta, és te, felismerve ezt, kedves Rákosi elvtárs, megvalósítod a legtitkosabb vágyainkat is, főleg azokat, amelyekre soha a büdös életben még gondolni sem mertünk volna.

A

A próféta beszéljen belőled!

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s