
Az index.hu „Egyedül Magyarország nem támogatta a Hamászt elítélő nyilatkozatot” címmel tájékoztat arról, hogy Magyarország ismét meghiúsított egy uniós közös nyilatkozatot, amikor egyedüli tagországként nem írta alá a legújabb közel-keleti véres konfliktust elítélő EU-s közös állásfoglalást. A cikk címe azonban félrevezető, mivel a közös nyilatkozat egyáltalán nem nevezhető a Hamászt elítélő állásfoglalásnak, mivel abban erős kritika fogalmazódik meg Izrael fellépésével és politikájával kapcsolatban is.
A magyar kormánynak valójában nem a Hamászra vonatkozó rész nem tetszett a dokumentumban, hanem az, amely felszólította Izraelt, hogy a rakétatámadásokra arányos választ adjon. Uniós diplomaták szerint Magyarország azt a részt sem tudta elfogadni a közös közleményben, amely Izraelt a nemzetközi jog tiszteletben tartására szólította fel, és amely szerint elfogadhatatlanok az izraeli válaszlépések okozta veszteségek a civil lakosság és főleg a gyerekek körében, továbbá szorgalmazta, hogy Izrael hagyjon fel a palesztinok erőszakos kiköltöztetésével a saját lakásaikból, ami az erőszak jelenlegi eszkalációjának közvetlen okozója.
A nyugati sajtó arra emlékeztet, hogy Magyarország sorozatban hiúsítja meg egyedüli tagországként a közösen kidolgozott uniós állásfoglalások egyhangú elfogadását, mint korábban Kína elítélését a hongkongi demokrácia elleni erőszakos fellépése miatt is. Egyre erősebbek a hangok, amelyek szerint ki kell vezetni az uniós gyakorlatból külpolitikai kérdésekben is az egyhangúság megkövetelését, és helyette a többség véleményét kell képviselni mint az EU álláspontját.
Az index cikkének címe a magyar állásfoglalás lényegét szándékosan, vagy csak szakmai hozzá nem értésből, de meghamisítja. Sokan a mai felgyorsult világban csak a címeket olvassák el, ami ebben az esetben teljesen félrevezető, ellentétes a cikk valódi tartalmával. Minden összeesküvési teória terjesztése nélkül, az ilyen újságírói és szerkesztői magatartás kétségeket ébreszt a tisztességes tájékoztatási szándékot illetően.
Zsebesi Zsolt