A hétvégén újra London polgármesterévé választották a pakisztáni bevándorló fiát, az 50 éves Sadiq Khant. A brit munkáspárt szociáldemokrata irányzatához tartozó, szunnita muzulmán vallású politikust a párt jövőbeni kormányfőjelöltjeként tartják számon. Bár nem kövér, viszont az angolja exellent, ellenezte a brexitet, de sajnos magyarul nem tud egy szót sem. Az angol Wikipedia szerint Nationality: British (nemzetisége brit).

A világ legtermészetesebb módján – finoman fogalmazva – ki nem állhatja a leköszönt amerikai elnököt, Donald Trumpot, akit egyébként provokatívan meghívott Londonba, hogy ismerje meg a város “elképzelhetetlen sokszínűségét” és Khan ”büszke londoni és muzulmán családját”. A magyar kormányfővel sem ugranának egymás nyakába, de Karácsony Gergellyel valószínűleg megtalálnák a közös hangot, ha addigra Gergely megtanul angolul, esetleg Khan magyarul.

Khan szülei 1968-ban érkeztek Londonba, ahol édesapja buszsofőr lett, édesanyja női szabóként dolgozott. A polgármesternek 7 testvére van, abból 6 fiú. Mivel korán megismerkedtek a rasszizmussal, valamennyien a sporttal is elkötelezték magukat, főleg az ökölvívással, de szerették a focit és a krikettet is. Khan tanárai javaslatára nem állt fiatalon munkába, hanem továbbtanulásra adta a fejét, végül jogi diplomát szerzett. Gyerekkorától keményen dolgozott, hogy támogathassák a család Pakisztánban maradt tagjait.

Még tavaly választották újjá Párizs polgármesterét, Anne Hidalgot, aki származására nézve spanyol, immár spanyol-francia kettős állampolgár. 1961-ben érkezett Franciaországba édesanyjával és két nővérével. Véletlenül ő is baloldali, a francia szocialista párt tagjaként lett másodszor is a fény városának első embere. Lioni és párizsi egyetemi diplomája van jogból és politikatudományból.

A másik európai nagyváros, Berlin polgármestere is balos, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagja. Michael Müller egy igazi német, Berlin-Tempelhof szülöttje, aki felsőfokú végzettsége ellenére évekig apja nyomdájában dolgozott. 1981-ben lépett be az SPD-be, de a helyi evangélikus egyház önkéntes egyesületének munkatársa, és a Berlin-Brandenburg evangélikus egyházközségek szervezete vezetőségének is a tagja.

Akár biztosra is vehetjük ezek után, hogy milyen politikai irányultságú lehet Bécs polgármestere. Az bizony ugyancsak szociáldemokrata (SPÖ), és egyáltalán nem véletlenül, mert az osztrák főváros 1945 óta baloldali, szocdem irányítás alatt működik. Nem biztos, hogy csak ezért, de talán ez is benne van valahol, hogy Bécset a világ első vagy második leglakhatóbb városaként tartják nyilván.

Michael Ludwig a 2018 óta áll az osztrák főváros élén, ő az, akit az előző budapesti főpolgármester, bizonyos Tarlós István hozzá nem értőnek nevezett, amiért melegen üdvözölte, és a város számára nyereségnek nevezte, hogy a Budapestről elüldözött CEU (Közép-Európai Egyetem) Bécsbe költözött. Tarlós szerint Ludwig mint kezdő polgármester nem tudta, hogy mi egy polgármester feladata, mert ő tudta, és szerinte nem tartozik e feladatok közé egy fővárosi egyetem sorsával foglalkozni.

Csak a teljesség kedvéért: az EU-fővárosa, Brüsszel polgármestere egy bizonyos Philippe Close a belga Szocialista Párt (PS) delegáltja. A francia nyelvű PS ugyancsak hagyományos szociáldemokrata párt, amely számos egyéb európai, szocialista irányzatú, baloldali párt problémáival hadakozik ugyan, de arra még mindig jó, hogy országa legfontosabb városát vezesse.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s