Most, hogy a kínaiak beismerték, az általuk Magyarországnak is szállított Covid-19 elleni vakcina jelentősen kisebb hatékonyságú, mint például a Pfizernak a kínainál korszerűbb alapelven működő vakcinája, fel kell tenni a kérdést: mit kezd ezzel a magyar kormány, hogyan kíván egyenlő esélyt adni azoknak, akiket kapkodva kínai szerrel oltott be, azokkal, akik a Pfizer sokkal hatékonyabb, mert 95 százalékban működő vakcinájával immunizált.

Az illetékes kínai hatóság magas rangú képviselője ismerte be ugyanis szombaton közvetve, hogy a Brazíliában tapasztaltaknak megfelelően a kínai vakcina hatékonysága a tömeges oltásból szerzett adatok szerint 50 és 75 százalék között mozoghat, ezért maguk a kínaiak javasolják, hogy inkább vakcinakoktélt, tehát egyszerre többfajta, eltérő elven működő, tehát például Pfizer vakcinát használjanak a kínaival együtt, vagy a kettő helyett háromszor oltsanak kínai vakcinával.

A kínai szakember világosan fogalmazott: a lebutított vírust tartalmazó kínai vakcina hatékonysága kisebb, mint a korszerű technológián alapulóké. Tömeges gyártását és alkalmazását Kínában az indokolta, hogy nem állt rendelkezésre más oltóanyag. Szokatlanul egyenes beszéd. Kínában legalábbis.

Most akkor az egymilliárd forintos kérdés: Érdemes volt-e kapkodni és látványpékséget csinálni az oltásból, ha egymillió kínai vakcinával beoltott magyar emberből 300-500 ezer az oltás után sem védett a Covid-19 vírus ellen. Amennyiben ez az egymillió ember később kap oltást, mert a magyar kormány megvárja, amíg kellő mennyiségben állnak hatékonyabb vakcinák rendelkezésre, akkor nem 250-500 ezer ember egészsége van most veszélyben, hanem csak 50-100 ezeré.

Lehetne azzal érvelni, hogy még az is több védett embert eredményezett rövidebb idő alatt, hogy kínai, kevésbé hatékony oltóanyagot használtak, mintha ez idő alatt semmit, és a jobbakra vártak volna. Erősen megkérdőjelezi ezt, hogy a kínai oltás magas aránya mellett, vagy ezért vagy nem, de szinte semmit nem csökken az új fertőzöttek száma, a halottaké még úgy sem, hogy közben a beoltottak lakosságarányos száma az európai első három között van.

Most, hogy úgy tűnik – szemben a kormány korábbi propagandájával –, lassan már nem a vakcinahiány szabja meg, de az oltás üteme sem a beoltottak számát és lakosságarányos nagyságát, hanem a magukat beoltani szándékozók száma, akkor mi az akadálya, hogy a kormány amilyen gyorsan csak lehet, megvizsgáltassa, milyen arányú a védettsége azoknak, akiket kínai vakcinával oltottak be, hogy – azoknál, akiknél kell – azonnal újraoltást rendelhessen el?

Ha ezt a kormány nem lépi meg, semmi mást nem tesz, mit homokvárra építi teljes védekezési stratégiáját, és a nyitás ütemezését is, vagyis a lakosság tényleges védettségének ismerete nélkül, egyedül a beoltottak számára alapozva nyitja a boltokat, iskolákat, és engedi be a kétes védettséggel, de a védettséget igazoló plasztikkártyákkal rendelkező 60 ezer embert az EB focimeccseire a stadionba. Miközben fogalmunk nincs arról, hogy a védettséget igazoló kártyát felmutatók valóban védettek-e egyáltalán.

Senkit nem érdekel, hogy a kormány mit talál ki és mit mond arról, hogy relatíve így is, úgy is mi csináltuk a legjobban és nálunk a legtöbb a vírus elleni védettséggel rendelkező ember a lakosság arányában, ha köztük tízezrek vannak, akik a védettség hiú reményében szervezik az életüket, és élnek a védettséget igazoló, de ezek szerint nem bizonyító kártya nyújtotta többlet szabadságjogokkal.

A kormány kezdjen el végre nyugodtan, komolyan és felelősségteljesen dönteni és cselekedni. Felejtse el végre legalább néhány hónapra, hogy milyen közel van a következő országgyűlési választás, és ennek megfelelően milyen fontos az ellenzéket időben és a lehető legjobban lejáratni, akár okkal, akár ok nélkül, mert mindez emberi életekbe kerül, nem szolgálja a magyarok egészségét, legyenek is az érintettek fideszesek vagy ellenzékiek.

A kínai vakcinával immunizáltak kétes védettsége a magyar kormányfő mellett számos más vezető politikust, egyéb csókost és talpnyalót is érint. (Már amennyiben tényleg kínai vakcinát kaptak) Már csak ezért is lépnék a helyükben minél hamarabb. Persze lehet, hogy Orbán Viktor látványos beoltása kínai vakcinával csak porhintés és propagandahúzás, de akár így, akár úgy, azok után, hogy az ország egyszemélyes vezetője szinte semmilyen szakmai tanácsot, ellenzéki javaslatot időben nem fogadott meg, a kialakult helyzetért és annak minden következményéért egyedül ő a felelős.

Közben a kínai illetékesek bejelentették, hogy gőzerővel dolgoznak a BionTech/Pfizer mRNA vakcinával azonos működési mechanizmusú vakcina kifejlesztésén, és ez év végére ígérik a piacra dobását. Nem a rosszindulat, hanem a rossz tapasztalat mondatja velem: vajon nem azért kellett-e megvenni aranyárban a korszerűtlen kínai vakcinát, hogy Kína jó pénzért megszabadulhasson a felesleges készleteitől, főleg annak fényében, hogy nincs tudomásunk tömeges Covid-19 esetekről a mai Kínában? Nem azért tudott olyan nagy mennyiségben és olyan gyorsan szállítani Kína, mert meg akart szabadulni a vakcinájától?

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s