
Oltják a katonákat, a rendőröket, az olimpikonokat, a focistákat, a politikusokat, a home office-ban dolgozó hivatalnokokat, fűt és fát. Az időseket, a nagyon betegeket is. A pedagógusoknak viszont nem jut vakcina, pedig a legutolsó szakszervezeti adat szerint 60-an estek a koronavírus járvány áldozatául közülük.
Csakhogy a nemzet napszámosainak, vagy – mások szerint – a nemzet lámpásainak nem jár megkülönböztetett bánásmód. A lámpást nem beoltják, hanem leoltják, hiszen mindeközben védtelenül, életveszélynek kitéve munkára kötelezik őket, arra hogy a fertőzés veszélyével mit sem törődve a vírushordozó gyerekek közé menjenek.
Orbán Viktor már megkapta a maga választotta vakcinát. Kövér László is. Némasági fogadalmát csak ritkán megszegő drága jó köztársasági elnökünk is. Hogy is hívják? Szijjárt Péter orosz vakcinát kapott, szemben az előző hárommal, akik a kínait preferálták, de senki nem kér a rothadó nyugat oltóanyagából, csak Müller Cecília, aki Pfizert választott magának. Hamarabb kapnak védelmet a vírus ellen a határokon túl élő magyarok és magyarnak látszók, mint a hazai pedagógusaink.
Nem történhetett ez másképpen, hiszen Orbán az ország értelmiségének szisztematikus pusztításában, megalázásában leli örömét. Így tett az orvosokkal, a színészekkel, a zenészekkel, az írókkal, a képzőművészekkel, a tudósokkal, az újságírókkal, a bírókkal, maga alá gyűrte a tudományos akadémiát, a nemzeti színházat, katonáknak vetette kórházainkat, a saját szolgálójává alázta a közszolgákat.
Dzsudzsák Balázs diplomata útlevelet kapott, Nagy Feró Kossuth-díjat, Bayer Zsolt a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Mindenki azt kapja, amit érdemel. A magyar társadalom gyötrelmes halált fog szenvedni egy élhetetlenné vált országban, ahonnan száműzték vagy szolgává alázták az értelmiséget.
Nincs nemzet, amely életképes lenne tanult emberek, tanítók, művészek, alkotók, tudósok nélkül, akik utat és példát mutatnak a társadalomnak, akik tudására, áldozatvállalására számítani lehet válságos időkben, olyanban, mint amilyen a mostani. Nem a kormányok, a miniszterek, miniszteri biztosok, az operatív törzsek fogják felszámolni a járványt, enyhíteni a következményeit, hanem a hozzáértő szakemberek.
Ha nem védjük meg az értelmiségünket, ha a magyar értelmiség nem áll a sarkára, és nem védi meg önmagát, akkor egy nemzet pusztul el Európa közepén néhány enyveskezű, beteges küldetéstudatban szenvedő, hazudozó, hatalommániás, magát kereszténynek kiadó tévelygő miatt. A 24. órában vagyunk. Nagy magyarjaink forognak a sírjaikban.
Zsebesi Zsolt