Marcus Rashford

A Manchaster United és az angol labdarúgó-válogatott fekete bőrű sztárja a 22 éves Marcus Rashford nyílt levélben kérte Boris Johnson brit kormányfőt, hogy gondolja újra kormánya tervét, amely szerint még a nyáron megszüntetik az iskolás gyerekek ingyenes étkeztetését. Kezdeményezése egy nap alatt vett váratlan fordulatot.

A milliomos focista szívhez szóló sorokban ecsetelte, hogy édesanyja egyedül nevelte öt gyermekét. Egész nap minimálbérért dolgozott, de nem tudott annyit keresni, hogy megfelelő módon táplálni tudja a családját.

A szociális konyhák, iskolai jótékony étkezési kedvezmények, a városi ingyenkonyhák nélkül – írja Rashford – meg sem éltük volna a felnőttkort. Ezért kéri a kormányfőt, gondolja újra a döntését, mert, a focista szerint, valójában sokkal többen szorulnak a gyerekek közül életfontosságú segélyre, napi meleg ételre, mint az az 1,3 millió gyerek, amennyit a most kifutni tervezett kormányprogram az iskolák bezárása miatt ingyenes étkeztetésben részesített.

Rashford felhívása elsőre süket fülekre talált. Maga Johson hétfőn még határozottan visszautasította a kezdeményezést, hogy kedden már ezzel ellenkező döntést jelentsen be arról, hogy egy 133 millió eurónak (40 milliárd forint) megfelelő összeggel alapot hoznak létre a gyermekétkeztetés finanszírozására. Mindez – többek között – annak hatására, hogy Rashford levelében így fogalmazott: „Egy igazi, generációkon átívelő járvány indulhat el, a tömeges gyermekéhezés, ha azonnal nem módosítjuk az irányvonalat”.

A kormány gyors döntése Rashfordot is váratlanul érte, amire twitter oldalán így reagált:  Don’t even know what to say.
Just look at what we can do when we come together, THIS is England in 2020.

  • Marcus Rashford (@MarcusRashford) 16. Juni 2020 Nem tudom, mit mondjak. Nézzétek, mire vagyunk képesek, ha összefogunk! Ez Anglia 2020-ban!

Mindezt azok után írta, hogy maga 20 millió fontot (23 millió eurót) gyűjtött össze néhány nap alatt az éhező gyerekek számára. A probléma valós méreteit jelzi, hogy a  Child Poverty Action Group nevű civil szervezet adatai szerint már a koronavírus-járvány előtt, 2018 és 2019 között 4,2 millió gyermek számított veszélyeztetettnek a gyermekszegénységtől Nagy-Britanniában.

Ez a szám 2022-ig további 1 millióval nőhet – állítja a szervezet. Leginkább a fekete közösségek és az etnikai kisebbségek gyermekeiről van szó. A helyzetet még tovább rontotta a Covid-19 vírus okozta járvány, ami újabb 200 ezer gyermeket hozott nehéz helyzetbe.

A brit kormányfő véleményének gyors megváltozásában az is közrejátszhatott, hogy számos prominens állt ki Rashford mellett. Egy másik világsztár, Gary Lineker amolyan focista zsargonban ugyancsak Boris Johnsonhoz fordult: „Figyelj már! Ne késlekedj, és passzold a labdát ennek a csodálatos fiatal játékosnak, hogy megszerezhesse élete legfontosabb gólját! Soha jobb passzod nem lesz, mint ha ételt adsz az éhező gyerekeknek.”

Come on @BorisJohnson, you can assist this wonderful young man in scoring the most important goal of his life. Food for hungry children should be the easiest pass you’ll ever make. #maketheUturn https://t.co/UzS0gPms2eGary Lineker (@GaryLineker) 16. Juni 2020

Természetesen Johnson pártja is azonnal „vette a lapot”, és szinte mindenki, kivétel nélkül, a gyermekétkeztetés problémájának azonnali és radikális megoldása mellett tette le a garast.

A történetnek két olvasata van. Az egyik: Egy igazán gazdag és világhatalomnak számító kapitalista vagy – szebben fogalmazva – piacgazdaságot üzemeltető országban is hatalmas megoldatlan és egyre mélyülő szociális problémák vannak, amelyek nem esetlegesek, hanem rendszerszintűek.

A másik: A nyilvánosság, a szolidaritás és a humánus magatartás azonban sokat javíthat az alapvető rendszerszerű hibákon is.

És a dolog magyar vonatkozása: Vajon a magyar labdarúgók csak játéktudásban, taktikai képzettségben, erőnlétben és gyorsaságban vannak-e lemaradva a legjobbaktól? A magyar társadalom, a magyar gazdasági és politikai elit csak gazdasági vagy erkölcsi erejében emlékeztet inkább a szibériai sztyeppékre, mint az évszázadok óta nyírt brit gyepre?

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s