Ez nagy siker és reményt keltő a német demokrácia számár, de komoly figyelmeztetés a Berlinben nagykoalícióban regnáló SPD és a CDU-CSU-nak, mivel mind a Szociáldemokraták, mind pedig Angela Merkel Keresztény Demokrata Uniója komoly szavazatvesztést szenvedett el, egyikük sem képes harmadik pártok bevonása nélkül tovább kormányozni sem Saksen-Anhalt, sem Brandenburg tartományban. A CDU 5 százalékpont köröli veszteséget, az SPD 7 százalékpontnál nagyobb visszaesést könyvelhet el.

A választást ugyan nem nyerte meg, de mégis győztesnek tekinthető az AfD hiszen mindkét tartományban minimum megduplázta a szavazatinak számát. Saksen-Anhatlban 18 százalékponttal javított és 27 százalék körüli eredménnyel alig maradt le a 32 százalékos CDU mögött. Brandenburgban a szélsőjobboldali párt 11 százalékponttal javítva 23 százalékos eredménnyel liheg a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD nyakán.

A választási nap másik győztese a Zöldek pártja lett. A párt mindkét tartományban képes volt 3-4 százalékponttal javítani a korábbi eredményén és a 8-10 százalékával kihagyhatatlan lesz a következő koalíciós kormányokból. Először sikerült a pártank egyéni mandátumokat is szereznie.
Meglepetésre a vártnál is rosszabbul szerepelt a Linke (Baloldal), amely korábban, az NDK kormányzó pártja utódpártából kinőve komoly pozíciókat tartott fenn a keleti tartományokban. A párt Saksen-Anhaltba még így is a 10 százalék fölött maradt, bár korábbi szavazóinak majd a felét elvesztette. Brandenburgban ugyancsak 10 százalék fölött teljesítettek, de itt is 7 százalékpontnál nagyobb volt a visszaesésük.
A választási kampány minden korábbi elképzelést meghaladó intenzitású volt, mert a felek mindegyike átérezte a lehetőséget, ami a győzelemben, illetve a következményeit annak, ami a vereségben rejlik. Csak példaképpen: Saksen-Anhalt CDU párti kormányzója, Michael Kretschmer a kampány alatt személyesen találkozott mintegy 3,3 millió választóval. A politikus a választás előtti időkben olyan kimerült volt, hogy egy rendezvényen nem volt képes nevén nevezni pártja ott megjelent vezetőit. A kormányzó pártok politikusainak ember feletti teljesítményének is köszönhető hogy a nyár közepén még fej-fej mellett prognosztizált, de inkább AfD fölényt mutató tendenciát sikerült megfordítani.
A német keleti tartományok választási eredménye jól illik abba a sorba, amit országos kormányzati szinten Olaszországban és korábban Ausztriában figyelhettünk meg. E két országban a jobbközép kísérletet tett a szélsőjobboldali, neonáci gyökerű populista pártokkal a kormányzásra. De a Szabadság Párt vezére Heinz-Christian Strache és az olaszországi Lega vezére Mateo Salvini látványos bukása, a részvételükkel működő kormányok alig egy év utáni szétesése azt jelzi, hogy az európai szélsőjobb ugyan veszélyes mértékben megerősödött, mindenek előtt a migrációs válságot meglovagolva, de áttörést egyelőre nem tudott elérni.
A szélsőjobboldali veszély azonban nem múlt el. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az európai hagyományos jobb- és balközép pártoknak, a liberálisoknak és a zöldeknek egyre gyakrabban csak együtt, összefogva van meg az erejük ahhoz, hogy megakadályozzák a szélsőjobboldal kormányra kerülését demokratikus úton. Egyelőre a szélsőjobb más eszközökhöz nem folyamodott, bár Salvini azzal fenyeget Olaszországban, hogy mivel nem került sor az általa kierőszakolni próbált előrehozott választásokra, amelyeken győzelmi esélyeket látott pártja számára, az utcán fogja kierőszakolni egy új parlament megválasztását.
A kelet-németországi választások rossz hírt jelentenek Orbán Viktor számára. Immár minden esélye elenyészett annak, hogy a közeli jövőben Európa a szélsőjobboldal felé fordul. A magyar kormányfő még néhány hónappal ezelőtt, az Európai Választások idején is arról akarta meggyőzni az Európai Néppártot, hogy követve az osztrák és az olasz mintát nyisson – az általa – nemzetinek és kereszténynek nevezett – szélsőjobboldal irányába, mert – ahogy fogalmazott – ami jól működik Ausztriában, miért ne működhetne jól Brüsszelben is. Strache és Salvini – akik Orbán kebelbarátai – bukása után, a kelet-németországi választási eredmény újabb vereséget jelent mindazok számára, közöttük is az első helyen Orbán Viktor számára, akik egy szélsőjobboldali fordulatban látták Európa jövőjét.
Zsebesi Zsolt