
Az „Északi Kereszt” nevű szélsőjobboldali szervezet által baloldali, mindenek előtt „migránspárti” politikusok neveit tartalmazó halállista vált ismerté Németországban. A szervezet néhány letartóztatásban lévő tagjánál tartott házkutatás alkalmában találták meg a mintegy 25 ezer „politikai ellenség” nevét és címét tartalmazó digitális adatbázist. A szervezet egész Németország területén tervezett a lista alapján politikai indíttatású gyilkosságokat.
A Brandenburg és Mecklenburg-Elő-Pomerániában működő „Északi Kereszt” tevékenységét társzervezetei, a „Déli-, és a “Nyugati Kereszt” közreműködésével az egész Német Szövetségi Köztársaságra kiterjesztette, azaz a névsor nem korlátozódott az említett két német tartományra. A letartóztatott szélsőjobboldali aktivisták beismerték, hogy a névsor arra szolgált volna, hogy politikai konfliktus esetén az ott feltüntetett személyeket a lehető leggyorsabban likvidálni tudják.
Egy rostocki ügyvéd segítéségével a halálbrigádokat a német hadsereg, a Bundeswehr logóját tartalmazó igazolványokkal látták volna el, amelyek megkönnyíteni voltak hivatottak a kivégzésre kiszemelt áldozatok közelébe férkőzést. Az aktivisták a rendőrségnél dolgozó kollégáik segítségével nagy mennyiségű lőszert tulajdonítottak el a rendőrség raktáraiból és felszerelkeztek egy 15 évvel ezelőtti izraeli UZI géppisztollyal is, amit viszont a német hadseregtől emeltek el másfél évtizeddel ezelőtt.
A német szélsőjobboldali, neonáci szervezeteket már nem lehet nem komolyan venni azok után, hogy ez év június 2-án közvetlen közelről fejbe lőtték a 65 éves Walter Lübckét, a kormányzó német CDU magas beosztású hesseni tartományi politikusát. A rendőrség először öngyilkosságot feltételezett, de nagyon hamar kiderült, hogy hidegvérű gyilkosságról, politikailag motivált kivégzésről van szó.
Rövid idő alatt el is fogták a tettest, akiről hamar kiderült, hogy a német szélsőjobb színpadának szereplője és hosszú ideje készül a tettére, aminek indítéka a német politikusnak menekülteket befogadását támogató fellépése volt. Stephan E., aki bűnösnek vallotta magát Walter Lübcke meggyilkolásában szélsőjobboldali háttérrel rendelkezik, kapcsolatban áll a Combat 18 nevű neonáci csoporttal.
A német politikai színpad valamennyi meghatározó tényezőjének, a mértékadó politikai pártoknak – a szélsőjobboldali AfD (Alternatíva Németországért) párt kivételével – meggyőződése, hogy az ország biztonságára és a német demokráciára a szélsőjobboldalról leselkedik a legnagyobb veszély. Ezért teljes az egyetértés abban, hogy ennek leküzdése nem lehet kizárólag az alkotmányvédelmi hivatal, a rendőrség, a biztonsági szolgálatok, a politikusok, a pártok feladata. A szélsőjobboldallal szembeni fellépéshez azt egész német társadalom aktív szerepvállalására van szükség.
Zsebesi Zsolt
Köszönöm, jó tudni. Erről még a maradék ellenzéki sajtó sem írt.
KedvelésKedvelés