A koronavírusos katolikusok feloldozást kapnak a bűneik alól

Egy vatikáni bíróság határozata értelmében – bizonyos feltételek teljesítése esetén – a koronavírussal fertőzött katolikus hívők feloldozást kaphatnak a bűneik alól. Azok is megbocsátást nyerhetnek, akik a saját egészségüket kockáztatva koronavírussal fertőzött betegeket ápolnak, vagy buzgón értük, illetve a járvány mielőbbi végéért imádkoznak.

“A koronavírusos katolikusok feloldozást kapnak a bűneik alól” A teljes bejegyzés megtekintése

Tizenöt év börtönt kaphat, aki vírussal fertőz

Aki csak egy ember halálát is okozza a vírusellenes törvény megsértésével, akár 15 év börtönt is kaphat. „Elfogadhatatlan, hogy felelőtlen emberek szabadon szaladgálnak és megfertőzve másokat, azok halálát okozzák. Mondta Orban a Ludovic, aki Románia miniszterelnöke. A törvény kisebb megsértéséért 3-5 évet lehet kapni a szomszédos országban.

“Tizenöt év börtönt kaphat, aki vírussal fertőz” A teljes bejegyzés megtekintése

Osztrák víruskrízis: 1300 milliárd forintos válságalap – Magyarország késésben van

Az osztrák kormány 4 milliárd eurós, vagyis mintegy 1300 milliárd forintnak megfelelő koronavírus-válság alapot hozott létre. Ezen belül 130 milliárd forintnak megfelelő segélyt vehetnek igénybe azok a vállalkozások (kivétel nélkül milyen ágazathoz tartoznak, kicsik-e vagy nagyok) amelyek rövidített munkahetet vezetnek be a dolgozóik részére.

“Osztrák víruskrízis: 1300 milliárd forintos válságalap – Magyarország késésben van” A teljes bejegyzés megtekintése

Hatvanmillió olasz karanténban

Az olasz kormány történelmileg példátlan lépésre határozta el magát és gyakorlatilag karanténba zárja az ország 60 millió lakosát. Az eddig regisztrált 9200 koronavírus fertőzéses esettel Olaszország messze a leginkább fertőzött ország Európában. A polgári védelem szerint a halálesetek száma az elmúlt 24 órában 97-ről 243-ra nőtt.

“Hatvanmillió olasz karanténban” A teljes bejegyzés megtekintése

A Robert Koch Intézet kiskátéja a koronavírusról

A koronai vírus fertőzés tünetei:

A Sars-CoV-2 tünetei: láz, száraz köhögés, orrfolyás és fáradtság. A német Robert Koch Intézet szerint légzési problémák, torokfájás, fejfájás, testfájdalmak és hidegrázás is előfordulhatnak. Néhány beteg émelygést és hasmenést is tapasztalt. A betegségnek azonban nincs egységes lefolyása. Miután megvizsgálták 56 000 beteg adatait, a WHO becslése szerint a fertőzöttek 80% -ánál csak enyhe tünetek jelentkeznek, 14% -uknál súlyos tünetek mutatkoznak. A fertőzöttek kb. 6% -a súlyos beteg lett.

“A Robert Koch Intézet kiskátéja a koronavírusról” A teljes bejegyzés megtekintése

Nyílt levél Karácsony Gergelyhez

Menekült szír gyermek

A török-görög határon nagyhatalmi és kis stílű politikai játszmák áldozatául esett, háborús menekült szíriai tízezrek legalább részleges megsegítése érdekében felszólítom a magyar főváros ellenzéki főpolgármesterét Karácsony Gergelyt, hogy azonnal indítson konzultációt arról, hogy Budapest kész-e csatlakozni a német Szociáldemokrata Párt és a német Zöldek kezdeményezéséhez, és vállalja legalább 100, a török-görög határon rekedt, szíriai menekült gyermek befogadását. Tegyék – erejükhöz mérten – ugyanezt a többi ellenzéki vezetésű város polgármesterei is!

“Nyílt levél Karácsony Gergelyhez” A teljes bejegyzés megtekintése

Vasárnap 25 százalékkal esett az olaj ára – világgazdasági válság fenyeget

Vasárnap összeomlott az olaj ára, mert a tőzsdék attól tartanak, hogy az OPEC és Oroszország sem fogja csökkenteni a kitermelését, annak ellenére sem, hogy a kereslet az energiahordozó iránt a korona vírus hisztéria miatt a mélybe zuhant. A legnagyobb -15 százalékos – olajáresés egy nap alatt eddig a 2001. szeptemberében a WTC elleni terrortámadás idején regisztrálták.

“Vasárnap 25 százalékkal esett az olaj ára – világgazdasági válság fenyeget” A teljes bejegyzés megtekintése