Szerző: zsebesizs

A magyar gazdasági „csúcsminiszter” ismét háborúba indul, vagy igazából továbbra is a harci ösvényen rója a köröket, mert ugyanis egy helyben jár. Ennyi harcot, összecsapást, támadást és lerohanást Európa egyetlen gazdasági minisztere sem hajtott végre végül is békeidőben, ha nem vesszük figyelembe, hogy a határainknál egy országot megtámadott Magyarország stratégiai partnere, Oroszország.

Az erdélyi magyarság szinte korlátlan elkötelezettsége a Fidesz és vezére, Orbán Viktor mellett nem tegnap óta ismert. A magyar politikai élet egyéb szereplői, a mindenkori ellenzék durva kizárása a romániai magyarság kapcsolatrendszeréből eddig is vérlázító és pofátlan magatartás volt. Ma még inkább az.

Ezzel a címmel közöl terjedelmes írást az amerikai The Conversation, amely hiteles, szakmailag ellenőrzött kommentárokat és elemzéseket kínál a világhálón a globális kihívásokról. Alább az AI fordításában közöljük az írását az amerikai elnök ukrajnai politikájáról. „A megbékítés politikája – stratégiai engedmények egy agresszornak a háború elkerülése érdekében – az Egyesült Királyságban általában a konzervatív vezetőhöz, Neville Chamberlainhez kötődik, aki 1937 májusa és 1940 májusa között volt miniszterelnök.

Az Európai Unió, a háttérhatalmak, Soros György után Ukrajna lépett elő Magyarország első számú ellenségévé. Néhány hónapja még a Biden-adminisztráció, Brüsszel akarta megbuktatni a magyar kormányt, ma már a Nézőpont Intézet (neve nem számít) szakértője szerint Ukrajna készül ugyanerre Magyar Péterrel, az ellenzéki Tisza Párt vezetőjével karöltve. Az egyre együgyűbb magyar kormányzati megnyilvánulások, a Gulyás Gergely remegő száját elhagyó lepkefing azt jelzik, hogy tele a nadrág. Lassan nem marad más a fedélzeten, csak Kocsis Máté és Menczer Tamás, akik gyengécske fütyülése a sötétben hivatott a hatalom szilárdságát és bátorságát demonstrálni.

Hogy lehet, hogy bár Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, India mégis megtámadta Pakisztánt? Talán úgy, hogy Trumpnak nem éppen a diplomácia, az USA egymással szemben álló szövetségesei közötti egyensúlyozás a legerősebb oldala, ha van ilyenje egyáltalán. Washington évtizedeken át egyensúlyozott a két atomhatalom között, hogy féken tartsa mindkettejüket a nemzetközi biztonság és saját, a térségben fennálló stratégiai érdekeltségei miatt. Hol Pakisztánt, hol Indiát részesítve előnybe, lehetőleg úgy, hogy a másik fél ezt ne vegye zokon, vagy ne is tudjon róla.