Európa végveszélyben

Elkeseredetten fordulok minden írástudóhoz Magyarországon, minden értelmes, tisztességes magyar emberhez, mindenekelőtt a magyar értelmiséghez, hogy olvassa el figyelmesen, és gondolja alaposan végig az alábbi interjú minden szavát, főleg azt, ami azokból következik, ami abból Magyarországot érinti, ami meghatározza a teendőnket.

Thomas Jäger német politológus válaszol az n-tv.de hírportál kérdéseire a kardinálisan megváltozott amerikai politika kapcsán. Az amerikai-orosz és az amerikai-európai viszonyban kialakult új helyzet miatt, mert Európa – úgy látszik – végleg el kell búcsúzzon az atlanti együttműködéstől, attól a számára ideális helyzettől, hogy biztonságát 80 éven át az Egyesült Államok garantálta. Sőt tudomásul kell vennie, hogy az európai polgári demokráciáknak Oroszország után az Egyesült Államok is ellensége lett.

---

Nem újdonság, amit az amerikai kormány a biztonságpolitikai stratégiájába beleírt; a legtöbbet már hallhattuk Donald Trumptól vagy az embereitől – mondja Thomas Jäger USA-szakértő. Mégis radikális: Trump az Európai Uniót olyan ellenfélnek tekinti, amelyet meg kell semmisíteni. „Lényegében csak az a mondat hiányzik, hogy Oroszország tulajdonképpen csak megvédi magát Ukrajnában” – mondja Jäger. „Egyébként ezek pontosan azok a pontok, amelyeket a Kremlben is ugyanígy felmondhatnának.”

ntv.de: Milyen gyakran ad ki új Nemzeti Biztonsági Stratégiát az Egyesült Államok?

Thomas Jäger: Szokás, hogy az Egyesült Államok időről időre újra megfogalmazza a biztonsági stratégiáját. Ez rendszertelenül történik. Az utolsót 2022-ben adták ki, előtte öt évig nem volt új. Egyrészt ez a dokumentum a kormányzat önmegerősítését szolgálja. Másrészt kifelé kommunikál, hogy a világ képet kapjon az USA külpolitikai irányáról. Így nem meglepő, hogy a Trump-kormányzat most egy ilyen anyagot tesz közzé. De hogy ez végül bármilyen iránymutatás lesz-e ennek a kiismerhetetlen elnöknek, az teljesen nyitott.

A stratégiában az áll, hogy Európát „civilizációs megsemmisülés” fenyegeti. Mit jelent ez?

Azt jelenti: Európa előtt ugyanaz a sors áll, amelyet Trump – szerinte – az USA elől elhárított. Ő úgy állítja be magát, mint az Egyesült Államok megmentőjét, nélküle az USA-t „invázió” árasztotta volna el. Pontosan ezt követeli most Európától is.

Trump kormánya hónapok óta azt hangoztatja, hogy Európának olyanná kell válnia, mint amilyen a Trump-féle Amerika, ahol a demokráciát leépítik, a média hatalma pedig egyre kevesebb nagyvállalat kezében összpontosul. Trump megpróbálja a MAGA-t MEGA-ként exportálni Európába – Make Europe Great Again. Egy különbséggel: az európai MEGA széttöredezett lenne, mert az Európai Uniót el kellene törölni. Akkor az USA-nak csak kis államokkal kellene tárgyalnia, amelyeket mind külön-külön lehetne befolyásolni.

Az EU csak egyetlen helyen szerepel a biztonsági stratégiában – ott is minden olyasmivel kapcsolatban, ami a MAGA szemszögéből rosszul megy Európában, beleértve a csökkenő születési rátákat is.

Az amerikai politikai eliten belül még mindig nagyjából konszenzus van abban, hogy az EU – minden kritikával együtt – még mindig jobb, mint egy olyan Európa, ahol ismét tért nyerhet a revizionizmus. De Trump az EU-t olyasminek látja, amit el kell pusztítani. Azt is mondta, hogy az EU-t csak azért hozták létre, hogy kihasználják az USA-t. Amit Elon Musk most mondott, pontosan ezt a szellemet tükrözi.

Musk – amiatt, hogy az EU megbüntette a Twitter/X-et – azt írta: „Az EU-t meg kell szüntetni, és a szuverenitást vissza kell adni az egyes országoknak, hogy a kormányok jobban képviselhessék a saját lakosságukat.”

A digitális amerikai óriáscégek védelme ennek a biztonsági stratégiának az egyik központi eleme: az USA fölényes erejét üzletszerzésre kívánják használni. Az EU mint egész képes bizonyos szabályozásokat érvényesíteni. Belgium vagy Litvánia, sőt még Németország sem tudna igazán ellenállni az USA-nak és a techóriásainak.

A stratégiában az áll, hogy „a hazafias európai pártok növekvő befolyása nagy optimizmusra ad okot”. Mely pártokra gondolnak?

A szélsőjobboldaliakra. De ezt már régóta nyíltan kommunikálják: „Csak az AfD mentheti meg Németországot” – mondta Elon Musk a Bundestag-választási kampányban. Steve Bannon, Trump első kabinetfőnöke már tíz éve megpróbálta áthozni a Trump-mozgalmat Európába. Egy olasz kolostorban akarta létrehozni a nemzetipopulista jobboldal központját. Ebből a szempontból érthető Trump megjegyzése is, miszerint Európában „Európa elnökének” nevezik: ő határozza meg, mi a MAGA és mi a MEGA.

Azt mondta, Trump célja a demokrácia leépítése. Milyen „demokráciára” gondol Trump?

Arra a „demokráciára”, ahol az elnök – mivel közvetlenül választotta a nép – minden hatalommal rendelkezik, és nem létezhetnek ellensúlyok, kontrollok vagy fékező erők. Ő egyedül dönt mindenről – ez az ő „demokrácia”-felfogása. Holott a demokrácia lényege éppen az, hogy a hatalmat ellenőrzik, hogy különböző erők kompromisszumokat kötnek. Nem véletlen, hogy Trump kedvenc európai politikusa Orbán Viktor, közvetlenül Vlagyimir Putyin után.

A stratégia Oroszországgal kapcsolatos részeiben nincs szó amerikai–orosz nézetkülönbségekről, csak Európa konfliktusairól beszélnek.

Igen. Ezt már Trump 28 pontos tervében is láttuk, és korábban is érezni lehetett: az USA közvetítőként akar fellépni a NATO és Oroszország között, olyan államként, amely Oroszországgal együtt akarja kialakítani Európa biztonsági struktúráit – Európa részvétele nélkül. A „tárgyalásoknál” az orosz–ukrán háború kapcsán is világosan látható, mi az USA valódi érdeke: a háborút be kell fejezni, hogy pénzt lehessen vele keresni. Ez mindig ugyanaz a minta: Trump az amerikai hatalmat arra akarja használni, hogy olyan politikai rendet teremtsen, amelynek egyetlen célja a pénzkereset.

Putyin szóvivője azt mondta, hogy az amerikai stratégia változásai „nagyjából összhangban vannak az orosz elképzelésekkel”. Ez propaganda, vagy tényleg így van?

Trump első ciklusa alatt Kínát és Oroszországot még fenyegetésnek tekintették. Ennek most nyoma sincs: Oroszországot olyan államként írják le, amellyel üzletelni kell. Orosz szemmel ez egyértelmű gesztus. Az európaiak Oroszországtól való félelmeit irracionálisnak minősítik. Tulajdonképpen már csak az hiányzik, hogy kimondják: Oroszország Ukrajnában csupán védekezik. Egyébként ezeket a pontokat a Kremlben is szinte szó szerint így mondanák – egészen az állítólagos európai válság okág: csökkenő születési ráta.

De hiszen az USA-ban és főleg Oroszországban is csökkennek a születésszámok.

Igen, de az USA és Oroszország családpolitikája ideológiailag nagyon hasonló alapokon nyugszik. És mindkettő siránkozik az „elkorcsosult” Nyugat miatt, amely szerintük nem képes megőrizni saját nemzeti identitását. Amit a Trump-kormányzat a stratégiai dokumentumban az európai identitás és az önbizalom elvesztéséről ír, az egy az egyben a Kreml nyelvezete.

Norbert Röttgen a stratégiát „második korszakváltásnak” nevezte. Igaza van?

Mondhatjuk így. Az első korszakváltás Európa orosz fenyegetettsége volt. A második korszakváltás pedig az USA csökkenő támogatása, amelyre eddig olyannyira támaszkodtunk. Az új amerikai biztonsági stratégia 80 év európai politikájával szakít. Ha ezt „második korszakváltásnak” nevezzük, hozzá kell tenni, hogy az első következményeit sem dolgoztuk még fel.

Az amerikai „hadügyminiszter” Németországot a példamutató szövetségesek közé sorolta a növekvő védelmi kiadások miatt. Mit ér Pete Hegseth dicsérete?

Elsőre semmit. Már az is látszik, hogy a felsorolásban nincs valódi koncepció: Németország Izrael, Dél-Korea és Lengyelország után következik. Egyszerűen azokat az államokat ragadták ki, amelyek növelték a védelmi kiadásaikat. Ez régóta amerikai kívánság, és európai érdek is. De ez az a pont, ahol a svédeknek magukba kell nézniük: évtizedekig elhanyagolták, hogy saját védelmi képességeiket biztosítsák.

Hegseth azonban egy másik gondolatot is hozzátett, amelyet Trump már sokkal korábban kinyilvánított: aki úgy igyekszik, ahogy Trump elvárja, az számíthat támogatásra – talán. Aki nem tartozik a „példamutató szövetségesek” közé, annál még csak meg sem fontolják, hogy szükség esetén segítséget nyújtsanak.

Az új stratégia legalább az USA szempontjából értelmes?

Egyáltalán nem. Van benne egy alapvető ellentmondás: az USA a világ legerősebb hatalma akar lenni, de ki akar maradni mindenből, ha az üzleti érdekeit közvetlenül nem érinti. Így nem működik egy globális rendfenntartó hatalom. Azokban a régiókban, ahol az USA visszavonul, más hatalmak fognak fellépni, amelyek rendelkeznek a szükséges eszközökkel. A sorrend is árulkodó: először jön a „nyugati félteke”, vagyis Amerika. Aztán Ázsia, majd Európa, a Közel-Kelet, végül Afrika. Ha én lennék egy pekingi elemző, aki komolyan akarja venni ezt a dokumentumot, azt tanácsolnám a feletteseimnek: néhány dolgot mozdítsanak meg Latin-Amerikában, hogy az USA figyelme oda terelődjön.

A dokumentumban sok jövendölés szerepel Európáról. Ön szerint milyen lesz a transzatlanti kapcsolat tíz vagy húsz év múlva?

Ez sok tényezőtől függ, amelyeket ma még nem látunk. Mindenekfelett ott lebeg a kérdés: ki lesz három év múlva az USA elnöke? A legoptimistább európai forgatókönyv: Európa képes lesz arra, hogy saját életformáját és politikai berendezkedését közösen megvédje – ha kell, az USA nélkül is.

És a kevésbé optimista forgatókönyvek?

Második lehetőség, hogy az USA tovább vonul ki Európából, és Oroszország végül érvényesül. Putyin nem tudja megnyerni az Ukrajna elleni háborút – de Trump megnyerheti neki. Ebben az esetben Európa egészen más jövő elé nézne. Az EU fokozatosan szétesne különböző biztonsági zónákra, és így nem maradhatna fenn. Harmadik lehetőség, hogy Európában valóban hatalomra jutnak azok a nemzetipopulista kormányok, amelyeket az amerikai Nemzeti Biztonsági Stratégia célként megjelöl. Franciaország 2027-ben választ, Nagy-Britannia 2029-ben – ez Európa három legnagyobb országából kettő, ahol egyáltalán nem kizárt, hogy ilyen kormányok jönnek. A következmény: transzatlanti trumpizmus.

És melyik forgatókönyv a legvalószínűbb?

Szerintem az, hogy kisebb lépésekkel minden marad a mostani állapot közelében: sem Kína, sem az USA nem akarja teljesen elveszíteni Európát, ezért ez a bizonytalan lebegés folytatódik, amelyben Európa nem találja meg az erőt az önálló megerősödéshez.

Az EU Kínát évek óta partnerként, versenytársként és rendszerellenfélként is definiálja. A jövőben ugyanez a három kategória lesz érvényes az USA-ra is?

Igen. Mert az a fejlődési irány, amelyet Trump az USA-ban elindít, oda vezet, hogy az USA már nem lesz a demokrácia vezető hatalma. Sőt lehet, hogy már nem is lesz demokratikus hatalom – inkább olyan, amely Európában is leépíteni akarja a demokráciát. x

Az interjút Hubertus Volmer készítette Thomas Jägerrel.

A cikket szerkesztette Zsebesi Zsolt a AI segítségével