Indonéziát évekig a „mintaország” példájaként ünnepelték. A világ negyedik legnépesebb állama, a G20 tagja, gyors gazdasági növekedéssel, grandiózus infrastrukturális tervekkel, új fővárossal. Papíron minden mutató a felemelkedést jelezte. Ez volt az úgynevezett „sikerország” narratíva.
Csakhogy a valóság mindig meggyőzőbb a szép szavaknál. Mert mit ér a hatszázalékos GDP-növekedés, ha közben a lakosság fele egyik hónapról a másikra él, ha a fiatalok tömegei csak alkalmi munkások, ételkihordóként vegetálnak?
Mit érnek a felhőkarcolók és a látványos beruházások, ha a politikai elit arcátlanul a saját zsebeit tömi, és a képviselők havi lakhatási támogatása a tízszerese annak, amiből egy átlagembernek ki kell egy hónapig húznia?
Az indonéz társadalom most nem csupán elégedetlen, de dühös is. És a düh, amikor találkozik a rendőri brutalitással és a nyílt megalázással, lángra lobbanhat, és Indonézia lángol. A bombát a politikai elit arcátlan harácsolása, a határtalan korrupció és a rendőri brutalitás robbantotta.
Ez az egész helyzet valójában arról szól, hogy a „sikerország” nem gazdasági mutatókban, hanem a széles társadalmi rétegek felemelkedésében és elégedettségében, az emberek kielégített igazságérzetében kell megnyilvánuljon. Ha ezek elmaradnak, az robbanáshoz vezet, mégoly szépen mutató GDP adatok mellett is. Nem beszélve arról, ha még azok sincsenek.
Ismerős ez a kép? Magyar szemmel látszik némi párhuzam. Orbán Viktor évekkel ezelőtt hirdette meg az „illiberális demokráciát” – valójában a demokrácia felszámolását, intézményei kiürítését, egy autoriter rendszer létrehozását, amit a társadalomnak a rendszer sikeressége miatt kellett volna elfogadnia.
Az indonéz példa most megmutatja: az ilyen modellek törvényszerűen maguk ellen fordítják a társadalmat, ha az ígért siker elmarad. Ahol nincs beleszólás a közügyekbe, nincs társadalmi részvétel, ahol a vezetők elszakadnak a mindennapi valóságtól, ott a növekedés, a szép szavak és a plakátokra festett, a médiában nyomott sikerpropaganda semmit sem ér. Inkább irritál, felháborít.
Indonézia most látványosan igazolja, hogy az illiberális, autokrata vezetési stílus előbb-utóbb megbosszulja magát. A társadalom nem statisztikai adat, hanem hús-vér emberek sokasága, akik nem elégszenek meg azzal, hogy a vezetők számokkal, plakátokkal, és média kampányokkal fényezik magukat.
Ha a demokrácia nem működik, ha az emberek életkörülményei romlanak, akkor a társadalom kimutatja az elégedetlenségét, számonkéri mindazt, amit nem kért számon, amikor úgy érezte, a szekér szalad. Ha nem kap kielégítő válaszokat – akkor az utcán keres megoldás a problémáira, ott vezeti le a frusztrációját. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 