Realistán az EU-USA vámmegállapodásról

„Mi mást vártatok Trumptól?” címmel közöl kissé keserű, de reális értékelést a német n-tv.de hírportál a tegnap tető alá hozott EU-USA vámtarifa-megállapodásról, elemezve annak valódi okait, a tárgyalófelek pozíciója közötti lényeges különbséget, ami miatt Donald Trump megszívatta a Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. Az írás egyben példája az elemző, reális, tárgyszerű újságírásnak a magyar sajtót jellemző teszetoszasággal és a politikusi fröcsögésekkel szemben. A cikk magyar fordítása:

„Az amerikai elnök megszívatta az EU-t – mert megteheti. Nem az ő gátlástalanságán kell dühöngenünk, hanem a saját gyengeségeinken.

Egy zsaroló zsaroláshoz illő dolgokat tesz. Egy gazdaságilag teljesen sötétben tapogatózó ember gazdaságilag sötétben tapogatózó dolgokat tesz. Egy katonailag erősen kiszolgáltatott személy pedig azt teszi, amit a védelmezője elvár tőle. Eddig világos, igazából nincs is ebben semmi meglepő.

De miért van most mégis szinte mindenki annyira meglepve, és szinte dühöngenek, amiért Donald Trump a vámtárgyalások során megszívatta az Európai Uniót? „Vereség”, „meghunyászkodás”, „katasztrófa” – politikusok és médiák versengenek a lesújtó értékelésekben. Csakhogy: mit is vártak egyáltalán? Ilyen tárgyalási kiinduló helyzet mellett.

Emlékeztetőül: Donald Trump csak azt tette, amit általában is szokott. Felismerte az ellenfelei gyengeségeit, kihasználta azokat a saját javára, majd élvezettel ünnepelte az eredményt. Ez az ő „üzletkötési művészete”, az egója megerősítése, a nárcizmusa. Az ő módszere az, hogy átgázol a szabályokon – jelen esetben a szabad világkereskedelem szabályain –, ha ez rövid távon politikai, de főként személyes imázselőnyt ígér.

Hogy ez hosszabb távon gazdasági károkat okoz majd a saját hazájának is? Nem számít, hiszen az a jövő zenéje. Hogy végső soron épp „az ő” amerikai polgárai fizetik meg az árát a vámok által fűtött infláció révén az üzletek polcain? Az sem számít – az is a jövőben történik majd, és addigra úgyis találnak valami bűnbakot. Ebben Trump igazi mester.

Az EU legfeljebb (de ez sem kevés) annyit könyvelhet el magának, hogy még rosszabb is lehetett volna. És valóban az lett volna. Félhangosan még utalhat arra is, hogy a több százmilliárdos vásárlási és beruházási ígéretek az USA-nak az EU részéről csak üres könyvelési tételek, hiszen nem maga az EU vásárol, sőt még csak nem is az államai. Hanem a vállalatok – és azokat nem kötelezik az ilyen ígéretek. Ezt a trükköt már Trump első elnöksége idején is bevetette az akkori EU-bizottsági elnök, Juncker. Akkoriban szójababvásárlásról volt szó, amelyről aztán nem sokat lehetett hallani.

Mégis igaz: az, hogy az EU 450 millió fogyasztójával és tekintélyes jólétével meghátrált a 340 milliós amerikai piac előtt, nehezen érthető. Talán volt, aki tévesen abban bízott, hogy az EU ezúttal valóban egységesen, egy hangon szólalt meg – tehát legalábbis részben tényleg kihozza a gazdasági erejét a pályára. Csakhogy amennyire erősnek tűnik az EU a gazdaságban, annyira gyenge katonai téren. Az amerikai elnök pedig nem habozott, hogy a két területet saját előnyére összekapcsolja.

A logikája sajnos nem is olyan elrugaszkodott: ha az európaiak nem fizetnek elég „védelmi pénzt” a NATO-n belül az USA-nak, akkor tegyék meg vámokon keresztül. A vámok ugyanis legalább egy ideig friss pénzt hoznak az amerikai államkasszába. Igaz, ez csak egy töredékét fedi majd annak az óriási költségvetési lyuknak, amit Trump költségvetési politikája a horizontig feszít – de ez is csak később üthet vissza, lásd fent.

Bármennyire is meglepő a vereségre adott európai reakció, legalább annyira bosszantó is. Mert sokan, akik most panaszkodnak, hirtelen nagyon szűkszavúvá válnak, amikor a következtetések levonásáról esik szó.

Ha az EU katonailag túl gyenge ahhoz, hogy az USA csökkentett védelmi ígéretével együtt tudjon élni, akkor több pénzt és elhatározást kellene fektetnie saját fegyverkezésébe. Ha az EU sok területen elvesztette nemzetközi versenyképességét, akkor kevesebb (klímavédelmi) bürokráciáról kellene elgondolkodni, Németországban pedig egy másféle szociális államról, amely nem terheli meg ilyen súlyosan a munkát. Mindkét gondolattal szemben erős ellenállás mutatkozik – különösen azok körében, akik a leghevesebben háborognak Donald Trump erején és kíméletlenségén.

Nekik annyit lehet mondani: Trump ereje valójában a mi gyengeségünk. Donald Trumpon nem tudunk változtatni. Csak magunkon tudunk.” x

n-tv.de/AI/zse