A magyar külügyminiszter az orosz-ukrán háború harmadik évében beismeri, hogy kormánya nem képes Magyarország energiaellátását biztosítani orosz gáz és olaj nélkül. Ezt azzal indokolja, hogy onnan kell gázt és olajat venni, ahonnan vezetékek érik el az országot. Még véletlenül sem arról van szó, hogy onnan kell vásárolni, ahonnan fennakadás nélkül érkezik gáz, olaj, mégpedig akkor is, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök éppen Európa térképének átrajzolásával, ukrán városok lerombolásával és ukránok ezreinek legyilkolásával múlatja az idejét.
Az Orbán Viktor egyszemélyes vezetésével vegetáló Magyarország gazdasága, közszolgáltatásai, polgári demokráciája több sebből vérzik, aminek látványos megnyilvánulása a Magyarországnak járó uniós pénzek befagyasztása, de egy még ennél meghatározóbb látlelet az ország vezetésének impotenciájáról az ország Oroszországtól való energetikai függőségének görcsös fenntartása, mégpedig hazug érvekre hivatkozva, mert az orosz olaj vagy gáz nem olcsóbb, csővezetéket pedig a 21. században bárhonnan bárhová lehet építeni, de olyan irányba mindenképpen, ahol a cső másik végén nem Putyin zárja és nyitja a szelepet.
A magyar külügyminiszter egyszer a fizikára hivatkozik, ott jön a gáz, ahol cső van, máskor a jobb orosz árakra, és főleg arra, hogy az energiaellátás nem ideológiai kérdés, vagyis teljesen mindegy, ki szállítja az olajat vagy a gázt, csak jöjjön, és lehetőleg azokon a vezetékeken, amelyekre még a Szovjetunió fűzte fel a baráti szocialista országokat, hogy eszük ágába se legyen más szállítók és szövetségesek után kutatni, vagyis hogy magához kösse, kényszerhelyzetben tarthassa ezeket az országokat. Ezt az egyoldalú kiszolgáltatottságot védi foggal és körömmel Orbán, és ragaszkodására nincs észszerű magyarázat.
Oroszország a saját bevallása szerint nem Ukrajna ellen vív háborút, mert Ukrajna eredendően Oroszországhoz tartozik, lakói oroszok, hanem a nyugat ellen, ami meg akarja akadályozni Putyint az egykori Szovjetunó határainak és befolyási övezetének helyreállításában, amikor támogatja az egykori tagországok függetlenségi törekvéseit, az orosz járomból való kiszakadásukat és csatlakozásukat a nyugati világhoz nemcsak mint most Ukrajnában, de Georgiában, Moldovában és szinte Oroszország teljes határ menti övezetében.
Orbán Viktornak nem ma, nem tegnap, de vagy tíz évvel ezelőtt fel kellett volna ismernie, hogy a Krím orosz annektálása után a nyugati szankciók és Oroszország már akkor megkezdett elszigetelése miatt újra kellene gondolna a magyar energetika jövőjét, ahelyett hogy egy orosz atomerőmű-építési megállapodással és hosszú távú energiaszállítási szerződésekkel bebetonozná Magyarország függőségét Oroszországtól. Még 2022 után sem lett volna késő hozzálátni a leszakadáshoz az orosz vezetékekről.
Az orosz-ukrán háború és Európa biztonsági helyzete miatt, valamint az amerikai politika új irányba fordulása következtében bekövetkezett megroppanás, az aktuálissá vált orosz katonai veszély miatt az Európai Unió tovább korlátozza a tagországok energetikai függőségét Oroszországtól. Az ezért keletkező magyar problémáért nem Brüsszel, nem az európai liberális baloldal a felelős, hanem a magyar kormány, amely kellő időben nem tette meg a szükséges lépéseket az ország energetikai biztonsága érdekében, sőt látványosan a tagországok többségével ellentétes pályán tartotta az országot.
A magyar lakosság esetleges magas energiaárakkal való revolverezése az orosz gáz- és olajszállítások leállása esetén kizárólag politikai célokat szolgál, ahogyan a fenyegetőzés is Ukrajna majdani uniós tagságával. Az EU megint kellő időt adott arra, hogy Magyarország és Szlovákia megoldja az orosz problémáját. És átstrukturálja a beszerzési forrásait. Sem az orosz olaj, sem a gáz ma, de még holnap sem fog eltűnni a szent vezetékekből, ahogyan Ukrajna uniós tagsága az erőltetett felvételi procedúra ellenére sem fog gyorsan valósággá válni.
Mindkét kérdés csak és kizárólag azért van napirenden, mert 2026-ban választások lesznek, amelyeket Orbánnak esélye sincs megnyerni. A választók félelemben tartása a valódi cél. Az, hogy Orbán felajánlhassa, ő majd megvéd mindenkit Brüsszeltől, a hibás szankciós politikától, a Brüsszelt kiszolgáló ellenzéktől, amely nem a magyar érdekeket, hanem az EU érdekeit tartja szem előtt.
Csakhogy a király meztelen. A magyar egészségügy összeomlása, a vasúti közlekedés szégyenletes állapota, Magyarország gazdaságának recesszióba hajló siralmas teljesítménye, az egyre görcsösebb kormányzati erőfeszítések az ellenzék diszkreditálása mind azt bizonyítják, hogy Orbán Viktor ugyan de jure még hatalmon van, de facto azonban már bukott ember, akit minél hamarabb el kell takarítani a magyar gazdaság, a társadalom és a magyar polgári demokrácia újjáépítésének útjából.
Ennek a célnak az eléréséhez a Magyar Péter vezette Tisza Párt áll a legközelebb, mondhatni, történelmi esélye van a jövő évi választásokat megnyerni. Minden kellő politikai belátással és realitásérzékkel, valamint minimális felelősségérzéssel megáldott ellenzéki erőtől minimum az elvárható, hogy – ha nem is visszalép a Tisza javára, mert saját választóit nem akarja cserben hagyni – legalább annyit megtesz, hogy nem a legnagyobb ellenzéki erő mószerolására fordítja nem éppen acélos erejét, hanem helyette a saját táborát igyekszik építeni, azokat maga köré gyűjteni, akik Orbán ellenfelei, de bármilyen okból nem állnak a Tisza zászlaja alá.
Minden normális ellenzéki politikai formáció a világ minden országában első számú ellenfelének a kormányzó erőt tartja, és annak legyőzésére, meggyengítésére összpontosít, mert tisztában van azzal, hogy minden mellette létező ellenzéki erő ugyanebbe az irányba húz, még akkor is, ha másképpen képzeli el az ország konkrét jövőjét, és fenntartásai vannak más ellenzéki csoportokkal szemben. Főleg, ha – mint Magyarországon – jól látszik, kik azok, akik a magyar polgári demokrácia talaján állnak, és kik azok, akik a Fidesz szekerét tolják. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 