
Az Európai Unió, a háttérhatalmak, Soros György után Ukrajna lépett elő Magyarország első számú ellenségévé. Néhány hónapja még a Biden-adminisztráció, Brüsszel akarta megbuktatni a magyar kormányt, ma már a Nézőpont Intézet (neve nem számít) szakértője szerint Ukrajna készül ugyanerre Magyar Péterrel, az ellenzéki Tisza Párt vezetőjével karöltve. Az egyre együgyűbb magyar kormányzati megnyilvánulások, a Gulyás Gergely remegő száját elhagyó lepkefing azt jelzik, hogy tele a nadrág. Lassan nem marad más a fedélzeten, csak Kocsis Máté és Menczer Tamás, akik gyengécske fütyülése a sötétben hivatott a hatalom szilárdságát és bátorságát demonstrálni.
A magyar titkosszolgálatok által látott és Sárospatak fölött lelőtt ukrán drónnak nagyobbat kellett volna szólnia, ha ezzel és a két kiutasított ukrán kémmel akarnák megindokolni Magyarország Ukrajna-ellenességét, aminek most durva bizonyítékát látszik felmutatni az ukrán titkosszolgálat Magyarországnak dolgozó magyar hírszerzők lebuktatásával. Miközben a magyar propaganda – egyrészről – koholmánynak nevezi az ukrán leleplezést, másrészről azt állítja a kormányzati szakértő szájával, hogy ha egy ország a másik ország kémeit kutasítja, akkor bevett szokás válaszul annak kémeit is lapátra tenni, mely állítás a magyar kémkedés implicite beismerése.
Most, hogy ilyen szintet ért el a magyar-ukrán ellentét, talán értelmet kaptak a magyar védelmi miniszer szavai arról, hogy Magyarországnak a békekatonásdi helyett háborúra kell felkészülnie. Mivel jelenleg a magyar közvélemény (még) nem ismer más ellenséget, csak Ukrajnát, logikus a következtetés, hogy a magyar politika boszorkánykonyhájában valakik területszerzési álmokat kezdtek szövögetni Ukrajna kárára, látva, hogy egy vele nem egy súlycsoportban játszó szomszédja megtámadta.
Ez magyarázhatja a felgyorsult magyar fegyverkezést, és azt is, miért tagadta meg Orbán már 2022-ben, már a háború kitörése napján a fegyverküldést Ukrajnának, sőt még a fegyverek átengedését is az országon Ukrajna számára. Továbbá miért kér felmentést a NATO főtitkárától a magyar hadsereg számára minden olyan NATO kezdeményezésben való részvétel alól, ami Ukrajna megsegítését irányozta elő, miért próbálja Magyarország minden lehetséges eszközzel megakadályozni az Ukrajnának szánt uniós pénzek kiutalását, Ukrajna gyorsított felvételét az EU-ba.
Ukrajna uniós tagságának választási témává érlelése egy évvel a soros országgyűlési választások előtt, az ellenzék vezető erejének Ukrajna-pártivá hazudása, vezetőjének hazaárulóvá gyalázása csak azt igazolja, hogy a választási vereséget előre vetítő valódi problémára, az ország aktuális gazdasági helyzetére, az állam példátlan tehetetlenségére, a lassan letagadhatatlanná váló általános kormányzati csődre a hatalomnak nincs semmilyen más válasza, mint a teljes magyar ellenzék diszkreditálása és kiiktatása a politikai versengésből. Nevén nevezve a gyereket: ez az eddig puha diktatúra keményre cserélése.
Persze azt mindenki tudja, még talán Orbán és elvtársai is, hogy a keménykedésre keményedés lesz a törvényszerű válasz. Ahogy mondani szokták, aki szelet vet, vihart arat. A romló gazdasági környezet és a szégyenletes életminőség miatt megkeseredett magyar társadalom lelkiállapota mára elérte azt a szintet, amelyet nem lehet megfordítani akár több tucat ukrán kém kiutasításával vagy száz ukrán drón lelövésével sem. Sem a magyar ellenzéket támogató tömegeket, sem magát a legerősebb ellenzéki pártot, a Tiszát nem lesz képes Orbán rávenni, hogy a valódi magyar problémák helyett beleálljanak az ukrán vagy brüsszeli álproblémákba, ahogyan azt korábban az ellenzék tette, és ezzel Magyarék is megássák a saját sírjukat, és bele is lőjék magukat.
Magyar Péterék jól állják a sarat, és nem hagyják magukat provokálni. Orbánnak nemigen marad más lehetősége a hatalma megőrzésére, mint a 2026-os választást ellenzék nélkül lebonyolítan, a putyini rutint követve minden potens ellenfelet leszorítani a pályáról. Kit adminisztratív, látszólag törvényes eszközökkel, másokat – akik merik ezt nem elfogadni – akár fizikai ellehetetlenítéssel, jelentsen is ez akármit Magyarországon, nem teljesen azt, amit Oroszországban, lévén, hogy nekünk nincs Szibériánk, de attól nem kell tartani, hogy parancsra bármire kész erőszakszervezeteink ne volnának.
A valódi és gyökeres változást, az ország sorsának jobbra fordítását akaró milliók előtt nehéz hónapok állnak. Most fog kiderülni, hogy a magyar társadalom felnőtt-e ahhoz, hogy a saját kezébe vegye a sorsát. Történik mindez egy olyan nemzetközi környezetben, amelyben a magyar problémák már régen nem tekinthetők egyedinek, magyar-specifikusnak, ahol a magyarnál százszor erősebb demokráciák alapjai rendültek meg hónapok alatt. Ez nem annyira a sikerbe vetett hitet kellene megrendítse, mint inkább megerősítse azt a felismerést, hogy egyre kevésbé számíthatunk másra, mint magunkra. x
Zsebesi Zsolt
