Állatmese áthallással

Egyszer az állatok, a növényevők, nagyon megunták a farkas és a medve garázdálkodását, és úgy döntöttek, hogy egyesítik erőiket ellenük, hogy megvédjék magukat. Mindenki egyetértett ezzel az európai erdőben, csak a görény nem, aki szerint nincs a békés állatoknak együtt sem elég erejük ahhoz, hogy felvegyék a harcot a két ragadozó ellen.

A ronda kis görény azonban nem állt meg ennél, és azt javasolta az állatoknak, hogy hívják meg a tanácskozásra legalább a medvét, hogy vele együtt dolgozhassák ki a védelmet a medve ellen, vagy kövessék a farkas útmutatását az állatok közötti végleges béke felé vezető úton.

Azzal érvelt, hogy egyébként – szerinte – például a medve nem is olyan veszélyes az állatokra, mert látta már őt málnát és szedret, sőt még mézet is enni, az pedig, hogy néha széttép egy őzet vagy egy birkát, csak azért van, mert azok túl közel mentek a territóriuma határához, amiért veszélyben érezte magát, és puszta önvédelemből ette meg a két növényevőt.

Az állatok kétkedve fogadták, hogy be kellene vonni a saját biztonságuk megteremtésének folyamatába azokat, akiktől meg akarják védeni magukat, és arra emlékeztették a rövid memóriával rendelkező görényt, hogy volt már olyan, amikor a medvével egy biztonsági rendszerben éltek, és ahelyett hogy a marha erős állat megvédte volna a vele szövetségeseket, rendre azok ellen használta a túlerejét, és hol az egyikbe mart bele, hol a másikba, ha valamelyik túl hangosan kérődzött, vagy esetleg kifogásolta a takarmányt, amit meg akart a medve etetni vele.

Egy szó, mint száz, és hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a növényevő birkák helyett, akik hajlottak a görény javaslatára, inkább a csökönyös szamárra hallgatott a többség, amelyik ugyan tényleg nem a legokosabb állat, de akkora hülye még ő sem volt, hogy bevette volna a görény szövegét, ami erősen árulástól vagy egyszerű agyatlanságtól bűzlött, de attóll nagyon. A mozgalom élére a kakas állt, de vele tartott a kecske és az oroszlán is, amely utóbbi ugyan szintén ragadozó volt egykoron, de mára megtért, és vegetáriánus lett.

Nem árulom el, hogy mi lett a mese vége, mert a történet még ma is tart. A kis görény nem adta fel, továbbra is azzal házal az erdő széltében és hosszában, hogy minden állat maradjon a saját barlangjában, a fészkén, és egyedül próbálja megvédeni magát azoktól, akik egyébként nem is akarnak semmi rosszat senkinek, csupa rágalom, hogy a farkas vagy a medve ragadozó volna, csak azért, mert néha szét-széttépnek egy a határaik közelébe bátorkodó őzet, esetleg ki-kicsapnak a barlangjukból, a rejtekükből, hogy természetes igényeiket kielégítsék.

Ezért – a görény szerint – legyünk inkább jóban velük. Azt szajkózza, hogy mielőbb le kell ülni a medvével, és megbeszélni vele, mikor mennyi növényevőt akarna felfalni, hogy a többieket ennek árán nyugodtan hagyja, így stabilizálva az erdei békét, amit, minden állat láthatja, nélküle úgysem lehet megvalósítani.

Egyelőre az állatok hezitálnak, mert nehezen veszi be a gyomruk a görény szövegét, és inkább harcolnának az életükért és a biztonságukért. Itt a mesének még nincs vége, rátok bízom, hogy ki-ki maga döntse el, szabad-e a farkassal és a medvével egy asztalhoz ülni, vagy inkább meg kell próbálni erős karámot építeni magunk köré, hogy ne zabáljanak fel mindannyiunkat. x

Zsebesi Aiszóposz Zsolt