Orbán és Fico, Európa két „erős embere”, eljátszotta szokásos együgyű játékát, majdnem ellopta a show-t a nagyoktól, a franciáktól, britektől és a németektől, majdnem sikerült megállítani két kelet-európai kis országnak a történelem kerekét, vagy legalábbis karót dobni a küllők közé, de csak majdnem.
A szlovák kormányfő – akit láthatóan nem fognak Moszkvából vagy Washingtonból olyan rövid pórázon, vagy csak van józan belátása – elintézte, vagy legalábbis elintézettnek gondolhatja a saját kis bizniszét, ígéretet kapott orosz gázra, a magyar kormányfő viszont csak annak örülhet, hogy megugatta a karavánt, és az megállt egy pillanatra, de végül is haladt tovább a saját útján. Nem 27, de 26 ország egyetértésével, Magyarországot az árok szélén hagyva.
Megérne egy misét, vajon hogyan alszik a mai nap után Orbán Viktor, ha egyáltalán álom jön a szemére a nagy siker felett érzett öröme miatt. Vajon felhívja-e azokat a barátait, akiknek igazán örömet szerez minden, ami Európát meggyengíti, cselekvőképességét korlátozza, ha csak időre is? Moszkvában és Washingtonban azért jól látják, hogy a 26 európai ország egységes.
Csak hogy világos legyen mindenkinek, amit írok:
Az Európai Unió állam- és kormányfői alapvetően szabaddá tették az utat Európa újrafegyverkezése előtt. A 27 tagállam a brüsszeli EU-válságcsúcson készen állt arra, hogy jelentősen növelje védelmi kiadásait – közölték diplomaták. Magyarország ellenállása ellenére a másik 26 ország megállapodott Ukrajna további támogatásáról is.
A diplomaták szerint az államok két nyilatkozatot fogadtak el: az elsőben, amelyet mind a 27 tagállam nevében tettek közzé, üdvözlik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének kezdeményezését Európa újrafegyverkezésére. A bizottsági elnök megbízást kapott arra, hogy rövid időn belül részletes javaslatokat terjesszen elő.
A második nyilatkozatban 26 EU-tagállam ismét elítélte az orosz agressziós háborút, és teljes támogatásáról biztosította Ukrajnát egy igazságos és tartós béke elérése érdekében.
Csak az Orbánhoz hasonló balfácánoknak tűnhet sikernek, hogy bedobták a küllők közé a botot, de látniuk kellett megint, hogy az nem akasztotta meg Európa szekerét, és ha józanul gondolkodna a magyar kormányfő legalább egy percig, felfogná, hogy ezt nem fogja sokáig eltűrni a többség, ha másért nem, mert ők vannak többen, mert erősebbek, mert Magyarország függ az EU-tól, nem az EU Magyarországtól.
Brüsszel, amit Orbán nagy előszeretettel hasonlít össze az egykori Moszkvával, az Európai Uniót a Szovjetunióval, megint bebizonyította, hogy nem az, aminek a magyar kormányfő hazudja. Mert ha az volna, akkor Orbán már nem indulna vissza Magyarországra, hanem – hivatalosan – meghosszabbítaná a szabadságát a francia Riviérán.
Ahogyan egykoron a kötözködő kelet-európai vezetőkkel járt el a kommunista nagyhatalom, amikor megkérdezésük nélkül Szocsiban szállt le a gépük, mondjuk, Prága helyett. Vagy újabban az új washingtoni sheriff viselkedik Kanadával, Grönlanddal, Panamával, Mexikóval, az EU-val, a szövetségeseivel, ahogyan Trump hivatali idejének első két hetében képes volt 161 országot megfenyegetni gazdasági szankciókkal, vámokkal vagy katonai intervencióval.
Orbán Oroszországban, Kínában és az USA-ban látja, ha nem is országa jövőjét, mert az egy cseppet sem érdekli, de saját biztonságát. Ott nem kellett még azt hallania, hogy „elegünk van Orbán Viktorból”, ahogyan Manfred Weber az Európai Néppárt vezére fogalmazott Brüsszelben.
Ugyanis Moszkvának, Washingtonnak, Pekingnek még nincs elege Orbánból, ott számítanak rá, ott megbecsülik a szolgálatait, ott nagy becsben tartják. Egészen addig a percig, amíg az európai országok többsége meg nem unja, és ki nem tiltja a klubból. Abban a pillanatban használati értéke a nullával válik egyenlővé. A játéknak vége. Nem kellene ezt megvárnunk, mert amíg ő vezeti az országot – ahogyan úri körökben mondani szokás –, csak szívni fogunk. De nagyon. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 