Orbán Viktor a civilizált világ szemében egy kis ország ócska diktátora, aki – szégyen és gyalázat – az Európai tagország Magyarország királyaként, egy személyben vezet az orránál fogva és rabol ki tízmillió magyar embert, sajátítja ki Magyarország javait, íratja a családtagjai és a haverjai nevére hazája jószágait. Mindezt a bégető, de a karámban a soros takarmányosztásra váró magyar emberek tömegeinek tudtával és passzív beleegyezésével.
Ha csak egy tucat bátor és tettre kész emberünk volna, és őket támogató egymillió magyar, ez az ember már régen a börtönben ülne, mert ott van a helye az egész pereputtyával és vazallusaival, talpnyalóival és udvarának haszonlesőivel együtt. Ehelyett még mindig szabadlábon van, és törvényt ír, osztogat, betilt és embereket, országokat heccel egymás ellen, nemcsak minket, magyarokat csal meg, de elárulja a szövetségeseit, és a világ legelvetemültebbjeivel tart fenn szoros baráti viszonyt.
Európa közepén 2025-ben ki meri mondani, és emberei vastapssal fogadják, hogy nyilvánosan diszkriminálni készül az országa lakosságának egy részét, azért, amiért civilizált országban senkit nem lehet, azért, mert másképpen szeretnek, és másképpen fejezik ki legalapvetőbb emberi érzéseiket, mint ahogyan a többség. Ez nemcsak szégyen, hanem bűncselekmény is, az emberiség, a humanizmus, az európai kultúra ellen. Itt, ezen a kontinensen, ahol élünk, 500 millió ember ellen. Ha ezt megengedjük, akkor olyan hitványak vagyunk, mint Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök a maga primitívségével és pénzsóvárgásával, hatalmi mámorával a magyarság legrosszabb hagyományait eleveníti fel és teszi társadalmi normává. Arról papol, hogy rendszere lényege és alapértéke a munka, és azt hazudja, hogy Magyarország az az ország volna, ahol megbecsülik a munkát, és az azzal elért sikereket díjazza az állam a társadalom értékítéletét követve, miközben arra érdemtelenek válnak napok alatt milliárdossá, csak mert a vályúhoz közel állnak, és nem restek megdézsmálni mindannyiunk közös vagyonát, a jutalmazottak pedig a rangért és az állami kitüntetésekért nem a két kezükkel, elméjükkel, hanem a nyelvükkel dolgoznak meg.
Milyen ország az, ahol a kormányfő reggel felébredvén, miután befáradt a személyes rádiójába, amit egyébként közrádiónak nevez, mivel a köz pénzéből működik az ő parancsai szerint, és közli a magyar emberekkel, hogy mostantól nem szabad azt csinálni, amit eddig szabad volt, és bejelenti, hogy személyes döntését hamarosan majd törvény, de még az ennek megfelelően módosított alkotmány is meg fogja erősíteni. Magyarul: mint a végrehajtó hatalom embere, már azelőtt olyat mond, amit csak később fog törvény kimondhatóvá tenni. Az ilyen embert régen királynak, ma diktátornak nevezik, függetlenül attól, hogy udvara utólag rányomja döntésére az áldemokrácia hamis pecsétjét.
Ami ma Magyarországon történik azért is elkeserítő, mert az ebben az országban, ebben a légkörben, ebben a politikai kultúrában lelkileg abuzáltak tömegei nőnek fel, akik azt hiszik, az a normális, amit mindennap maguk körül látnak. A szellemi restség, a primitívség, a társadalmi és a személyes kapcsolatokban az empátia teljes hiánya, a totális erkölcstelenség és az országos szintű kontraszelekció, a következmények nélküli, államilag védett és támogatott harácsolás és emberek tömegeinek iparszerű megalázása.
Már most valamennyien szellemi és erkölcsi rokkantak vagyunk, ha másért nem, azért, mert nem vagyunk képesek a világ valóban hatalmas és csak közösen, embermilliárdok együttműködésével megoldható feladatainak megoldásába bekapcsolódni, nem annak ránk háruló részének kimunkálásával töltjük az időnket, nem a saját országunk és benne a saját életünk megjavításán fáradozunk, hanem lelki toprongyok és nímandok, a magyar kultúrát, a világkultúrát nem ismerő, de lábbal tipró percemberekkel hadakozunk.
Azért kell ma mindennap megharcolni, hogy legalább tiszta levegőt vehessünk egy percre, hogy ne kelljen igába hajtott baromként eltűrnünk, hogy mindennap más törvényre, más rendre ébredünk. Ne olyan országban kelljen élnünk, ahol folyamatosan attól kell tartanunk, hogy egy reggelre érvénytelenítik Magyarország 90 ezer négyzetkilométerén a gravitáció még nálunk is érvényes törvényét, és a testek Mária közmunkaalapú országában elkezdenek az ég felé és nem a föld közepe felé esni.
Könnyű elhinni, hogy mindezt az anyagi, lelki nyomort, amelyben élnünk adatik, de egy embernek köszönhetjük, pedig mi valamennyien sokat tettünk és teszünk változatlanul nap mint nap azért, hogy a szégyenünk ne csak megmaradjon, de egyre nagyobb legyen. A lelki restség bűnében élünk, és él elsősorban a magyar értelmiség, amelyik elfelejtette, hogy azért kapta a tudást a teremtőtől vagy az évszázadokkal előttünk élőktől, hogy azzal a saját egzisztencia építése, a személyes jóléte megteremtése mellett mások, a magyar emberek összessége, a magyar társadalom és a magyar állam fennmaradása és gyarapodása, az ország lakóinak jóléte és szabadsága érdekében is tennie kellene vele valamit.
A magyar írástudók a náluknál kisebb szellemi kapacitásúaknak megengedik, hogy tollba mondják nekik, majd eladassák velük intellektuális bóvlijukat. A Gulyás Gergelyek jó pénzért vagy csak megalkuvásból, de készek bármiben uruk és parancsolójuk szolgálatába állítani szellemi kapacitásukat, csak mert szervilisnek születtek, amivel Magyarországon akár miniszter is lehet bárki, ha valaki még nem is olyan hülye, akár kabinetminiszter is. Dickensi figurák, mint Rogán Antal, pedig jogról és kormányzásról papolnak, és korlátlan megfigyelés és kontroll alatt tartanak egy egész országot, ahelyett hogy a megérdemelt börtönbüntetésüket töltenék egy fogházban súlyos gazdasági bűncselekményeikért, mi több, hazaárulásért.
Amíg a magyar értelmiség, a jogászok, bírók, tanárok, orvosok, művészek, tudósok nem ébrednek öntudatra, és nem fogadják el, hogy egy országot kell vezetniük, és nem egy ország bármilyen vezetőjét bármiben kiszolgálniuk és a talpát nyalniuk kinevezésért, katedráért, anyagi támogatásért, előnyökért és egyáltalán azért, hogy élni hagyják őket, addig ebből az országból nem lesz semmi. Tragikus hanyatlása nem fog megállni.
Ahogyan senki nem kéri, hogy a szellemi foglalkozásúak falat rakjanak, árkot ássanak, vízvezetéket szereljenek, mert ahhoz nem értenek, úgy senki ne várja el, hogy a laikus magyar emberek találják meg a kivezető utat a 21. század soha nem volt bonyolultságú politikai és gazdasági labirintusából, főleg úgy nem, hogy mindezt bekötött szemmel és viasszal betömött füllel kéne tenniük. A demokrácia nem az, hogy a hozzá nem értőkre olyan kérdések eldöntését bízzuk, amire a hozzáértők sem találtak még választ, majd a rossz döntésekért, a fiaskóért rájuk kenjük a felelősséget. Ti akartátok, hogy így legyen.
Az emberek biztonságban, szabadságban és jól szeretnének élni évezredek óta. Ehhez egy ország esetében mindenki összefogására és együttműködésére volna szükség. Ettől most olyan távol vagyunk mi, magyarok, amilyen távol talán még soha nem voltunk, és egyre távolodunk ettől. A tragédia be van programozva, a ketyegő időzített bombát hatástalanítani kellene, és nem másnak, mint nekem, neked, nekünk, a magyar embereknek. Ez ma azt jelenti, hogy azonnal el kell kergetni a hatalomból azokat, akik ide juttattak bennünket. Mindegy, hogy hívják őket, mindegy, mire hivatkoznak. Megbuktak. Menniük kell. Még ma, mert holnap már késő lesz. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 