Ha egy író, műfordító, kritikus, egyetemi oktató hosszú, de legalább zavaros opust alkot, és azt az index.hu portálon teszi közzé a németországi szörnyű politikai, társadalmi helyzetről, a német gondolat hiányáról, a keleti, volt NDK tartományok elhanyagolásáról. (Most ne beszéljünk a márka-, majd eurómilliárdokról, amit a felzárkózásukra kaptak! Igaz annak jelentős része végül Németország nyugati tartományaiban landolt.)
Ha arról olvasunk az indexen, hogy a németek összekeverik Budapestet Bukaresttel, vagy a német társadalom a szélsőjobb irányába fordul, és az AfD leváltja a hagyományos pártokat, akkor hiába reménykedsz abban, hogy itt önálló és nem politika diktálta gondolatok jönnek szembe hosszú, tömött sorban, mert nem.
A szemlézett mű szerzője, Kiss Noémi szerint „a kutya nem törődött több tízmillió keletnémet egzisztenciájával, azonosulási deficitjével és szélre sodródásával. Nincstelenségével. Ma ezek a kispolgári társadalmi rétegek a szavazóbázisa a mostani választáson (az egységes NSZK-ban is egyébként) tömegeket meggyőző pártoknak, de egy pártnak biztosan, az AfD-nek.”
Ezért „ők lesznek a mostani választás legnagyobb nyertesei, míg a zöldek és a szocdem pártok – hatalmas médiatúlsúllyal és vagyonokkal – lecserélődnek. A keleti ember lenézése, kioktatása és olcsó munkaerővé tétele ránk is vonatkozik. Mi is megéltük ezt, ahogy a szerbek, a bolgárok, a románok vagy a lengyelek. Ha egy magyar nyugatra megy, ő is éhes kis osszi. Onnan tudom, hogy évekig az voltam én is, márpedig ez gúnynév.”
Kiss Noéminek kisebbségi fóbiája van, mint ahogyan az ossiknak viszont nincs, mert a volt NDK-sok úgy érzik, hogy ők az igazi németek, és a német eszme, ami nyugaton elveszett, csak általuk őriztetett meg, és az ő küldetésük ennek győzelemre vitele. Ezt az érzést lovagolja meg, igen, és az elégedetlenséget is az AfD, és választói táborának derékhadát a frusztrált kelet-németek adják. Mintha az AfD őket képviselné, pedig dehogy.
Az AfD, amelyik – ne finomkodjunk, még ha műfordítók, kritikusok és egyetemi oktatók is vagyunk Mária közmunkaalapú országában – egy náci párt, a német nagytőke egyelőre lanyha támogatását élvezi csak, de már most is „egyéni nagy adományozóktól” eurómilliókat, többet gyűjtöttek össze, mint a hétvégi választásokat utcahosszal nyerő uniópártok, a CDU/CSU pártszövetség, ami jelenleg még mindig élvezi a lakosság és a német nagytőke nagy részének támogatását. A lényeget nem cáfolja, csak színezi, hogy az AfD nagy adományozásból eredő pénzei között bizonyítottan vannak, amelyek Moszkvából jöttek.
A kelet-európai, benne az NDK-ban bekövetkezett rendszerváltások vesztesei ma érthetően a szerintük ezért felelős pártok ellen szavaznak az AfD-re, függetlenül attól, hogy az valójában mit képvisel, mi az igazi programja és célja, már azon kívül, hogy szeretnének a most hatalmon lévők helyére kerülni, az úgynevezett „elitet” leváltani. Ezzel a jelszóval egész Európában, Kelet-Európában főleg, de még, mint látjuk, a tengerentúl is, komoly szavazóbázist lehet építeni.
Fogadjuk el, hogy Kiss Noémi politikai jövendölése a hétvégi német választások előestéjén – mint Csurkánál – irodalmi munkásságának része, amikor azt írja, idézem szó szerint: „a zöldek és a szocdem pártok – hatalmas médiatúlsúllyal és vagyonokkal – lecserélődnek.” Nos, nem cserélődnek le. Meggyengülnek. Legalábbis ez a két párt.
Ugyanis a CDU/CSU, amely ugyancsak a hagyományos elit része, és nota bene, az a párt, amely kibrusztolta és levezényelte Helmut Kohl irányításával a német egyesítést, és benne a volt NDK területek rekultivációját, a német gazdasághoz adaptálását márkamilliárdokért, a négy évvel ezelőttinél lényegesen jobb eredményt fog elérni az előrejelzések szerint.
Ez számokban azt jelenti, hogy miközben tényleg az AfD lesz a választások legnagyobb haszonélvezője abban az értelemben, hogy valószínűleg a szavazatok 20 százaléka körül fog szerepelni, ami a támogatottságának a megduplázódását jelenti, a szavazatok maradék 80 százalékát olyan pártok gyűjtik be, amelyek egyike se volna hajlandó koalícióra lépni az AfD-vel, és közük nincs e párthoz és annak szelleméhez.
Ezek a pártok nagyon is hagyományos pártok, a zöldekkel együtt. Nevezetesen: a kereszténydemokraták és keresztényszocialisták a maguk 30 százalékával, a szocdemek 15 százalékkal, a zöldek 14 százalékkal, az NDK-utódpárt, a szélsőbaloldali Linke 7, a szabaddemokraták 5 százalékkal – legalábbis a választások előtt öt nappal végzett közvélemény-kutatások szerint. (Ez csak 71 százalék, mert a többiek nem érik el a bejutáshoz szükséges 5 százalékot)
Kiss Noémi, aki egészen biztosan kiváló műfordító, és talán ezért van az, mivel saját eredetije nincs, olyanok véleményét veszi át és hirdeti, mint például Orbán Viktor, mert a magyar kormányfő örökös jóslata minden német, francia, osztrák és európai parlamenti választás előtt az, hogy elvbarátai a szélsőjobbon, a neonácik és neofasiszták fognak nyerni. Ez hol bejön, hol nem, de egyelőre Olaszország és az USA kivételével kormányzó erővé válni még sehol nem látjuk a szélsőjobbot.
Nem kizárt ugyanakkor, hogy ez is előfordulhat, ugyanis a nyugati országokban polgári demokrácia van – amíg van –, ahol szabad, korrekt és demokratikus választásokat szokás tartani, nem úgy, mint például Magyarországon vagy Magyarország új stratégiai szövetségeseinél, Oroszországban és Kínában, hogy Beloruszról vagy a többi volt szovjet, ma orosz befolyás alatt álló országról most ne is beszéljünk. Vagyis bárki nyerhet azon az alapon is, hogy az előző kormányzó garnitúra csúnyán elbaltázta a dolgát.
Tehát a most Kiss és Orbán szerint a haláltusáját vívó nyugati polgári demokrácia működik Európában, jórészt még azokban az országokban is, mint például Olaszország, ahol szélsőjobboldali kormányzás van. Még akkor is, ha az olasz kormányfő, Meloni következetesen, de óvatosan és pragmatikusan aknázza alá a demokrácia bástyáit.
Ha valaki, mint például Kiss Noémi, azt gondolja, hogy itt az elégedetlen tömegek keresik a valódi képviselőiket, akkor megfeledkezik arról, hogy a gazdasági és politikai hatalom nagy részét – ahogy ő is sejteti – a hatalmat valóban a kezükben tartók ugyanezt teszik.
Az európai és az amerikai nagytőke tehát ugyanúgy politikai képviselőt próbál váltani, mint az elégedetlen tömegek. Ami komoly ellentmondásokat hordoz magában, mert az elégedetlen alsó- és középosztályok világszerte azokban a pártokban vélik megtalálni igazi képviselőiket a gazdagok túlhatalmával és túlgazdagodásával szemben, amelyek pont a gazdagoktól kapják az anyagi hátteret ahhoz, hogy azt a bizonyos kifáradt és eltunyult polgári demokratikus és liberális elitet leváltsák, amellyel a szegény tömegek és nem kevésbé a gazdag kevesek is oly elégedetlenek.
Lehet-e az AfD-nek és társainak, mint például Orbán Fideszének, egyszerre a „normális” kisemberek tömegeinek érdekeit képviselni, és nekik szociális biztonságot és gondoskodó államot ígérni, miközben adócsökkentéssel és állami szubvenciókkal a gazdagokat teszik egyre gazdagabbá, nemzeti nagytőkét építenek (nálunk a kormányfő családjából), és a multinacionális nagyvállalatok zsebét tömik állítólagos munkahelyekért cserébe, és következetesen felszámolják a munkavállalók jogait, és az azok védelmét szolgáló szakszervezeteket a pályán kívülre szorítják.
A most kibontakozó szélsőjobb térnyerésének kísérleti laboratóriumában, az Egyesült Államokban Trump az Orbánnál jól bevált szociális és politikai demagógiát alkalmazza, amikor az USA és benne a tömegek érdekeinek egyetlen igazi képviselőjének hazudja magát az America first jelszóval, miközben ő is saját családja üzletei előtt egyengeti az utat, és a kapott választási támogatásokért cserébe, ahogyan maga fogalmaz, „kolosszális adócsökkentéseket fog bevezetni, főleg a gazdagok, benne saját maga részére. A jóléti államapparátus és szolgáltatásai lebontásával megtakarított pénzből – ahogyan ígéri – minden amerikai polgár kap egyszeri ötezer dollárt. (Orbán sem csinálta ügyesebben a választások előestéin.)
Kiss Noéminek mondom, de mindenki más is érthet belőle: az igazi tragédia – maradva Németországnál – nem az volna mindenki, így az elégedetlen átlagpolgár számára is, ha az úgynevezett hagyományos polgári demokratikus pártok maradnak hatalmi pozícióban a német nagytőke és a munkavállalók támogatásával, hanem az, ha a szélsőjobboldal kerülne hatalomra a német nagytőke pénzén és a volt NDK-sok és csalódott társaik támogatásával, a tömegek érdekeinek megvédése jelszavával, a valóságban pedig annak pont az ellenkezőjére készülve.
Ez a csere azért volna tragikusan hátrányos, ha másért nem, mert a most még működő hagyományos polgári demokráciákban, ha a tömeg elégedetlen, a rossz politikai vezetést le lehet váltani, akár neonácikra is lehet cserélni, de ha ez utóbbiak kerülnek hatalomra, és rosszul, nem úgy csinálják, ahogyan azt a tömegek elképzelték, akkor őket elküldeni már nem lesz lehetősége senkinek. És ez az Orbán-rezsimre is érvényes. Csak meg kell nézni Putyin Oroszországát, és komolyan venni Orbán vonzódását az ottani társadalmi rendhez, nem beszélve az európai szélsőjobboldal Moszkvától való anyagi és eszmei függőségéről.
Orbán 15 éve, Putyin negyed százada van hatalmon, és az orosz alkotmány módosítása lehetővé teszi, hogy az orosz elnök még 2036-ig hatalmon is maradhasson. A politika bizonyos értelemben a megtévesztés művészete, és ebben a nácik mindig nagyon jók voltak, és mint látjuk, ma sem rosszak. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 