Európa elrablása – Putyin és Trump újra felosztaná Európát

Az amerikai elnök találkozni készül az orosz elnökkel, hogy Európa és Ukrajna kihagyásával megállapodjon Ukrajna új határairól, ezzel Európa újra felosztásáról. Tenni készül ezt annyiban más módon, hogy a múlt század negyvenes éveitől és az azt követő hidegháború korszakától eltérően Washington ma már nem kíván részt vállalni az európai országok szuverenitásának, határainak védelmében, azt rájuk, ám de facto Putyinra bízza, aki egyébként már jóval korábban arra a kérdésre, hogy akkor most hol lesznek Oroszország határai, azt válaszolta, hogy ahol akarja.

Zeus annak idején bika képében rabolta el a csodálatos szépségű Európát. A magát ugyancsak istennek képzelő Donald Trump, egy isten barma, próbálkozik ugyanezzel. Ukrajnát egy Grönlandért, vagy fegyvert Ukrajnának természeti kincseiért, hogy ami megmaradt az orosz bombázások, rakétatámadások, tüzérségi össztűz után, azt vihesse az USA America first jelszóval.

Európa vezetői magukon kívül vannak. Donald Trumpot a múlt század harmincas éveinek brit kormányfőjéhez, Neville Chamberlainhez hasonlíják, sőt, nála is rosszabbnak tartják. Chamberlain nevéhez fűződik a hitleri Németországgal szemben folytatott úgynevezett appeasement-politika.(Angolul appease, franciául apaiser jelentése ‘megnyugtatni’, ‘nyugtatni’, ‘nyugodni’.) Az appeasement-politika egyfajta megbékélési, belenyugvási, beleegyezési politikát jelent egy agresszorral szembeni a háború elkerülése érdekében.

A Chamberlainnek tulajdonított „megbékélés-politika” a német nemzeti szocialista diktátorral és annak minden területi követelésével szemben a II. Világháborúnak ágyazott meg. Ebből a tapasztalatból kiindulva az appeasement-politika egy olyan politikai jelző, amelyet a diktátoroknak, különösen a totalitárius államoknak való állandó meghódolás politikáját minősítjük. Ez most ráilleni látszik arra, amire Donald Trump készül Putyin Oroszországával szemben, anélkül hogy meggyanúsítanánk, hogy halvány fogalma volna, ki volt Neville Chamberlain, mit jelent annak appeasement-politikája, és az hová vezetett közel száz évvel ezelőtt.

Mivel ma Washingtonban a nép egyszerű, ámde tudatlan milliárdosai uralkodnak, akiknek – Karinthy után szabadon – minden vicc új, nincs kétségünk afelől, hogy amennyiben rájuk bízzuk Európa, azaz 450 millió európai sorsát, abból nem jövünk ki jól. Volt már, hogy az USA hátat fordított Európának, és a Csendes-óceán térségére koncentrált, ahogyan azt ma is tervezi, de az sem akadályozta meg Pearl Harbort és az Egyesült Államok belépését a II. Világháborúba, az amerikai partraszállást Normandiában. Csak költségesebbé tette, és az egész világ számára nagyobb veszteséget okozott, mintha a Fehér Házban előrelátóbbak lettek volna, ahogyan most sem azok.

Hogy mit jelentett Trump tárgyalási javaslata Putyinnak, az a legjobban annak egyik legközelebbi munkatársa, Dimitrij Medvegyev, az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettesének szavai adják vissza, aki szerint újra kiderült, hogy Oroszország legyőzhetetlen, senkinek, egyetlen országnak sincs lehetősége ilyesmiről még csak álmodni sem, és jó, hogy eljött az ideje annak, hogy ezt Washingtonban is megértették. Vagyis önmagában az, hogy Putyin az amerikai elnökkel mint tárgyalópartnerrel leülhet, Oroszország számára győzelemmel ér fel. Amennyiben az Ukrajnáról folyó egyeztetésből kihagyják Ukrajnát és Európát, a győzelem fenomenális lesz.

A labda, és nem Trump Putyinhoz intézett tárgyalási javaslata, az európai nagyhatalmak, az EU térfelén pattog. Az Európai Uniónak és a NATO-ba tömörül európai országoknak kell megadni az egyetlen helyes választ arra a kihívásra, amit az USA elfordulása jelent Európától, amit Washington Kína terjeszkedésével és fegyverkezésével indokol, és amiért arra szorítja Európát, hogy maga gondoskodjon a saját biztonságáról, ami – mondjon is erről akárki akármit – Putyinnak címzett felhívás a befolyási övezetének további kiterjesztésére, mindenekelőtt a hagyományos kelet-európai országokra.

A vázolt helyzetben a legrosszabb, ami Magyarországgal történhet, és most éppen ez történik, hogy légüres térben lebeg az ország egyszemélyes vezetője, Orbán Viktor elhibázott hintapolitikája miatt, aminek eredményeképpen megbicsaklott az ország gazdasági fejlődése, a lakosság évről évre nehezebb körülmények között él, hagyományos politikai szövetségeseinket és gazdasági partnereinket elveszítettük, és azokkal próbáltunk meg ezeket helyettesítő szorosabb kapcsolatokat kiépíteni, akik a jelenlegi szövetségi rendszereink, az EU, a NATO és az Egyesült Államok ellen fenekednek.

Minden nap közelebb kerülünk ahhoz a ponthoz, amikor teljesen világossá válik mindenki számára, hogy ezt így tovább folytatni nem lehet, a bent is vagyunk, kint is vagyunk politikát be kell fejezni, és el kell végre az országot kötelezni valamelyik vetélkedő fél mellett. Mivel az egyiket is, a másikat is a gyakorlatból ismerjük, hiszen voltunk Moszkva és vagyunk Washington, Berlin, Párizs és London szövetségese, adódik az összehasonlítási alap a helyes döntéshez, és a kérdésben a magyar nép egyszer már döntött is, és nem látszik meggyőző érv, hogy újra kelljen döntenie, és másképpen, mint korábban, az EU és a NATO mellett.

A magyar emberek szuverenitását nem Brüsszel, Soros, nem a washingtoni kormányzati szervek támogatásával magyarországi NGO-k veszélyeztetik, hanem Orbán Viktor, aki a saját politikai túlélése és maffiacsaládja mesés gazdagságának védelmében tízmillió magyar érdekével ellentétben hoz döntéseket. Ha ezen nem változtatunk a lehető leggyorsabban, akkor akár évszázadokra újra a történelem országútjának napos oldala helyett a gyűlölt despoták szabadságdeficites világában, a civilizált világ ellenfeleinek oldalon találjuk magunkat. x

Zsebesi Zsolt