Az amerikai elnök egy hét leforgása alatt több zavart okozott, mint elődje négy év alatt. Huszonnégy óra alatt – bár azt ígérte – nem állította le az orosz-ukrán háborút, de 25 százalékos vámot vetett ki két legfontosabb gazdasági partnerére, Mexikóra és Kanadára, és azt tényleg huszonnégy órán belül vissza is vonta.
Ilyen gyorsasággal ennyi ökörséget nem követett el az USA történetében egyetlen elnök sem. Tegyük hozzá, hogy mindkét ország esetében elég volt a vámok visszavonásához, hogy azok ígéretet tettek az országukból az USA-ba irányuló kábítószer-csempészet elleni határozottabb fellépésre. Trump nyilván nem attól ijedt meg, hogy ellenintézkedésekkel fenyegetőztek a vámok bevezetésére. Pedig lett volna oka rá.
Egy Trumpot azonban nem lehet semmivel sem sarokba szorítani, engedni legfeljebb saját magának enged, ha úri kedve úgy kívánja. America first jelszavát azonnal megvalósítandó, rendeleti kormányzásra átállva naponta hozott forradalminál forradalmibb döntéseket, amelyektől ugyan senkinek nem lett jobb, de legalább mindenkinek rosszabb lett. Aztán ezek egy részét visszavonta, amiből jól látszik, hogy bölcs ember, aki tanul a saját hibájából, ráadásul azt még sikernek is el tudja adni.
Sajnos nem minden döntését vonta vissza, mert az USA kilépése a WHO-ból, a Párizsi Környezetvédelmi Paktumból érvényben maradt, az amerikai külföldi segélyprogramok leállítása is, ami éhező milliók életét teszi még nehezebbé, és fennakadás nélkül folyik a szövetségi kormányhivatalok személyzetének a Trumphoz feltétel nélkül hűekre cserélése, az éppen túlburjánzottnak nehezen nevezhető amerikai jóléti állam drasztikus leépítése, mégpedig – stílusosan – a világ leggazdagabb emberének, Elon Musknak a vezetésével, az America first jelszót elég szűken értelmezve.
Közben az EU vezérkara és a tagországok vezetői zárt ajtók mögött arról tanácskoznak, hogyan fognak válaszolni az Európa ellen is belengetett amerikai vámokra, ha azok esetleg hosszabb élettartamúak lesznek huszonnégy óránál. Az is a tanácskozás napirendjén van, hogy mi lenne a teendő akkor, ha Trump beváltja az ígéretét, és esetleg kilép a NATO-ból is, vagy legalábbis csökkenti az USA hozzájárulását a védelmi szövetség fenntartásához.
Most úgy tűnik, erős az elkötelezettség az öreg kontinensen, hogy nem engednek az amerikai elnök zsarolásának, mert Trump mégsem egy Orbán, akivel szemben Brüsszel rendre lábhoz tette a fegyvert, és csak az uniós támogatásokat vonta meg az országától, amikor a templomból jött ember bejelentette az EU határozatának soros vétóját.
Keménykedés helyett engedtek Orbán zsarolásának, ami talán Trump esetében is beválhat, mert őt a még érvényes (a még szócskán van a hangsúly) amerikai alkotmány szerint csak négy, semmi esetre sem tizennégy vagy még több évig kell kibírni.
Nyilván az az egyik fő kérdés az európai rendkívüli csúcson, ahová meghívták a brit kormányfőt és a NATO főtitkárát is, hogy hogyan fogják megszavazni a tervezett ellenlépéseket, ha a magyar emberek egy újabb nemzeti konzultáción beintenek nekik, mert a tengerentúl America first, a Lajtától keletre meg a Hungary first a vezérelv, mely utóbbi magyarra lefordítva azt jelenti, hogy Orbán családjának anyagi gyarapodásánál semmi sem fontosabb. Ez határozza meg a magyar külpolitikát, ami ebben erősen a Trump-féle amerikaira hajaz.
Trump döntési sebességét elismerve ne felejtsük, hogy a magyar kormányfő, akivel egymás csodálói, ugyancsak repülőrajtot hirdetett, igaz, nem huszonnégy óra, hanem, mondjuk, úgy hat-nyolc hónap elteltével, ami nagy előrelátásról tesz tanúbizonyságot. Orbán nyilván azzal számolt, hogy addigra Trump visszavonja összes döntését, amivel a magyar gazdaság repülőrajtjának most keményen betart.
Az sem kizárt, hogy az amerikai elnök, aki híres arról, hogy tartós és szilárd barátságokat tart fenn azokkal, akik elismerik a zsenijét, még a soron következő és szorosnak ígérkező magyarországi választások előtt mégiscsak hoz néhány olyan intézkedést, aminek hatására a magyar gazdaság rakétaként kilő a maródi európai gazdaságok közül, és huszonnégy óra alatt megelőzi a bolgárt, de még a románt is.
Ha már a barátságnál tartunk: Orbánnak nemcsak jó barátai vannak a világ négy sarkában, de egyre újabbakat is szerez magának. Most, hogy az olasz kormányfő, Georgia Meloni kissé elhidegült tőle, de még Marie Le Pen is kéreti magát, mert mérsékelt középen vadászik szavazatokra, kormányfőnk végre nyilvánosan megvallhatja érzéseit a német neonáci pártvezérnek, az AfD társelnökének, Alice Weidelnek, akit sebtében meghívott Budapestre a Karmelita kolostorba.
Nagy kérdés, hogy vajon kezet csókol-e az ember, aki most jött a templomból, Angela Merkel után a náci Weidel asszonynak is, aki leszbikus párjával él együtt, és két örökbefogadott gyereket nevel patrióta, magyarul náci szellemben, ami természetesen semmilyen gondot nem okoz a magyar kormányfőnek, már eltekintve attól, hogy szerinte a család egy nőből és egy férfiből áll. Nem valószínű, hogy ezért a náci pártvezért csak fóliázva engedik fel a várba.
Az álhír természetesen, hogy Weidelt a hét végén esedékes kitörés napi náci dzsemborira hívta volna meg a magyar kormányfő. Bár az igaz, hogy a német neonáci – ha már a várban jár – jelenlétével emelhetné az évenként megrendezésre kerülő és nemzetközileg is elhíresült rendezvény rangját, de az csak a hét végén esedékes. Nem hisszük, hogy Weidel maradna addig, tekintettel a német választási kampányra. Lehet, hogy csak felmarkolja a választási támogatásra kapott eurómilliókat Orbántól, és már megy is.
Egyáltalán nem okozna meglepetést, ha kormányfőnk a zsebébe, akarom mondani, a zsebünkbe nyúlna, vagy a veje, vagy a felcsúti gázszerelő bankja baráti kölcsönben részesítené az AfD-t, hiszen a Fidesz osztrák testvérpártjának a volt tartományi főnöke milliós adományt juttatott el az AfD-hez.
Ez az az osztrák párt, az FPÖ, amellyel Orbán megalapította a Patrióták Európáért nevű frakcióját az Európai Parlamentben, vagyis zsenánt volna, ha szűkmarkúbbnak bizonyulna a sógorék neonácijainál, akik most éppen koalíciós kormányzásra készülnek Ausztriában.
Az említett gesztus szerintem támogatandó, mivel Orbán egyszer már kisegítette néhány eurómillióval Marie Le Pent, aki veszített is Emmanuel Macronnal szemben. Ugyanezt lehet remélni az AfD esetében is, mint általában mindig, amikor Orbán megtámogat valakit. Az AfD-nek esélye sincs nyerni, koalícióra lépni sem akarna vele senki, de a templomból jött ember hosszabb távra tervez.
Orbán azzal számol, hogy el fog jönni Európa második felvirágzása, amikor nem kizöldül, hanem bebarnul a kontinens, és ismét Führere, értékálló márkája lesz az árja németeknek euró helyett, és Európa másodrendű népeit is Weidelek és Orbánok fogják vezetni (az orruknál fogva) Donald Trump nagy jövő előtt álló, mert több mint két méter magas fiúgyermekének a Fehér Házból reájuk irányuló, vigyázó tekintetétől kísérve. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 