Az internet népe azon forrong, hogy mekkora zseni már Elon Musk amerikai milliárdos, amiért az autó- és űrhajógyáros nem a ketchupba mártogatja a sült krumplit, hanem a burgonyára önti a paradicsom levét.
A kommentelők a krumplira öntött ketchupban is a milliárdos zsenijének ékes bizonyítékát látják, azt az adottságát, hogy mindent képes másképpen csinálni, mint az átlagemberek, akiknek nincs 400 milliárd dolláros vagyonuk, amit – zsenialitására való tekintettel – Musk meg is érdemel, és nap mint nap bizonyságát adja, hogy nem alaptalanul jutott hozzá, mégpedig néhány sült burgonya és a ketchup zseniális kezelésével is.
Nem tudjuk, hogy vajon Leonardo da Vinci vagy Albert Einstein, esetleg Tomas Mann, Amadeus Mozart vagy Yehudi Menuhin hegedűművész hogyan ette a sült krumplit ketchuppal, ha egyáltalán, és – feltéve, de meg nem engedve – ha esetleg úgy, mint az átlag ember, a krumplit mártogatva a paradicsom levébe, az mennyire ássa alá a zsenialitásukról kialakult képünket.
Csak azt tudjuk biztosan, hogy Elon Musk ketchupos-krumplis zsenialitásának megjelenése előtt az általános elképzelés az volt, hogy a zsenik olyan emberek, akik kimagasló mértékben és forradalmian újat alkotva járulnak hozzá az emberiség tudományos, művészeti teljesítményének általános fejlődéséhez, amiben – legalábbis ez idáig – a sültkrumplievés nem volt benne, mint ami nem értékelhető és nem is értékelendő zseniális tevékenységnek, akkor sem, ha valaki a burgonyára önti a ketchupot.
Vagyis – másképpen fogalmazva – az önmagában nem tűnt automatikusan zsenialitásnak, ha valaki sok pénzt keresett életében, az sem, ha nagyon sok pénzt, de még az sem volt – eddig legalábbis – elég a zseni státuszához, hogy éppen a világ leggazdagabb embere, ami – ezt is érdemes figyelembe venni – egy múló állapot, szemben az említett zsenikhez és a hozzájuk hasonlókhoz, akik zsenialitásának csillogása évszázadok alatt sem halványul.
Musk, akinek az üzleti világban is volt nem egy „zseniálisnak” minősített, de kétes erkölcsi és etikai alapokon álló lépése, már csak azért is nehezen sorolható a zsenik közé, mert nem csak a társadalom által elismert zsenikhez méltatlan módon is gyarapította a vagyonát, de olyan emberek társaságát keresi, és olyan céllal, ami nem könnyen egyeztethető össze a klasszikus zseni képével.
Együtt mártogatni a sült krumplit a ketchupba, vagy a krumplira önteni a paradicsom levét olyan emberek társaságában, mint akikkel ezt Musk a kép tanulsága szerint tette, nem annyira kivételes teljesítmény, mint amennyire nagyobb pénzösszeg befizetésének a következménye Donald Trump elnökválasztási kampányába. Célját tekintve pedig köze nincs az emberiség általános értékeinek a gyarapításához, hanem – pont ellenkezőleg – további saját milliárdok megszerzését szolgálják Musk számára.
Együtt falatozni gyorséttermi kaját Trump magánrepülőjén, vagyis egy tálból cseresznyézni Donald Trumppal, Donald Trump juniorral, az oltásellenes JFR Kennedy juniorral, (a háttérben bazsajog állva Mike Johnson az amerikai képviselőház elnöke) nem tartozik azok közé a teljesítmények közé – és akkor még finoman fogalmaztam –, ami méltó volna egy zsenihez, amivel egy igazi zseni dicsekedne, ahelyett hogy azt mélyen szégyellné. Alon Musk sem szégyelli, hogy a német neonáci pártot, az AfD-t Németország megmentőjének nevezte, és vezetőjével hosszas beszélgetést folytatott az X közösségi platformon.
Muskot nyilván nem zavarja Orbán Viktor közeledése sem Donald Trumphoz vagy Putyin barátsága Orbánnal, mint ahogyan semmi sem zavarja, kivéve a vállalkozói adó nagyságát, a vállalkozások számára felállított humánus működési kereteket, vagyis összefoglalva: a profit növelését korlátozó politikai és gazdasági szabályozókat, amelyeknek a Musk vágyához való igazításával a jelenlegi 400 milliárdos vagyona gyorsabban növelhető volna, ami egyáltalán nem zseniális ötlet, mert évszázados primitív vágya a világ összes tőketulajdonosának és részvényeseiknek. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 