Világ, te csak háborúzz! Mi, magyarok egymás véresen gyűlölve, de tengeren túli fajokkal nem keveredve, a civilizált világ megvetését félvállról véve, vigyázó szemeinket a keleti despotizmusok sikereire és a nyugati üzletláncok heti akcióira vetve éljük csak szerény és egyre szerényebbé váló, ámde intellektuálisan még ennél is szerényebb, erkölcsileg kifejezetten nyomorult életünket itt, Európa középén!
De nem ez számít. Mert az számít, hogy talán mégis lesz végre olimpia Budapesten, a Fradi mégiscsak bejutott valamilyen európai kupasorozatba, igaz, az ottani eredmények megint edzőváltáshoz vezettek, viszont beérett a sok éves közpénzlopás gyümölcse, és a Felcsút csapata vezeti a magyar labdarúgó-bajnokságot, ami ékesen bizonyítja, mennyi mindent tesz a kedves vezető a vidék felemelkedéséért.
Az ország egyszemélyes vezetője pedig végre megállapodik, befejezi intellektuális fejlődését a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) lárvájából, a Liberális Internacionálé elnökhelyetteseként bebábozódás, majd a jobbközép keresztény néppártok szövetségében vállalt szerep után most végre szép barna lepkeként tűnik fel Európa kék egén mint a neonáci és neofasiszta európai pártok és ezek szövetségének egyik magasan szárnyaló szellemi vezetője.
Maradnék a hagyományos magyar közérzetet alapvetően meghatározó kollektív össznemzeti gyűlölködésnél, amely – sok év gyurcsányi pangás után – végre új tárggyal bővült az egy csapásra legerősebb és a hatalomra legveszélyesebb ellenzéki erő, a Tisza Párt és vezére, Magyar Péter felbukkanásával. Most ő lett egyrészről az imádat, másrészről a gyűlölet első számú tárgya az erre már kiéhezett magyarok jelentős tömegei számára.
Kis hazánkban, amelynek kormányát és annak vezetőjét, Orbán Viktort a civilizált, polgári demokratikus nyugat országainak többségén kívül a saját lakosságának többsége is gyűlöli, most talán új jelenségnek nevezhető, hogy egy olyan politikai vezető, Magyar Péter is felkerült a gyűlöleti listára, akinek még csak ideje, de főleg lehetősége nem volt semmi olyat tenni, ami alapja lehetne a személye ellen irányuló fékevesztett gyűlölködésnek, ami nem ismer határokat.
Magyar, aki eddig „csak” váratlan jó eredménnyel hívta fel magára a figyelmet az európai parlamenti választásokon, majd a budapesti helyhatósági választáson, semmi elítélendőt nem tett azon kívül, hogy elvette egy őt akarata ellenére filmező férfi telefonját, és a Dunába dobta, valamint titokban felvette felesége, a korábbi igazságügyi miniszter kijelentését arról, hogy az országnak maffiakormánya van, és Rogán Antal és társai manipulálták egy korrupciós ügy ügyészségi dokumentumait, majd a felvételt átadta az ügyészségnek.
A hálón őt a földig alázó és a lehető legrosszabbnak kikiáltó kommentelők nem is ezért kárhoztatják, hanem azért, amit még nem tett meg, mert nem is tehetett, azért, amit majd tenni fog, ha esetleg megnyeri a választásokat, mivel szerintük Magyar nem is ellenzéke Orbánnak, hanem annak fiatal kiadása, Orbán2, aki – mások szerint – eleve a kedves vezető kreatúrája, és az ő hatalmának a megszilárdításával maga a NER állította pályára, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Orbán Elon Muskkal, a SpaceX űripari vállalkozás vezetőjével tárgyalt ismeretlen tárgyú együttműködésről.
Az igazi, magyaros gyűlölet tárgya tehát nem Orbán Viktor, hanem Magyar Péter. Orbánt ugyanis az ország fele nem egyszerűen alanyi jogán gyűlöli, hanem a tette alapján, amiatt, amit az országgal és annak milliónyi, általa megkurtított polgárával tett, szinte a társadalom minden szintjén, kezdve a vidéki közmunkásokkal, gazdálkodókkal, a magyar értelmiség és művészvilág tagjain át egészen az egyetemi tanárokig és a Tudományos Akadémia tagjaiig bezárólag. Mindenkinek a bütykére lépett, és csak a sajátjait kímélte, sőt támogatta az állam teljes súlyával és nagy mennyiségű pénzével.
Magyart viszont csak és kizárólag azért gyűlölik, mert sikeres, mert esélye van, mégpedig arra, hogy elvegye milliónyi magyarnak a reménytelenségre alapozott semmittevése, konformizmusa indokoltságát, amikor a nyavalygás és a kudarcok magyarázata, a kiúttalanság szajkózása helyett megteremtette számukra az aktív, a siker esélyével kecsegtető részvétel feltételeit a hazai társadalmi-politikai élet gyökeres átalakítására.
Az eddig az ellenzék szerepét betöltő pártok vezetői és tagsága legalább annyiban indokoltan utálja, hogy elvette a tagságuk többségét, mert az eddig bennük – hiába – bízók most Magyarba vetik a hitüket, és tőle várják azt, amit eddig Gyurcsányéktól és társaiktól várták immár négy választáson mindhiába. Az ő fröcsögésük racionálisnak volna tekinthető, de valójában nem az, mert csak emocionális alapú.
A kormánypárt és a tradicionális ellenzék gyűlölete Magyar irányában tehát nem teljesen alaptalan, viszont a többiek minden valódi érdek és ok nélküli gyűlölködése már a hugarikumok kategóriájába tartozik. Magyarország nem tegnap óta az az ország, ahol a másik magyar sikere nem elismerést, megbecsülést, hanem irigységet, gyűlöletet vált ki. Leginkább azért, mert azt cáfolja, ami sokak napi intellektuális és erkölcsi mentsvára a semmittevésre, hogy tudniillik itt semmit sem lehet csinálni.
Jellemző a totális rosszindulatra és elkeseredett, magáért való gyűlölködés igényére, hogy nem azért bírálják Magyart, amit tett, azért ugyanis nehéz, hiszen gyakorlatilag néhány hónap alatt a 14 éve hatalmon lévő és idén januárban még örökre ott maradónak látszó Fidesszel azonos támogatottságot ért el, hanem azért, hogy ezzel mi volna a titkos célja, és hogy – ha ezt választási győzelemre tudja váltani – milyen szörnyű következményekkel járna Magyarországra.
Aki ezt szajkózza, az két dolgot tesz egyszerre: először beismeri, hogy a jövőben is abban látja a magyar polgárok társadalmi szerepvállalását, hogy zsebre dugott kézzel és homokba dugott fejjel várják, mit tesz velük az ország soron következő választott képviselője. Másodszor: attól tart, hogy nem lesz igaza, és mégis változik valami, mégpedig az, hogy immár nem lesz mód magyarázatot találni a magyaros restségre, a polgári konformizmusra és a nemzeti felelősséghárításra. Még csak ez kéne! x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 