Színvonalas írásban tárja fel Balavány György a budapesti Gellért-hegyen álló Szabadság-szobor talapzatára tervezett kereszt társadalmi, történelmi, hatalomtechnikai hátterét, arra az egyszerű következtetésre jutva, hogy a regnáló hatalom által kitalált és a társadalomra erőszakolt szimbólum pont olyan gagyi ebben a formájában, mint maga a magyar társadalom, amely ezt el fogja tűrni, mivel – a szerző szerint – mit is tehetne mást.
Balavány hosszan ecseteli a 24.hu oldalán a köztéri jelképek, képzőművészeti alkotások mindenkori szakrális, hatalomtechnikai és társadalom-pszichológiai genezisét, jelentőségét és üzenetét, ami évszázadok óta nem változott, mint ahogyan azt is, hogy a jelképek és üzenetek sem örök életűek, még ha van kivétel is a világon mindenütt, mint ahogyan mi is azt hittük, hogy nálunk is, mégpedig éppen a Gellért-hegyen álló Szabadság-szobor képében.
Most, hogy a regnáló hatalom egy második, vagy – elképzelése szerint – egy még eredendőbb üzenetet hordozó jelképpel, a kereszttel egészíti ki az alkotást, Balavány szerint mindkét, egyébként legitimnek mondható üzenet csorbul. A kereszté és a szabadságot kereszt nélkül jelképező alaké is. Ebben sok igazság van, mint ahogyan a cikk is számos bölcs megállapítást tartalmaz, de nem tekinthető a keresztállítás melletti érvelésnek.
Mégis miért fatális az írás? Kizárólag a „mit is tehetne mást” megállapítás szerint. Ez ugyanis azt sugallja, hogy a magyar társadalom, legyen is annak immár aligha nem a többsége nem keresztény identitású, legyen ugyan a keresztállítást ellenzők tábora legalább akkora, mint, mondjuk, az állítást eldöntő politikai irányzat társadalmi támogatottsága, a többségnek, vagy akár a kisebbségnek, bele kell törődnie abba, hogy értékrendjét és nézeteit nem tükröző jelképeket erőszakoljon rá a hatalom, mégpedig pont arra számítva, hogy a döntést kifogásolók, legyenek is akárhányan, nem tehetnek semmit.
Felmerül a kérdés, vajon ugyanez volna-e a reakció, ha, mondjuk, a New York-i Szabadság-szobor talapzatára vésnének egy szép nagy keresztet vagy akármelyik vallás akármilyen jelképét. Nem nagyon vagyok képes elképzelni, hogy erre az amerikai sajtó, mondjuk, a New York Times azt írná, hogy ha már így van, legyen is akármekkora marhaság, hát elfogadjuk, mit is tehetnénk más. Azt sem gondolom, hogy nem volnának tettre kész amerikaiak, akik – akár többször is – lerobbantanák az emlékműről a nem oda illő jelképet.
Magyarul: minden gondolatot és magyarázatot meg kell és érdemes is meghallgatni, csak azt kell a magyar társadalomnak, ha meg akarja élni, éspedig szabadságban és demokráciában a 22. századot, határozottan elvetni, hogy a nép az ország és a hatalom valódi tulajdonosai, bármilyen jelentős vagy jelentéktelen, de őt érintő kérdésre azt az álláspontot képviselje, hogy „mit is tehetünk”.
Amíg ilyesmit – akár a legbölcsebb, legtisztességesebb – közíró papírra vetni merészel, addig Magyarország népe nem érdemel mást, mint a mai diktatúrát vagy annak bármilyen leendő változatát, csak szabadságot és demokráciát nem. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 