A kapitalizmusban vagy, szebbik nevén, a piacgazdaságban, a sajtó nem független, mert a piactól függ, abból él, és ahhoz kell alkalmazkodnia. Amikor nem a piactól függ, akkor azért nem független, mert a finanszírozóját kell kiszolgálnia. Az a sajtó sem független, amely az olvasók adományából él, mert neki meg az olvasóihoz kell idomulnia. Van-e akkor szabad sajtó?
Természetesen van szabad sajtó, mégpedig minden csoportban, amelyről fentebb azt állítottuk, hogy ott nem lehet. Azok a kivételek. Másképpen: ma már kivételnek számít a szabad sajtó, amely – azért tegyük hozzá – csak olyan értelemben szabad, hogy nem mások véleményét kénytelen továbbítani az olvasókhoz, nézőkhöz, hanem a maga, a szerkesztőség, az egyes munkatársakét. Tehát ott a szabad sajtó a munkatársak véleményétől függ, vagyis tőlük nem független.
Ennek ékes példáját látjuk a magát függetlennek nevező magyar sajtó képviselőinek többségénél. Az ő esetükben a véleménydiktatúrát nem a finanszírozó, nem a piac valósítja meg, hanem maga a szerkesztőség, annak vezetője vagy a munkatársak kollektívája. Ha és amennyiben, mondjuk, a 444.hu nem szimpatizál Gyurcsány Ferenccel, az a véleménye, hogy annak le kellene mondania, akkor ezt a véleményt fogalmazza meg és juttatja el az olvasókhoz. Mégis mit kellene?
Meg kellene tudakolnia, hogy a DK tagsága, vezetősége, szimpatizánsai szerint le kellene-e mondania, vagy nem. Őket kellene megszólítania. Vagy azt, aminek nincs jelentősége, de meg lehet tenni, hogy összegyűjti, mit gondolnak Gyurcsány lemondásáról más pártok vezetői. Azt is, hogy mi a közvélemény álláspontja, mit mondanak a közvélemény-kutatások. Természetesen az sem bűn, ha a médium maga is megfogalmazza az álláspontját ebben a kérdésben, de ez teljesen értelmetlen.
Amennyiben ugyanis a médium ebben a kérdésben állást foglal, akkor magát a semleges pozícióból vagy a Gyurcsány híveinek pozíciójába manőverezi, ha maradása mellett érvel, vagy éppen ellenkezőleg, ha a lemondását tartja ildomosnak. Egyiket sem kellene. A pluralista polgári demokráciában, amelynek talaján áll a független médium, egy párt vezetőjének lemondása a párt szuverén ügye. Erre a polgári demokráciában nincs törvény, szabály. Legfeljebb szokás lehet, ami nem kötelez senkit semmire.
A sajtónak helyből függetlennek kellene lennie, mert ha nem az, akkor nem sajtó, hanem propaganda, akkor pártsajtó, vagy egy-egy gazdasági, szakmai vagy egyéb érdekközösség, mondjuk, a szakszervezet orgánuma, amiből meg lehet tudni, hogy mi az adott tömörülés véleménye számos kérdésben, de azt nem annyira, hogy mi történik és mi a helyzet a valóságban, azokban az ügyekben különösen nem, amelyek azt a csoportot érintik, amely a médiumot működteti. Vagyis a zöldektől nem lehet objektív tájékoztatást kapni a környezetvédelemről, ahogyan az iparszövetség lapjától sem várható el az objektivitás környezetvédelmi kérdésekben.
A sajtó mégis függetlennek tekinthető a maga egészében. Már amennyire több orgánummal működik, sokszínű és annyiban szabad, hogy a kiadó és nem más véleményét továbbítja valamennyi orgánum. Ez annyit jelent, hogy a sajtó egésze leképezi a valóságot, igaz, nem azt a bizonyos, elméletben létező valóságot, amit az emberek igazságnak szoktak hívni, hanem csak azt, amit az emberek egyes csoportjai igaznak vélnek. Magyarul: az objektív valóságot megismerni akaró médiafogyasztónak több forrásból kell tájékozódnia, több olyan forrásból, amelyek mindegyike autentikus és a képviselt csoport véleményét, annak nézőpontját tükrözi.
Nehéz elvárni a sajtótól, hogy, mondjuk, megírja „az igazat” a mezőgazdasági termelők és a környezetvédők, az állatvédők vitájában, mert ott ilyen nincs, csak a két tábor egymástól elváló igaza van, amiből a társadalmi gyakorlatban kompromisszumos valóság lehet, de ezt nem a független sajtónak kell kimunkálnia, hanem elég, ha csak erről tudósít.
A független sajtó tehát az egész sajtóvilág függetlenségében értelmezhető, mely függetlenségben az egyes orgánumok függetlenek egymástól, a politikai hatalomtól, és így csak és kizárólag társadalmi csoportok, rétegek, szakmák részigazságait közvetítik, mert az igazság egészét senki nem képes átfogni és megfogalmazni.
Tehát hogy a sajtó független-e, attól függ, hogy honnan nézzük. Ha valaki igazságot és azt közvetítő független sajtót akar, akkor a sajtót ne egy lapnak, ne egy televíziócsatornának képzelje, hanem azok összességének. Ezek kisebb vagy nagyobb csoportját figyelemmel kísérve a valóságot megközelítő képet kaphat a világról, míg ha csak egyet követ figyelemmel, akkor – jó esetben – egy elég összerendezett, de mégis egyoldalú képe lesz, amit mindenképpen pontosítani és ellenőrizni érdemes más forrásokból. Ez is csak akkor igaz, ha a sajtóorgánumok nagy csoportjai nem egy kézben vannak, hanem az egyes médiumok más-más tulajdonoshoz tartoznak.
Magyarországon azért nem lehet szabad sajtóvilágról beszélni, bár vannak a fentiek szerint szabad sajtótermékek, mert azok nagy csoportja van egy kézben, egy irányítás alatt, egy helyről finanszírozva és egy gazdasági, politikai érdeknek alárendelve. Ebben az értelemben nem szabad a magyar sajtó egésze. Ez nagy hátrány az ország számára, mert lehetetlenné teszi az emberek politikai döntéseinek szabadságát azzal, hogy nem tárja fel előttük a tényleges választási lehetőségeket és azok következményeit, amivel a polgári demokrácia működésének alapfeltétele nem valósul meg.
A sajtót a negyedik hatalmi ágnak szokás nevezni. Ez igaz is meg nem is. Akkor igaz, ha a sajtó vagy legalább annak jelentős része a hatalomtól független, és annak a munkájáról képes tényszerűen tudósítani. Arról is, amiről a hatalom nem szeretné, hogy a polgárok tudomást szerezzenek. Ehhez a polgári demokráciákban különleges jogokat kapnak a sajtó munkatársai. Ezek meglétét és alkalmazását törvények is garantálják.
Nem valósul meg a sajtó hatalma a politika szereplőivel szemben ott, ahol a sajtó csak kis része független, és jelentéktelen hatóereje miatt nem képes a politikai hatalmat a falhoz állítani, vagy ahol nem működik a közvélemény, vagy – ami a legrosszabb – nem igényli a sajtó tényfeltáró munkáját, vagy nem hiszi, hogy annak következménye lehet, mert nincs is.
Az ember térlátása teszi lehetővé, hogy jól felmérje a tárgyak, objektumok pontos távolságát és helyzetét. Ehhez két szemre van szükség. Mindkettő egyedül a valóságot csak részben és nem elég korrekten láttatja. A kettővel együtt már jól el lehet igazodni. Amikor mások szemére, a sajtóra hagyatkozunk, akkor is kénytelenek vagyunk legalább két szemre, két forrásra támaszkodni, hogy valós képünk legyen a világról. Ezt tudom ajánlani azoknak, akik a szabad sajtót keresik és igénylik.
Nem elég a hatalomtól vagy bármilyen gazdasági érdekcsoporttól független szabad sajtótermék a valóság megismeréséhez. Több kell. Ez azt feltételezi, hogy van elég nagy választék, és azt, hogy azok nem egy kaptafára vannak húzva, hanem valóban létező, eltérő véleményeket közvetítenek, amelyek szintéziséből lehet összeállítani a valósághoz legközelebb álló képet. Jó szórakozást és nagy türelmet kívánok ehhez! x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 