A félkegyelműek országa és Orbán a királyuk

Vezető, magukat függetlennek mondó médiumok is gyurcsányozásra pocsékolják az idejüket és energiájukat, szűkös anyagi és humán erőforrásaikat. Pótcselekvés ez, mégpedig a gyengébbek közül. Hogy mennyire az, annak illusztrálására fontossági sorrendben felsorolnám azokat a témákat, amelyek Magyarország jelenét és jövőjét ennél egyenként mind sokkal inkább befolyásolják és meghatározzák.

Kezdjük a tisztán magyar vonatkozásúakkal: Magyarország totális nemzetközi elszigetelődésbe manőverezte magát Orbán Viktor vezetésével. Gyakorlatilag nem vagyunk az EU és a NATO tagja. Az EU-ban csak a fejünk fölött hoznak – mert nem tehetnek mást – döntéseket, és pénzügyi szankciók érvényesek az országgal szemben, nem jön pénz, csak bírálat és fenyítés Brüsszelből. A magyar kormánypárt EP-képviselői egyelőre pártcsalád nélkül lógnak a levegőben, mert az Európai parlament neonáci és neofasiszta beütésű pártjai sem hajlandóak maguk közé fogadni őket.

A NATO-ban felmentést kaptunk a szervezet legfontosabb missziói alól, és ott is nélkülünk, ellenünk születnek a döntések. Mindkét szövetségi rendszerben nyílt vita tárgya Magyarország kizárása, jogainak korlátozása, vagy jobb belátásra bírása, mert jelenleg a két szövetségi rendszer halálos ellenségeivel látszik egy követ fújni. Nincs nagyhatalom a nyugati féltekén, amellyel nem volna a rossznál is rosszabb a kapcsolatunk.

Magyarország gazdasága romokban. A forint mélyrepülésben. Az ország gazdasága strukturális válságban van. Folyamatosan csúszunk lefelé az EU tagországainak teljesítményét mutató minden listán. Ennek megfelelően a közszolgáltatások gyakorlatilag nem működnek.

Az országban nincs a kor színvonalán működő egészségügyi ellátás és oktatás. A kulturális és tudományos élet a padlón, a magyar honvédség a térség leggyöngébb hadserege, amely nem tudja, hogy kivel és ki ellen készülnek bevetni, bár a magyar védelmi miniszter az ország legnagyobb fegyvergyárosa, és példátlan fegyverkezést vezényel.

Úgy általában a világhelyzetről: az elmúlt 30 év legveszélyesebb katonai konfliktusa folyik két és fél éve Európában, reális veszéllyel, hogy világméretű konfliktussá szélesedik. Különös tekintettel arra, hogy az EU és a NATO kifejezetten azzal a céllal támogatja Ukrajnát, hogy ott ne nyerhessen Oroszország, ami önmagában hordozza a közvetlen katonai szerepvállalást annak minden következményével.

A NATO vagy egyes tagországainak közvetlen belépése az orosz-ukrán háborúba, az utóbbi időben az ukrán katonai nehézségek és észak-koreai katonák esetleges bevetésével az orosz oldalon, a korábbinál is nagyobb realitással bír, főleg miután Franciaország, Lengyelország, Nagy-Britannia és a balti államok nyíltan vállalják, hogy beszállnak a konfliktusba egy esetleges orosz áttörés esetén. A világ tömbösödik, a Távol-Keleten is új katonai szövetséget hozott létre az USA Kínával szemben, míg az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete (NATO) Finnországgal és Svédországgal bővült.

Az EU hadigazdálkodásra készül átállítani Európa gazdaságát. Számos országban már készülnek a sorkatonai szolgálat visszaállítására, a társadalmat megkezdték felkészíteni pszichológiailag is egy esetleges nemzetközi méretű kelet-nyugati összecsapásra. Oroszország és az Egyesült Államok atomarzenáljaival izmozik, Moszkva nyíltan nyugat-európai nagyvárosok elleni atomcsapással és Ukrajnában taktikai atomfegyverek bevetésével fenyeget.

Közben fokozza a vele szomszédos országok szuverenitását támadó politikáját Belorusztól Georgián és Moldáviáig bezárólag. Észak-Koreával katonai, Kínával komoly gazdasági együttműködést épít ki a nyugattal szemben, és igyekszik ebbe bevonni a BRICS országokat, Brazíliát, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát. A nyugati világban Moszkva széles körű dezinformációs hadműveletet folytat, szélsőjobboldali és szélsőbaloldali politikai pártokat támogat a politikai stabilitás megrendítése céljából.

Az Egyesült Államok demokráciája történelme egyik legválságosabb korszakát éli. A novemberi elnökválasztáson egy az országra, de a világra nézve is életveszélyes, notórius hazudozót, egy erkölcsi és intellektuális nullát, egy köztörvényes bűnözőt készülnek megválasztani egy kora és egészségi állapota miatt még egy elnökjelölti vitára sem alkalmas hivatalban lévő elnökkel szemben.

Az Egyesült Államok kérdéses, hogy már most is, de még inkább Donald Trump esetleges győzelme esetén képes lesz-e nemhogy a világon, de a saját országában megvédeni a demokráciát, és ellátni nemzetközi téren a gazdasági és katonai ereje által reá háruló feladatokat, a szabad világ védelmét Oroszország és Kína autoriter rendszereinek immár katonai kihívásával szemben. Úgy, hogy közben teljesítenie kellene Európával szemben a NATO-ban reá háruló feladatokat, Kína féken tartását, a közel-keleti válság kioltását, Irán megfékezését, hűtött állapotban kellene tartania az észak-koreai-dél-koreai szembenállást.

Mindeközben Nyugat-Európában napokon belül választások lesznek. Nagy-Britanniában, ahol bukik a hosszú ideje kormányzó konzervatív párt, Franciaországban Macron elnök pártja fog nagy pofont kapni, és egy – nagy valószínűséggel – szélsőjobb-kormánnyal szemben kell az elnöknek 2027-ig kormányoznia az országot, és világpolitikát csinálnia. Németországban gyakorlatilag bukott a vörös-sárga-zöld koalíció, a kontinens gazdasági nagyhatalmát, a világ harmadik legnagyobb gazdaságát ma egy alkalmatlan kancellár és egy szétesett koalíció próbálja meg a víz felszíne fölött tartani.

Olaszországot, Európa harmadik legnagyobb gazdasággal rendelkező országát egy ügyes, pragmatikus és rafinált, neonáci gyökerű politikus, Georgia Meloni irányítja, aki, nem kizárt, hogy a francia szélsőjobb hatalomra kerülése után egy a francia-német tengelyt leváltó francia-olasz tengelyt hoz létre, annak minden következményével az európai polgári demokráciák és egész Európa számára. Spanyolországban – enyhén szólva – gyenge lábakon áll a szocialista kormány, Ausztriában pedig a soron következő választásokon az Osztrák Néppárt (VPÖ) és a szélsőjobboldali Szabadság Párt (ÖFP) koalíciójára lehet számítani.

Ez idő alatt az EU-ban és a NATO-ban is az egykori szocialista tábor országai, Szlovákia, Magyarország és részben Bulgária az orosz érdekek nyílt támogatásával okoz folyamatos zavarokat. (A legújabb, hogy az oroszbarát bolgár elnök szabotálja a júliusi NATO-csúcsot, mert ott nem hajlandó képviselni kormánya Ukrajnát támogató politikáját.)

A Balkánon a szerb revansizmus miatt ismét erőszakos konfliktusra lehet számítani a szerbek és a boszniai szerbek közreműködésével. Szerbia kettős játszmát folytat az EU-tagság megszerzése és az orosz barátság fenntartása céljával. Egyelőre nem választott. A két irány között ingadozik, és más országok közvetítésével szállít fegyvert Ukrajnának, miközben látszólag kitart Moszkva mellett. Ukrajna és Moldova uniós tagságáról ugyan megkezdődnek a tárgyalások, de tagságuk még a távoli jövő kérdése, nagyban függ a tagországok támogatásától és ezen országok helyzetétől.

A vázolt körülmények között – tessék nemzetállam- és szuverenitásrajongók jól figyelni – az egyetlen mentsvára a nyugatnak az EU és a NATO. Mindkettő most próbálja meg, az egyik Európa, a másik az egész nyugat gazdasági és katonai biztonsága terén átvenni a formailag eddig is reá háruló feladatot a sorra csődöt mondó és zűrzavaros állapotban lévő nemzetállamok helyett.

Ha a két szövetségi rendszer befuccsol, amin Moszkva és Peking keményen dolgozik, de még a mi Orbánunk is hozzáteszi a magáét, akkor leszünk igazán bajban, és nem annyira a két szövetség, hanem azok tagországai, a nemzetállamok, akiknek ezzel kerülne csak tényleges veszélybe a szuverenitásuk, mert arra – mondjon is erről bármit Orbán – nem az EU vagy a NATO, hanem Oroszország és Kína jelenti a halálos veszélyt.

Az egymillió forintos kérdés: vajon a független magyar sajtó maradéka, mert a nagy része már Orbán kezében vagy a kukában van, képes-e és akarja-e a magyar társadalom elé tárni a világ és az ország valós helyzetét, már csak azért is, hogy a soros parlamenti választásokon legyen fogalmuk arról, hogy kire, mire és miért szavazzanak, illetve minimális képük legyen arról, hogy Magyarország hol áll a felbolydult világpolitikában, és mik a kilátásai, ha marad a jelenlegi politikai kurzus, annak minden hazugságával és a magyar érdekeket szem elől tévesztő, de inkább azokat eláruló politikájával.

Arról kell-e ma vitatkoznunk a fentiek fényében, hogy a 444.hu mennyire tisztességes és mennyire szakmai Gyurcsány mocskolásában, vagy Parászka Borókának mi a véleménye Magyar Péter álláspontjáról a magyar sajtóval kapcsolatban, esetleg hogy Potyondi Edina mit lát bele Magyar Péter nadrágjába, vagy hogy Rónai Egon ATV-je mennyire szabad és mennyire nem a hittel üzletelő és nyíltan fideszes tulajdonosától, aminek fényében jogos-e, hogy Magyar Péter kivonult egy interjúból. Tényleg ennyire elmeháborodott volna ez az ország? Tényleg nincs más gondunk?

Ha így van, akkor lehet, hogy az a helyzet, hogy az EU legkorruptabb és a második vagy a legszegényebb, szövetségesek és barátok nélkül maradt, a nyugati támogatástól megfosztott, kelet felé orientálódó, autoriter rendszert, de inkább egy vértelen diktatúrát üzemeltető és a lakosság 40 százalékát szegénységben, a nyugdíjasai nagy részét nyomorban, a lakosságot – szabad sajtó nélkül – tudatlanságban tartó országban élünk ugyan, de ettől még mint a bőségesen etetett, de végül vágóhídra hajtott barmok boldogok is lehetünk.

És – úgy látom – a magyar sajtó szabad maradéka egy részének szereptévesztése, az ország értelmiségének, a gondolkodni képes magyaroknak a fintorgása és folyamatos nyavalygása, a felelősséget másra hárító passzivitása (lásd: gyurcsányozás, magyarpéterezés) miatt még jó ideig maradunk nyakig abban a NER-ben vagy inkább SZAR-ban, amiben -valljuk be őszintén – a nagy többség eddig is jól megvolt.

Volt kire panaszkodni és mivel magyarázni mindannyiunknak a magunk tehetetlenségét. Van, akiknek ott van Orbán, másoknak Soros meg a háttérhatalmak, de – úgy tűnik – a nemzeti konszenzust csak Gyurcsány tudta megteremteni. Őt kiáltotta ki a magyar tudatlanság és restség minden oldalon egységesen mindenért felelősnek. Nehogy már máshol keressük minden bajunk és nyomorunk okát! Milyen gyenge és ócska is ez, testvéreim! Szégyelljük magunkat! x

Zsebesi Zsolt