Gyurcsány-Orbán-Magyar Bermuda-háromszöge

A magyar ellenzék baloldalán szinte kivétel nélkül mindenki abban bízik, hogy Gyurcsány nélkül sikerülhet, ami vele nem sikerült. Ez másképpen megfogalmazva annyit tesz, hogy a baloldalon a többség nem bízik önmagában, abban, hogy vonzó programmal és okos politizálással társadalmi bázist teremthet magának, helyette arra számít, hogy egy Gyurcsány nélküli világban a hatalom az ölébe hullik.

A DK, vagyis Gyurcsány hívei és természetesen maga Gyurcsány is ezt másképpen látja, és nekik van igazuk. A hagyományos magyar ellenzék azon része, amely a Tisza Párttól balra fogalmazza meg magát, önámító módon a saját sikertelenségének egyetlen okát Gyurcsányban keresi. Ráadásul nem azért, mert Gyurcsány szerintük rossz volna, hanem azért, mert a Fidesz mumust, elutasított politikust faragott belőle több év kemény munkájával, és ez akadályozza, hogy tömegtámogatást szerezzen a baloldal.

Csakhogy, kedves baloldali ellenzék, a pluralista polgári demokrácia nem arról szól, hogy kinek nem szabad és melyik oldalon tartósan politizálni, mert ezzel mások elől szívja el a levegőt, hanem arról, ennek pont az ellenkezőjéről, hogy bárkinek joga és szabadsága van a saját véleményének intézményes, politikai pártban megfogalmazott képviseletére, legyen is annak bármekkora a támogatottsága.

Még sarkosabban megfogalmazva: aki Magyarországon Gyurcsányban látja a saját pártja sikertelenségének gyökerét, az tehetségtelen és koncepciótlan politikus, akinek saját erejéből nem futja semmi másra, csak sikertelenségéhez bűnbakkeresésére, és erre – tény, ami tény – Gyurcsány adja magát. Csak ez nem jelenti azt, hogy magyarázat is bármire, ami az elmúlt majd két évtizedben a hagyományos baloldali és jobbközép ellenzéki oldalon történt.

Nevetséges, hogy a mai ellenzék egy része azért hirdeti, hogy vesztes pozícióban versenyez, mert összefogott Gyurcsánnyal. Mások meg buknak, bár nem fognak össze vele, sőt keményen elhatárolódnak tőle, de ez sem akadálya, hogy őt hibáztassák a fiaskójukért, mondjuk, még most is, a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választások alkalmával. Gyurcsány a gaz, mert elszívta előlük a szavazókat, elcsábította a politikusaikat, és – nyilván – ahogy eddig Orbán minden kétharmadáért, úgy Magyar Péter 30 százalékáért is ő felel.

A magyar baloldalt nem Gyurcsány számolta fel és hozta – például az MSZP-t sem – a mai reménytelen, szinte a teljes megszűnés állapotába, mert ezen a projekten – nevek említése nélkül – a szocik számos pártvezetője dolgozott keményen. A többiekre ugyanez vonatkozik. De még a Fideszt jobbról előzni akarókra is érvényes, hogy túlnyomó részt a saját hibájuk, politikai éretlenségük miatt veszítettek a kormánypárttal szemben, még akkor is, ha el kell ismerni, egyáltalán nem fair versenyben.

Akkor most mi a helyzet? A helyzet az, hogy – és nem kell fintorogni a baloldalon, mert ezért is maguk a hibásak – Orbán potens kihívót kapott Magyar Péter Tisza Pártjában, és ez csak pontot tett a baloldali hagyományos ellenzék eddigi eredménytelen erőfeszítéseinek a végére, és azt helyezte kilátásba, hogy Magyarországot – esetleg – nem a baloldal, nem az EU, nem a NATO, nem az USA és egyéb rövidítések, hanem egy eddig ismeretlen rövidítés, a Tisza fogja megszabadítani a NER-től, vagy legalábbis döntő szerepe lehet ebban.

Gyurcsány sokkal többet beszél, mint amennyit mond, de az nem egyenlő azzal, hogy ha van türelmünk kihámozni a lényeget, akkor nem találunk a szavaiban néhány fontos igazságot. A legfontosabb: Magyar Péter jobbközép – Gyurcsány szerint jobboldali, sőt szélsőjobb – pártja, amennyiben a polgári demokrácia keretei között akar és fog politizálni, akkor a baloldali DK-nak nem rendszeren kívüli ellensége, mint Orbán Fidesze, hanem a demokratikus pluralizmuson belüli ellenfele, akivel – mint mindenütt a világon – egy adott választási eredmény esetén Gyurcsány nem zárja ki a koalíciós együttműködés lehetőségét.

Gyurcsány ezzel – sajnos – a mai magyar politikai paletta enyhén szólva szerény intellektuális mezőnyében világítótoronyként emelkedik ki. Pedig nem mond semmi különöset, sem valami forradalmit, csak azt, amit – ha valaki Európában körülnéz – valamennyi országban szabad szemmel megláthat. Nevezetesen: a pártok, amelyek a választásokon egymás ellen harcolnak a választókért, a szavazás eredményének ismeretében és annak megfelelően koalíciókat kötnek és közösen gyakorolják a hatalmat. Nem két párt, hanem gyakran akár négy-öt is.

Az együttműködésük egyetlen alapja a képviseleti, polgári, pluralista demokratikus rendszer és játékszabályainak elismerése. És e téren is jót mond Gyurcsány Rónai Egonnak, amikor azt mondja, hogy pártja a DK bármelyik, a polgári demokrácia talaján álló párttal tud együttműködni, még ha nem is ért vele egyet, de nem tud, mert ezen az alapon nem is lehet, a Fidesszel és a Mi Hazánkkal. Gyurcsány – mondjuk úgy – letette a magyar demokratikus ellenzék számára meghatározó viselkedési norma alapszabályát, ami – nem azért, mert ő mondta, hanem mert igaz – elfogadásra érdemes.

A Tisza Párt, ha a polgári demokrácia talaján fog működni, a maga jobbközép irányultságával pont olyan legitim szereplője lehet a Magyarországot kormányozni akaró politikai pártok versengésének, mint, mondjuk, a DK, a Momentum vagy az LMP, vagy éppen a Kutyák pártja, mert mindannyiuknak vannak híveik és szavazóik, és a demokrácia talaján állnak. Mondjon is akármit Magyar Péter – egyébként helyesen – arról, hogy egyedül akar nyerni, ha a polgári demokrácia játékszabályait elismeri, szükség esetén koalícióra fog lépni más pártokkal a hatalomért. Ha elfogadja a gyurcsányi alapvetést, csak a demokráciát elfogadó ellenzéki pártokkal.

A jelenlegi magyar helyzet annyiban specifikus, hogy itt nem egy működő demokrácia keretei között versengenek a pártok a hatalomért, hanem egy legalábbis hibrid, de lényegében egy diktatúra korlátozott keretei között harcolnak annak megdöntéséért, amire nem túl nagy az esélyük, mivel minden diktatúra azért diktatúra, hogy a választási fülke két négyzetméterén egy helyesen kitöltött és az urnába csúsztatott cédulával ne lehessen megdönteni. Persze lehet próbálkozni, mert bár a nyerés nincs, de a próbálkozás meg van engedve.

Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter politikai Bermuda-háromszögében a józan politikai gondolkodás nyomokban sem lelhető fel, és hiába keressük, az észszerű viselkedés nyomait sem találjuk, de még azt sem sikerült felismerni, hogy mi okozza a jelenséget, azt, hogy mindenki elvész egy mesterségesen gerjesztett és fenntartott örvényben, amely a szellemi mélybe és a cselekvési nihilizmusba húzza a legpallérozottabb elméket is, nem beszélve a politológusok és elemzők siserehadáról, akik tátott szájjal keresik, de nem találják az okát semminek, ami Magyarországon másmilyennek mutatkozik, mint körülöttünk a világban.

Az is várat magára, hogy Gyurcsány pártjában is előbb vagy utóbb felismerjék, hogy a polgári demokráciákban nem elsősorban a pártprogramok versenyeznek, és nem elég egy tucat apostolt kiküldeni a végekre, mert ígérni és álmot építeni és nagystílűen bizalmat szerezni is tudni kell.

Jó volna, ha maga a DK elnöke, amikor Jézus apostolaival példálózik, nem felejtené el, hogy a hívek táborának növeléséhez szükség van néhány lenyűgöző csodára és lehengerlő ígéretre, egy kis demagógiára, mint, mondjuk, a borból vizet varázslásra, az örök élet vagy a feltámadás ígéretére, vagy a tű meséjére, amelyen a teve igen, de a gazdag ember nem jut át a mennyországba.

És persze a végső sikerhez, egy potens tábor létrehozásához pénzre is szükség volt, és azóta sincs olyan sikeres egyház, amely kellő anyagi háttér nélkül állná a hívőkért folyó versenyt a többiekkel. Párt meg pláne. x

Zsebesi Zsolt