A világ előtt Orbán undorítóbb politikus Putyinnál

Miután Orbán Viktornak neonáci és neofasiszta barátaival együtt nem sikerült megszerezni a többséget az Európai Parlamentben, vagyis hiú ábránd maradt Brüsszel tervezett elfoglalása, a magyar kormányfő páros lábbal szállt bele az EU vezetőibe, a fölényesen győztes Európai Néppártba és annak két szövetségesébe, amikor valamennyiüket háború- és bevándorláspártinak, gazdaságellenesnek bélyegezte meg.

A vesztes tehetetlen hőbörgése és a győztesekre köpködése, teljesen alaptalan vádak terjesztése nemcsak undorító és taszító, de példásan aljas megnyilvánulása is Orbánnak, aki – be kell ismerni – nem tesz a nemzetközi politika színterén mást, mint idehaza: gátlástalanul hazudik, szégyenletesen önző módon, kizárólag a saját személyes érdekei és hagymázas, alantas hatalmi vágyai kielégítését hajszolja. A siker reményének teljes hiányában.

Egyelőre folytatja a szövetségesei zsarolásán alapuló külpolitikáját, amelynek célja, hogy tovább lazítsa Magyarország kötődését a nyugathoz, annak szövetségi rendszereihez, az EU-hoz és a NATO-hoz, kizárólag azért, hogy szabad kezet biztosíthasson a magyarországi illiberális rendszerének, a fasisztoid NER-nek a fenntartásához, amelyet a saját, családja és vazallusai gazdagodása céljából működtet immár majd másfél évtizede.

Magyarországot Orbán mára de facto kivezette az EU-ból és a NATO-ból a hazájának kizsarolt kivételekkel, amelyek a hazug gazdasági érdekekkel szemben csak azt a célt szolgálják, hogy büntetlenül folytathassa saját hazája kirablását és Magyarország javainak néhány család, mindenekelőtt a saját családja nevére írását. Ezt a büntető törvénykönyv különösen aljas indokból, bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett bűncselekménynek definiálja.

Orbán undorítóbb és aljasabb politikát folytat, mint Putyin. Az orosz elnök ugyanis nyílt konfliktust vállal fel a nyugattal szemben a volt Szovjetunió egykori befolyási övezetének visszaszerzéséért, szemben Orbánnal, aki személyes ambícióit tízmillió magyar hátára állva, az EU által az országnak juttatott támogatás meglopásával igyekszik megvalósítani, mégpedig úgy, hogy mint az EU és a NATO tagja a két közösség halálos ellenségeivel szűri össze a levet.

Putyint, Orbánt és Trumpot a hatalom mindenáron való megszerzésének, örök megtartásának vágya köti össze. Mindhárom politikus a saját országa érdekei elé helyezi önnön túlméretezett egóját, és beteges küldetéstudattal csörtet mindenkin átgázolva, hazugságoktól és árulásoktól vissza nem riadva pusztító víziója megvalósítása felé. Elég csak azt megnézni, hogy a három politikus kikkel kötött szövetséget, és kiket tart példaképének. Trump számára Orbán és Putyin a példakép, míg kettejüknek Trump.

Magyarország tragédiája, hogy a demokráciára éretlen magyar társadalom nemcsak kitermelt magából egy Orbánt, de hatalmon is tartja őt a látszatparlamenti demokrácia keretei között, amivel a totális csőd irányába mutató pályára löki az országot. A Fidesz szavazói az orbáni rendszer legnagyobb vesztesei. Maguk szavazzák meg négyévenként a saját helyzetük folyamatos romlását.

Az alternatív valóság Patyomkin falujában tartott Fidesz-hívek nyomorukat ugyan érzékelik, de romló helyzetük okát minden másban, csak nem annak valós forrásában lelik meg. Hogy ez így legyen és így is maradjon, az orbáni központosított és hatalmas erőforrások bevetésével működtetett propaganda adja meg a segítséget számukra. Orbán vesztét az fogja okozni, ha továbbra is elhiszi, hogy hazugsággal mindent el lehet érni, mégpedig nemcsak Magyarországon, de a nemzetközi politikai életben is.

Csakhogy az EU-ban és a NATO-ban Orbánnak az akaratát nem megnyomorított, kifosztott és tudatlanságban tartott tömegeken keresztülgázolva, hanem nálánál és országánál nagyságrendileg potensebb, és a saját érdekeiket nemcsak felismerni, de megvédeni is képes államokkal és vezetőikkel konfrontálva kellene érvényesítenie, amire nulla esélye van.

A nyugat – a hagyományosnak és keresztény-zsidó értékrendnek nevezett játékszabályok szerint – egy darabig tűr, aztán ítél, majd megvárja az alkalmas pillanatot, és lép. Egyeslőre csak fenyeget, és pénzzel büntet, de minden ütőlap az ő kezükben van, és csak idő kérdése, mikor játsszák ki azokat.

Orbán és Magyarország a nemzetközi játszmákban nem szereplő, és nem is tétje azoknak. Könnyen lehet azonban áldozata a világméretű konfrontációnak, ha – hagyományait követve – megint a rossz oldalon találja magát. Egyelőre ez a forgatókönyv van érvényben.

Hogy ne így legyen, nem elég imádkozni és külső segítségért esedezni, de tenni is kellene valamit. Mindenekelőtt azoknak, akik látják a veszélyt, és tudják a módját, miként volna az elkerülhető. A felelősséget elsősorban a magyar értelmiségnek, a gondolkodni képes, felvilágosult közösségeknek kell magukra vállalniuk. Akár a helyzetüket és érdekeiket felismerni képtelenekkel szembemenve is. x

Zsebesi Zsolt