
Kelet- és Nyugat-Európa államaival ellentétben Magyarország egy cseppet sem tart Oroszország esetleges terjeszkedésétől, ha az legyűrné Ukrajnát. Orbán Viktor Magyarország biztonságát garantálva látja a Putyinhoz fűződő barátsága révén. A magyar kormányfő a nyugati államok „háborúpárti” vezetőit tartja veszélyesnek Magyarországra, nem Oroszországtól, hanem tőlük tart.
Ezzel magyarázható, hogy Magyarország nemcsak ellenez minden oroszellenes szankciót, nemcsak egyedüliként nem szállít fegyvereket Ukrajna megsegítésére, sőt át sem enged fegyvereket a területén, de minden lehetséges eszközzel igyekszik Ukrajnát gyengíteni, és Oroszországot támogatja az EU-ban és a NATO-ban is. Utóbbiban Orbán odáig ment, hogy kormányával azt vizsgáltatja, maradhat-e Magyarország a NATO tagja anélkül, hogy bármilyen NATO kezdeményezésben részt venne Ukrajna oldalán.
Magyarország egyedüliként hagyja az orosz diplomatákat országában szabadon tevékenykedni, az ország az orosz hírszerzés játszóterévé vált, ahol semmi következménnyel, egy diplomata kiutasításával sem torolta meg az Orbán-kormány, hogy az orosz hírszerzések feltörték és kifosztották a magyar külügyminisztérium adatbázisát.
Nem tudunk olyasmiről, hogy a magyar állam orosz tulajdonokat zárolt volna, vagy orosz üzletembere mozgását korlátozná az orosz-ukrán háború miatt bevezetett nyugati szankciókat támogatva. Magyarország, ellentétben a többi NATO tagországgal, a mai napig kitart amellett, hogy olaj- és gázellátását orosz forrásokból fedezi, és nem hajlandó elállni a paksi atomerőmű fejlesztésében az orosz részvételtől sem.
A magyar kormány nemcsak azt sugallja, de minden gyakorlati lépésével azt igazolja is, hogy gazdasági és nemzetbiztonsági érdekeit, amelyek eddig a nyugathoz, mindenekelőtt Nyugat-Európához kötötték, lassan kínai függőségre cseréli, és egyfajta orosz-kínai exklávét készül kiépíteni Magyarországból, amit az egyenlő távolságtartás és a tisztán gazdasági érdekeken alapuló magyar nemzeti érdeknek nevezett, úgynevezett keleti nyitással akar a magyar közvéleménynek eladni.
A hazug propagandának semmilyen reális alapja nincs, mivel Magyarország olyan szoros szálakkal kötődik a nyugathoz, amelyek helyettesítésére Oroszországnak, de Kínának sincs mákszemnyi esélye sem, de erre szándékát sem látni. Kínát a nagy piacok érdeklik, ahol túltermelését le tudja vezetni, és fő célja Tajvan erőszakos visszacsatolása, aminek esélye sincs anélkül, hogy teljes konfrontációba ne kerülne az USA-val és az egész nyugattal, benne az Európai Unióval, ami – ha annak tagjai akarunk maradni – a keleti nyitás helyett zárást fog jelenteni.
A magyar közvélemény etetése a háború és béke alternatíva felmutatásával a világ legnagyobb szemfényvesztése, mert Orbán olyan árut próbál a naiv magyar vevőkre rátukmálni, ami nincs a birtokában, sőt soha nem is lesz, mivel Magyarországnak akkora befolyása van arra, hogy eszkalálódik-e az orosz-ukrán háború vagy nem, mint Mészáros Lőrinc rapid gazdagodásának a New York-i tőzsde üzletmenetére.
A magyar „békepolitikai”, vagyis Ukrajna nyugati támogatásának akadályozása pontosan a meghirdetett céljával ellentétes irányba hat, mert a nyugat azon céljának az elérését nehezíti, hogy jelentős anyagi és fegyveres támogatással, mintegy „kivásárolja magát” az orosz-ukrán háborúból, az ukránok korlátlan megsegítésével úgy tartsa fel az orosz előrenyomulást nyugati irányba a NATO határai felé, hogy közben ne kelljen saját magának belépnie a háborúba.
Minden olyan lépés, ami ezt a segítségnyújtást nehezíti, minden magyar vétó az EU-ban és a NATO-ban pont nem a békét védi, hanem egyre valószínűbbé teszi, hogy egyes NATO-országok, amelyek a leginkább veszélyben érzik magukat az orosz terjeszkedéstől, preventív célból belépnek a háborúba, hogy az ne az ő határaiknál vagy az ő határaik elleni orosz agresszió legyen, hanem azoktól minél távolabb kerüljön megvívásra.
Orbán tehát megint félrevezeti a magyarokat, amikor Európa egyetlen béke- és nem háborúpárti politikusának hazudja magát, mert a valóság ennek éppen az ellenkezője: Orbán ukránellenes politikája csak a háború eszkalációját hozza közelebb. Arról nem is beszélve, hogy ellentétes az általa is kimondott magyar érdekkel, hogy ne legyen orosz-magyar közös határ, mert az ukrán támogatások leállítása vagy korlátozása pont oda vezetne, hogy Csapnál az ukrán határőrök helyett orosz határőrök ellenőriznék a forgalmat.
Aki bedől Orbán hazug békepárti politikájának, az más gazságokra, pontosabban egyéb hazugságaira is vevő. A magyar demokratikus ellenzéknek kötelessége volna tiszta vizet önteni a magyar fejekbe, és elmagyarázni az ország népének: aki békét akar és azt, hogy ne kelljen magyar fiataloknak háborúba menni, azoknak támogatniuk kell az ukránokat, mert ők azok, akik most helyettünk és értünk harcolnak.
Ha Ukrajna veszít, akkor Magyarországnak vagy az egyik, vagy a másik oldalon el kell magát köteleznie, vagy megvédjük az oroszok ellen a határainkat, és ezt csak a NATO-val, a nyugattal vagyunk képesek, vagy önként beengedjük az oroszokat Magyarországra. Ha az oroszok itt lesznek, akkor a magyar fiatalok majd választhatnak: vagy nyugatra menekülnek, vagy Oroszország oldalán mennek a frontra.
Putyin dupla vagy semmit játszik. Orbán pedig orosz rulettet Magyarországgal. Ha az ukránok és a nyugat magyar részvétel nélkül megállítja az orosz terjeszkedést nyugat felé, akkor Orbán ünnepeltetni fogja magát, hogy ebben nem kellett részt vennünk.
Ha Ukrajna veszít, és Oroszországgal közös határunk lesz, akkor azzal fog dicsekedni, milyen jó nekünk, hogy jóban vagyunk Putyinnal, mert megáll a magyar határon. Ha nem áll meg, akkor az orosz rulettben mégis volt golyó a fejhez tartott forgópisztoly csövében. x
Zsebesi Zsolt
