Az elmúlt két hónapban a magát a Fidesszel szemben meghatározó pártok táborában a korábbi folyamatos fragmentálódás, vagyis az újabb és újabb egy számjegyű támogatottságú pártok megjelenése helyett eddig nem tapasztalt folyamat indult be. Megkezdődött az oldal konszolidációja. Egyrészt a Tisza megjelenésével, másrészt azzal, hogy a DK magához kötötte a jelentéktelenség határára sodródott MSZP-t és az onnan elmozdulni képtelen Párbeszédet.
A torta egyre kisebb szeletekre osztásával jajveszékelők annak pont az ellenkezőjét állítják, mint ami valójában történik. A féltucat 10 százalék alatti támogatottságú pártot és a DK-t is nehéz helyzetbe hozó, mert támogatói bázisukat megtizedelő Tisza valójában nem újabb kis szelettel gazdagította az ellenzék eddig is szabdalt tortáját, hanem számos kis tortaszeletből és teljesen új forrásból is egy nagy, az eddig mért legnagyobb szeletet hozta létre. Jelentős mértékben konszolidálva ezzel az ellenzéki oldalt, és a DK-val együtt egy potenciális, tényleges kormányváltó erő magját hozta létre.
Az ellenzék leváltásának jelszava teljesen legitim és következetes célt fogalmaz meg. Azt, hogy az eddig sikertelen, négy választási perióduson keresztül csak a Fidesz növekvő befolyását megerősíteni képes, azt még csak megrendíteni sem alkalmas ellenzék helyett számottevő tömegtámogatással bíró, olyan ellenzéki oldal jöjjön létre, amely ha leváltani a választási rendszer és a Fidesz lehengerlő média- és anyagi fölénye miatt azonnal nem is képes, de legalább megrendíteni alkalmas a Fidesz hatalmát.
Az ellenzék leváltásán lovagolni azért is álságos, mert immár legalább 12 éve más nem folyik, mint az aktuális ellenzék leváltása. Ennek leglátványosabb bizonyítéka a 2010 előtt még kormányváltó pártként nyilvántartott MSZP „leváltása”, DK-ra, Párbeszédre cserélése. A Tisza megjelenéséig az MSZP-ből télakolt Gyurcsány DK-ja lépett a baloldalon az eljelentéktelenedett MSZP helyére.
A Fidesz jobboldali ellenzékén a baloldalhoz hasonlóan ugyancsak végbement az ellenzék leváltása. Ez elsősorban a Jobbik szétesését jelentette. Ez a párt az egy ideig az ellenzék legnagyobb tömegtámogatásával rendelkező politikai erőből vált egyszázalékos párttá, ahogyan az LMP is lassan de biztosan, a kezdeti felfutás után önmaga által ásott sírba lőtte be saját magát, pedig szintén forradalmat hirdetett a „lehet más” jelszóval az akkori ellenzék leváltására.
Az azóta született, ugyancsak váltást ígérő új pártok, mint a Momentum, a Jakab-féle párt, vagy a Mi Hazánk és Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma valóban csak tovább osztotta az egyébként is erősen fragmentált ellenzéki oldalt, mert egyikük sem tudta megugrani a tömegbázissal rendelkező pártok elé állított akadályt, nem tudott egyről (egy számjegyű támogatásról) a kettőre jutni.
A történelmi hitelesség kedvéért: a most leírt ellenzéki váltás, ami 2010 és 2022 között ment végbe, szintén nem az első volt. A Fidesz segedelmével korábban is tanúi voltunk az ellenzék szinte teljes leváltásának, amikor az ugyancsak kormányzó erőként induló MDF, a Kisgazda Párt és az SZDSZ eltűnt a süllyesztőben, leváltásra került.
Összefoglalva: a pártok felbukkanása, majd elbukása természetes folyamat, az „ellenzék leváltásának” nevezett vérátömlesztés az ellenzéki oldalon nem új keletű jelenség, nem Magyar Péter és még csak nem is Márki-Zay Péter találmánya és szabadalma.
A most zajló folyamat a Tisza Párt feltűnésével az első olyan változás az ellenzéki oldalon, ami azzal a reménnyel kecsegtet, hogy vége szakad az egy számjegyű ellenzéki pártok korábban szokásos lecserélésének másik egyszázalékos ellenzéki pártokra. Ehelyett egy, már az induláskor komoly tömegtámogatásra szert tett ellenzéki erő jelent meg a magyar politikai színpadon, amelynek lehengerlő belépője joggal okozott pánikot az ellenzéki oldal pártjai között. A félelem azonban csak az egyes pártok várható és már megvalósult támogatásvesztése miatt indokolt, mert maga a globálisan értelmezett ellenzék a fragmentált erőinek centralizálása, a Tiszába tömörülése miatt nem gyengült, hanem erősödött.
Mindez számokban: a ZRI Závecz Research Intézet májusi felmérése szerint: Május elején a Fidesz-KDNP európai parlamenti listájának a teljes népességen belül 28 százalékos támogatottsága volt. Tehát nagyjából 2,2 millió szimpatizánssal számolhat a kormánypárt. A Tisza Párt tábora 19 százalék, azaz 1,5 millió fő támogatja. A DK–MSZP–Párbeszéd listája mögé megközelítőleg 1 millió fő (12 százalék) sorakozik fel. A Mi Hazánk és a Momentum körülbelül 300-300 ezer támogatóval bír (4-4 százalék).
A biztos részvételt ígérő és az EP-listák között választók körében a Fidesz-KDNP 39, a Tisza Párt 26 százalékot ér el, a DK-MSZP-Párbeszéd listája pedig 17 százalékot. Az tehát teljesen biztosnak tűnik, hogy ezek a pártok képviselőket küldenek az európai parlamentbe. És itt meg is állhatunk, ugyanis annak a fő irányok meghatározása szempontjából semmi jelentősége nincs, hogy a Mi Hazánk vagy a Kétfarkúak szereznek-e egy-egy mandátumot vagy sem. Az ellenzéki oldalon két erőtér van, az említett morzsákat figyelmen kívül hagyva két nagyobbacska tortaszeletet látni.
A 26 százalékos Tisza és 17 százalékos DK-MSZP-Párbeszéd áll az ellenzéki oldalon a Fidesz 39 százalékával szemben. (Csak zárójelben: a 17 százalék gyakorlatilag a DK-t jelenti, mert sem az MSZP, sem a Párbeszéd nem mérhető össze a Gyurcsány-féle DK támogatottságával, vagyis ezt a koalíciót nyugodtan vehetjük egy pártnak.)
Ebben a felállásban maradva 2026-ig az a bizonyos tovább szeletelés mit jelenthet a valóságban? Semmi mást, mint azt, hogy vagy a Tisza, vagy a DK-MSZP-Párbeszéd erősödik egymás vagy a maradék ellenzéki pártok kárára, vagy azok kapnak erőre a két nagytól hozva el szavazókat, illetve vagy a DK-MSZP-Párbeszéd, vagy a Tisza, vagy a többiek vesznek el a Fidesztől, esetleg hoznak a bizonytalanok köréből szavazókat.
Ha a futottak még kis pártoknak jut a torta ellenzéki oldaláról több morzsa, mint most, abból nem lesznek képviselői mandátumok. Parlamenti helyet szinte kizárólag a két nagy ellenzéki szereplő szerezhet, tehát a DK a tartozékaival, illetve a Tisza Párt.
A kedvező forgatókönyv az ellenzéki oldalon minden tortaszeletelő duma mantrázása ellenére az, ha a DK a csatolmányaival és a Tisza erősödik tovább. Az előbbinek több tennivalója nincs, mint baloldaliságát kidomborítva további támogatókat szerezni a baloldali gondolkodású ellenzékiek között.
A Tisza Pártnak pedig jól el kell határolódnia minden eddig tevékenykedő ellenzéki erőtől, mert ez adja számára a legnagyobb legitimitást, és azért is, mert jobbközép pártnak definiálja magát, tehát ab ovo ellenfele a baloldali DK-pártszövetségnek, minden közeledés a DK-hoz az identitását veszélyeztetné, és a támogatottságát csökkentené.
Amennyiben ők ketten jól teszik a dolgukat, akkor teljesen mindegy, hogy a DK-tól megy-e néhány százalékpont a Tiszához, vagy fordítva, a Tisza visz el néhány százalékpontot a DK tortaszeletéből, a többi ellenzéki számára ennek semmi jelentősége nincs. Annak van, ha a két nagy tőlük is rabol, ami csak oda vezet, hogy az onnan eltávozók a két nagy erőhöz csapódnak, a szavazataik biztosabban hasznosulnak, mint ha kitartanának az eredeti favoritjuk mellett.
Tehát nem osztódás, fragmentálódás, hanem (végre) éppen ellenkezőleg, az erők további koncentrációja indult meg és várhatóan folytatódik a következő időszakban az ellenzéki oldalon.
A kis pártok eltűnése a jobboldalon és a jobbközépen, a baloldalon a korábbi szétszakadt MSZP helyén a DK vezette új erő megjelenése az ellenzék már befejezett, tényleges leváltása. Egy koncentrációs folyamat mindkét oldalon, és semmilyen torta semmilyen továbbszeleteléséről szó nincs. Jó volna, ha ezt végre mindenki megértené. A régiek maradékából létrejött „új baloldal” és a másik oldalán a mindenhonnan építkező új jobbközép a Fidesz elsöprése után lesz a két kormányzásra és váltógazdaságra alkalmas erő.
Ha azonnal nem lesznek erre egyedül képesek, akkor létrejön a koalíció kényszere, amiben a porondon maradt vagy esetleg megjelenő kis pártokkal lehet próbálkozni, vagy – horribile dictu – meg kell alkotni az első német mintájú nagykoalíciót, a jobb- és a baloldal közös kormányzását, amire az első kényszer szülte, így megindokolható alkalom a Fidesz kiszorításának kényszere volna. Németországban nem egy nagykoalíció volt sikeres, hogy aztán szakítsanak, és más felállásban kormányozzon hol a bal, hol a jobboldal.
Bárki bármilyen koalíciója a Fidesszel, Orbánnal vagy Orbán nélkül, politikai öngyilkosság. A Fidesszel összetartozó Mi Hazánk esetleges koalíciója a Fidesszel nem zárható ki, ezt minden lehetséges eszközzel meg kell a többi ellenzéki erőnek akadályozni, de ez nem biztos, hogy sikerülni fog.
A Fidesz leváltása és a korábbi felaprózott ellenzék leváltása tehát nem kizárja egymást, hanem az utóbbi az első feltétele. A vázolt bal- és jobboldal egyetlen, de nélkülözhetetlen közös vonása a polgári demokrácia, annak intézményei és minden játékszabályának elfogadása, a hatalmi ágak újra szétválasztása, a független sajtó és igazságszolgáltatás helyreállítása, a pluralista, politikai váltógazdaság igenlése kell legyen. Minden egyébben lehet és kell is hogy ellentét álljon fel a bal- és a jobboldal között, mert anélkül a demokráciának értelme nem is volna. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 