Orbán Balázs, Orbán Viktor kormányfő politikai igazgatója – a fideszes index.hu szóhasználatában – „lerántotta a leplet a kormány stratégiájáról”. Ennek lényege, hogy fokozatosan eltávolodunk a sikertelen Európai Uniótól és a „konnektivitás„ magyar elvét követve Kínához és Oroszországhoz kötjük a jövőnket, mint két sikeres nagyhatalomhoz. Hogy ez minőségi csere volna, azzal kapcsolatban komoly kétségek merülnek fel.
Már az is sokat elárul, ki hogyan értelmezi a Magyarországon működő – finomkodóan hibridnek nevezett – demokráciát, amikor az index.hu lepellerántásról beszél, vagyis azt sugallja, hogy egy olyan stratégiát ismerhetünk meg most hirtelen, amelyet eddig a nagyközönség elől lepel takart el. Most arról ne is beszéljünk, hogy – elvileg – Orbán Viktornak és a Balázs keresztnevű másik Orbánnak is vannak felettesei, akikkel egyeztetni illett volna, nevezetesen a Fidesz parlamenti frakciójára és tágabb értelemben a Fideszre mint pártra, annak tagságára, még tágabban a választóira gondolok.
A lényeg azonban az, hogy Orbán Balázs szerint az Európai Unió utolsó sikeres akciója a tíz kelet-európai ország befogadása volt. Ezt követően 2010-től kezdve csúszik lefelé a lejtőn, mert minden kihívásra rossz választ ad. Ez azért érdekes, mert a 2004-es bővítés előtti uniós tagországok is elmondhatják ugyanezt a saját szemszögükből, hogy ugyanis amíg a tíz új tagország meg nem érkezett Kelet-Európából, minden nagyon szép és minden nagyon jó volt.
A 2010 utáni turbulens korszakot, ami napjainkig tart, Orbán Balázs szerint „a brexit, a migrációs válság, a koronavírus, termelékenységbeli hanyatlása, és az orosz–ukrán háború” okozta válságok jellemezték. Jegyezzük meg, hogy erősen kihagy az igazgató úr memóriája, mert az említett időszakban azért volt itt még egy balkáni háború, egy iraki-amerikai összecsapás, egy szíriai polgárháboró (erős orosz részvétellel), egy kis afganisztáni kaland (Oszama bin Laden meggyilkolásával), és idetartozik Donald Trump elnöksége is Amerikában, ami teljesen új megvilágításba helyezte az USA és Európa kapcsolatát, mindenekelőtt a biztonságpolitika, de a kereskedelem területén is, az amerikai védővámok miatt.
Szóval sokkal több kihívásra kellett rossz válaszokat adnia Brüsszelnek, mint amennyiről Orbán Balázs tud, nem beszélve arról, hogy a korszak egyik legszembetűnőbb és legnagyobb uniós problémáját, amire – ha mindenre, akkor erre is – rossz választ adott az EU vezetése, az a magyar pálfordulás volt, a magyar kormány EU-, NATO-, és úgy globálisan nyugatellenes politikájának kibontakozása 2010-től kezdve, ami mára odáig fajult, hogy az EU-nak eddig példátlan módon gazdasági szankciókkal kellett a saját tagországát sújtania, hogy a közösség által képviselt politikai vonal és értékrend tiszteletére bírja, éspedig eredménytelenül.
Vagyis az igazgató úr országa nehezen lekicsinyelhető hozzájárulását az EU egyébként is számos gondjának szaporításához elfelejtette megemlíeni. Azt az apróságot hagyta figyelmen kívül, hogy Magyarország az EU-ban a Visegrádi Négyekre támaszkodva egy belső ellenzéki mozgalmat hozott létre, aminek pacifikálására ugyan Brüsszel minden rendelkezésére álló eszközt bevetett, de ezek eredményességének hiánya miatt egészen új, az eddigi gyakorlattól idegen módszerekhez kellett folyamodnia a renitens Lengyelország és Magyarország esetében, ami tényleg nem kis fejfájást okozott a “brüsszeli bürokratáknak”, és talán nem is biztos, hogy eltalálták a legjobb megoldást.
Orbán Balázsnak nemcsak a memóriája hagy ki, de gondjai vannak a logikus gondokodással is. Azt állítja ugyanis az igazgató úr egy mondatban – az index.hu szerint –, idézem: “Magyarország felemelkedése nem mehet végbe az uniós együttműködésben való részvétel nélkül, de az Európai Unió nem fogja megoldani Magyarország problémáit, nem fogja felemelni az országot, erre csak mi vagyunk képesek.” Az egymillió eurós kérdés: ha az EU nélkül nem tudunk felemelkedni, akkor mit jelent ugyanebben a mondatban, hogy “erre csak mi vagyunk képesek”. Tehát egyszer csak az EU-val tudunk felemelkedni, nélküle nem, de felemelkedni csak mi vagyunk képesek – megfejtéseket a zsebesi@gmail.com címre várom.
Az igazgató úr ezután bejelenti, hogy a 2008-as gazdasági válságban kiderült, hogy Brüsszel nem tud csodaszert ajánlani, “a csodareceptet itthon kell kitalálni”. És tessék! Ki is találták, és most éppen lerántják a leplet róla. A recept az alábbi: nézd meg, hogy mit mondanak Brüsszelben az EU vezetői, mi a NATO álláspontja, mit képviselnek a nagyhatalmak, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Kanada és a többi nyugati állam, végy egy mély levegőt, és tedd annak pont a fordítottját, amit ők tesznek és javasolnak neked mint szövetségesüknek. Ez tényleg csodás recept.
Orbán Balázs szerint a sok uniós probléma helyett igazából egy van, mégpedig a következő, az index tolmácsolásában: “a nyugati politikai elit minden propagandaeszközt bevet a saját közvéleményének meggyőzésére, hogy nincs más esélye az ő országuk megmentésének, mint az orosz–ukrán háború folytatása Ukrajna támogatásával. A magyar pozíció ezzel szemben az, hogy létezik alternatív stratégia, viszont a nyugati elit tudatosan nem ezt választja, miközben az európai emberek többsége sem akar háborút.”
Tehát a lényeget megragadva: az igazgató úr szerint a nyugat háborúpárti, mert nem hagyja, hogy Oroszország felszámoljon egy szuverén országot, ami országunkkal határos, és Ukrajnának hívják. De ez mind semmi a következő eszmefuttatáshoz képest: Orbán Balázs az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban úgy véli, az nem 2022-ben, hanem legkésőbb 2014-ben kezdődött, akkor hasonló térségek voltak érintettek a konfliktusban, mint most. Mindkettőt agressziónak nevezte, a helyzet azonban – szerinte – mégis más, mert a nyugat máshogy reagált rá, akkor ezt egy lokális konfliktusnak tekintette, adtak garanciákat az ukránoknak és az oroszoknak, megszületett az együttműködés, nyolc évig befagyott konfliktus volt. Két éve viszont forró háború zajlik, mert „a Nyugat azt mondta, hogy erre az agresszióra most másként kell reagálni, háborús stratégiát kell felépíteni”. Tehát a háború nem azért zajlik két éve, mert az oroszok kirobbantották, hanem azért, mert a nyugat nem jól reagált rá. Ez igen!
Tehát a nyugat változtatott a hozzáállásán a soron következő orosz agresszióhoz, az igazgató úr szerint azért, “mert időközben átrendeződött a világ, a Nyugat felismerte, hogy a hegemóniája megkérdőjeleződik, multipoláris világrendbe érkeztünk, ahol több erőközpont emelkedik. A Nyugat ezért a saját erőközpontja alá szerveződő országokat szorosabban fogná, a többi erőközponttal való együttműködést korlátozná, a háború következtében pedig megszűnt az orosz–európai együttműködés, Európa energetikai szempontból kiszolgáltatottá vált az óceán túloldaláról érkező LNG-szállítmányoknak, orosz befektetések nem érkeznek, és európai befektetések sem mennek Oroszországba.” Ezt Moszkvában sem mondanák szebben!
Természetesen nem a felsoroltak miatt változtatott a nyugat, hanem pont azért, amiért Orbán szerint nem kellett volna, ugyanis az orosz-ukrán konfliktus befagyasztása nem a várt eredményt, nem a békét és a kiegyezést hozta, hanem megágyazott egy még drasztikusabb agressziónak, mivel a nyugat békés hozzállását, tárgyalási készségét Moszkva a gyengeség és a reakcióképtelenség jelének értelmezte, és felgyorsította az érdekszférája erőszakos kiszélesítését, és megtámadott egy szuverén országot, Ukrajnát, szisztematikusan pusztítja és gyilkolja a lakosságát.
Ne feledjük el – bár az igazgató úr ezt tette –, de a pekingi olimpia idején volt még egy orosz-grúz háború is, aminek következtében Grúziának Európa-barát helyett oroszbarát kormánya lett, amely most éppen a mi kormányunk és az orosz kormány által alklamazott törvényt próbál a grúzokra erőszakolni, amelynek értelmében a nyugati pénzügyi támogatás a civil szervezetek esetében ügynöki besorolással jár. Emiatt hatalmas tüntetések vannak Grúziában.
Tehát a nyugat azért állt most be a legfrissebb orosz agresszióba a korábbinál határozottabban, mert azt látta, hogy engedményekkel és empátiával semmire sem megy Oroszország esetében. Szemben a magyar kormány álláspontjával, amely szerint fenn kell tartani a nyugati államok zsarolhatóságát az orosz gázzal és olajjal, mert ha nem ezt tesszük, és még Ukrajnát is támogatjuk az oroszokkal szemben, akkor háborúpártikká válunk. Természetesen Orbán úr arról nem nyilatkozik, hogy Moszkva miért háborúpárti, bár tudja pontosan. Itt még nem jött el a lepel lerántásának szent pillanata.
Akkor mi a magyar koncepció? “Nekünk picit más mozdulatsort kell végrehajtanunk a politikában, ez az, amit a konnektivitás stratégiájának nevezünk, amelynek a gyümölcseit épp ezekben a napokban is aratjuk, elég csak a kínai elnök húsz éve nem látott látogatására gondolni”. Sőt nem csak elég, jobb is, ha csak arra gondolunk, milyen megtiszteltetés és milyan jó nekünk, hogy a kommunista Kína európai térnyerési kísérletét támogathatjuk a magunk szerény eszközeveil, és nem arra gondolunk, mit veszítünk ezzel a nyugati országoknál, az EU-ban és a NATO-ban lévő szövetségeseinknél, akik közül Brüsszel máris milliárdos támogatásokat fagyasztott be, amit aligha fog ellensúlyozni akárhány milliárd kínai hitel vagy itteni befektetés.
Világosabban fogalmazva: a magyar kormány által sikertelennek minősített Európai Unió nélkül nem tudunk felemelkedni, de mégis egyedül kell felemelkednünk, amit úgy kell érteni, hogy a konnektivitásnak vagy mi a frászkarikának az elvét követve Kínával és Oroszországgal szeretnénk egyedül felemelkedni.
Persze elsősorban azért nem a nyugattal, hanem a kelettel, mert a nyugat rosszabb, kiszámíthatatlanabb és elnyomóbb volna, mint a kelet, hanem azért, mert a nyugat nem akar a mai Magyarországgal, pontosabban annak jelenlegi kormánya politikájával egyetérteni és közösséget vállalni, és fordítva.
Akármekkora feneket kerít Orbán Balázs a problémának, és akármilyen ködfelhőt is fújnak a bölcs kormányzati főemberrek, a lényeg egyértelmű. A magyar kormány Orbán Viktor vezetésével öles léptekkel távolodik a nyugattól, és egyre erősebb politikai és gazdasági szállal köti Magyarországot Kínához és Oroszországhoz.
A békepártiság az orosz-ukrán háború kapcsán csak annyi és nem több, hogy mivel hazánk nem osztja a nyugati társadalmak értékrendjét, ezért azok védelmében a keleti despotákkal szemben sem akarja a kisujját sem mozdítani. Orbán Viktor és Balázs is jobban érzi magát a Türk Tanácsban, Moszkvában és Pekingben, mint az Európai Parlamentben és Brüsszelben vagy Párizsban. Ennyi, és ez nem is kevés. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 