Napjaink egyik fő vitatémája, hogy lehet-e, szabad-e az ellenzék leváltásának szükségességét hirdetni. A rövid válasz: demokráciában bármely párt bármely pártot bírálhat. A hosszabb: maga a szó, hogy leváltani, azt jelenti, hogy – aki hirdeti, úgy véli – valami helyébe egy másikat kell állítani, mert szerinte az jobb lesz.
Az ellenzék „leváltása” egyébként megvalósult gyakorlat Magyarországon. Az MSZP-ből távozott Gyurcsány Ferenc pont ezt tette, amikor pártot alapított, és átvette a baloldal képviseletét a teljesen szétesett és eljelentéktelenedett volt pártja helyett. A DK és az MSZP évekig gyalázták egymás, de miután a támogatottsági versenyt magasan a DK nyerte, az MSZP behúzott farokkal elfogadta Gyurcsányék segítségét, és felült a DK farvizére, mint látjuk, közös listát hoztak össze.
Demokráciákban a pártok egymás ellen indulnak a választási kampányban. Mindenki a saját támogatottságát akarja növelni. Ha nem sikerül nyerni, legalább azért, hogy egy esetleges koalíciós kényszerben a támogatottságra hivatkozva erős tárgyalási pozíciója legyen. Választás előtt ritka a pártok összefogása, utána kényszer. Magyarországon még inkább jogos az ellenzéken belüli pozícióharc, mivel a DK kivételével szinte azonos súlycsoportban, lepkesúlyban versenyez mindenki, vagyis egymás ellenfelei.
A Magyar Péter által alig néhány hete alapított Tisza Párt nem is tehetne mást, ha be akar lépni a magyar politikai színpadra, mint hogy először is az ellenzéki oldalon, azok között keres támogatást, akiket már nem kell a Fidesz elleni állásfoglalásért agitálni. Vagyis ha akarna, se tehetne mást, mint szavazatokat szerez a saját pályáján, az ellenzéki pártok között. Csakhogy ez nem lopás, nem tisztességtelen, hiszen még annyi lehetősége sem volt, mint a többi ellenzékinek, tehát kizárólag a saját erejére, meggyőző képességére számíthatott velük szemben.
Ugyancsak magyar sajátosság, hogy az utoljára kormányzati pozícióban volt magyar ellenzéki párt, az MSZP szinte nulla tömegtámogatásra küzdötte le magát, de az egész ellenzék majd valamennyi pártja – a DK kivételével – az 5 százalékos parlamenti küszöbhatáron billeg, az egyik legsikeresebb párt közöttük a Kétfarkú viccpárt. A kérdés tehát: kivel fogjon össze Magyar Péter ezen az oldalon, ha tömegbázisra törekszik, és sikeres pártot akar építeni? Mennyire volna okos és stratégiailag védhető döntés a Tisza nevű pártjával egy gazdasági válság közepén a saját pártja által megbuktatott volt kormányfő, Gyurcsány mellé beállni?
A Tisza azzal lett sikeres, azzal ért el két hónap alatt 25 százalékos, példátlan támogatottságot, hogy a hagyományos ellenzékkel szemben pozicionálta magát a Fidesz elleni harcban. Az eddig sikertelen és az Orbán-rezsim parlamenti legitimálásán kívül semmit el nem érő ellenzék négy, nagy különbséggel elvesztett és kétharmados parlamenti Fidesz-többséget eredményező választási periódus után milyen alapon akarja magához kötni és együttműködésre bírni Magyarékat, hiszen annak csak az lenne a következménye, hogy magukkal rántanák a saját maguk ásta sírverembe.
Magyar Péter a lehető legjobban csinálja, és ezt nem kell nagyon indokolni mással, mint a példátlan gyorsasággal elért hatalmas tömegtámogatottsággal. Ebben a sikerben döntő szerepe volt, hogy megugrott a Fidesz-rezsimben csalódottak száma, de ennél is nagyobb felhajtóerő számára a tömegek csalódása az ellenzékben. Nemcsak annak választási eredményeiben, de teszetoszaságában, határorozatlanságában, a saját táborán belüli politikai lincshangulatban, abban, hogy négyévenként áttörést és győzelmet ígérnek, amiből egyre nagyobb vereségek lesznek.
Az ellenzék leváltását bárki hirdetheti, most Magyar Péter hirdeti a leghangosabban, de nem ő, hanem a választók váltják majd le a hagyományos ellenzéket, és – minden statisztika ezt mutatja – állnak át Magyar Péter oldalára. Az csak hab a tortán, hogy Magyar a kormányzó párttól is képes ha nem is sok szavazót leválasztani. Az állandó ellenzéki összefogás szükségességét hirdető, de azt megvalósítani képtelen ellenzék nem tudni mit félt Magyartól, mert csak a kudarcait, vereségeit féltheti, sikereit nem, hiszen olyanjuk nem volt.
A választási tortára való hivatkozás, hogy egy új párt tovább szeleteli az ellenzéki oldalt, matematikailag teljesen értelmetlen. Ha ugyanis nyolc kis szelet torta helyett lesz kettő nagy a torta egyik felén a másokon lévő nagy tortaszelettel szemben, akkor az nem gyengíti az ellenzéki oldalt, hanem éppen erősíti. Azt a helyzetet hozza létre, amiért az ellenzék évekig hiába küszködött: egy helyre koncentrálja a szavazatokat, ami azért fontos – és ezt tudják az ellenzékben mindenütt –, mert csak ezzel lehet jó eredményt elérni a magyar választási rendszerben.
Akkor mi a teendő? Minden ellenzéki párt álljon be keményen a választási kampányba, és szerezzen minél nagyobb támogatást. Ha a saját oldaláról, ha a Fidesztől szerezve, teljesen mindegy. A szavazáson ki fog derülni, kik azok, akik elég meggyőzőek voltak, és növelni tudták a nyertes képviselőik számát. Ennek ismeretében lehet majd dönteni arról, hogy kivel és milyen feltételekkel fognak össze, vagy térnek vissza a polgári szakmájuk gyakorlásához, mert a politikában nem voltak elég sikeresek.
Lehet persze közben a legsikeresebbeket, a DK-t és Magyar Pétert gyalázni és mindennek lehordani, rájuk fogni az ellenzék sikertelenségét, de ez nem változtat a lényegen, a rájuk leadott szavazatok és az őket gyalázókra le nem adott szavazatok számán. Ha demokráciáért kiáltunk Magyarországon, akkor vegyük tudomásul, hogy az úgy működik, hogy vannak nyertesek és vannak vesztesek. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem.
Az igaz, hogy hazánk nem a sikeres emberek elismerésében a legerősebb, mert aki itthon kiemelkedik valamilyen teljesítményével a többiek közül, az egyre biztosan számíthat, és nem a sikereinek elismerésére és a tiszteletre, hanem a gyűlöletre és az irigységre. Megfejelve az ugyancsak hungarikumnak tekinthető másik jelenséggel, hogy a sikertelenek a fiaskójuk okát nálunk mindig a sikeresekre fogják. Jó volna, ha ez – legalább az ellenzéki politikai oldalon – végre befejeződne. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 