Az Orbán-rezsim eltüntetésében reménykedő polgárokat nem annyira az érdekli, hogy mit képzel Magyar Péter az EU jövőjéről, vagy szerinte van-e kettős mérce Brüsszelben, az sem idegen tőlük, hogy Magyarországnak jobb volna, ha jogállam ide, jogállam oda, megkapná az uniós támogatásokat. Magyar Péter olyan hangszeren és olyan melódiát játszik, ami százezrek fülének kedves, ami azt jelenti, hogy érzi, tudja, mi a politika. Híveit nem zavarja, hogy Magyar a jobbközépre pozicionálja magát és a pártját, sőt tetszik ez nekik.
A hozzá mérhető támogatással rendelkező egyetlen ellenzéki párt, a DK baloldali liberálisnak definiálja saját magát – tetszik ez vagy nem tetszik magyarok százezreinek –, és azok támogatásáért száll versenybe, akik vállalják maguk baloldaliságát, és a baloldalban látják az ország jövőjét, de legalábbis a saját ideáik valóra váltását. Gyurcsányék bázisa a szocializmus előnyeit megélő, annak az alkalmazottak életét megkönnyítő, a nagy jövedelmi különbségeket megakadályozó, az állam gondoskodó szerepét hirdető politikáját tartják jobbnak, mint a kapitalista piacgazdaságot.
Német példát ide idézve: a Német Szövetségi Köztársaság egyik legsikeresebb időszakában az országot a baloldali szociáldemokraták és a kereszténydemokrata, szociáldemokrata kormánykoalíció irányította Angela Merkel vezetésével. Vagyis egy baloldali párt két egymással szövetséges jobbközép párttal. Ebben az időszakban Németország gazdasága stabil volt, a költségvetés többlettel működött, a kormány éveken keresztül nem vett fel hitelt, Merkel az európai politika első számú irányítója volt, a német-francia tengely húzó lovaként. A demokráciát senki nem kérdőjelezte meg.
Vagyis a pluralista polgári demokráciákban semmi nem zárja ki, hogy a politikai orientáció két szélső pólusa sikeresen együtt tudjon működni, kellő kompromisszumképesség és politikai érettség esetén. Ez egyelőre Magyarországon nehezen elképzelhető, és nem azért, mert nálunk más törvények vezérlik a polgári demokráciát, hanem azért, mert a jelenlegi pártvezetők olyan árkokat ástak egymás közé, amelyek betemetése a mai napig nem sikerült, de miért is sikerült volna, ha senki nem próbálta azokat betemetni, sőt, ma is az elmélyítésükön dolgoznak.
Nem nagy történelmi távlatból is látszik, hogy Angela Merkel külpolitikája, amit az oroszokkal fenntartott kivételes kapcsolat jellemzett, az az alapvetés, hogy egy ország amelyet szoros gazdasági szálak kötnek egy másikhoz, nem fog öngyilkos módon olyan politikát folytatni, ami veszélyeztetné a gazdasági együttműködését vele, vagyis Merkel arra számított, hogy Moszkva, amely nagyrészt a Nyugat-Európának és főleg a Németországnak szállított energiahordozókból él, nem fogja ezt a kapcsolatot nagyhatalmi, területszerzési elképzeléseinek oltárán feláldozni.
Angela Merkel nagyot tévedett, ami komoly nyomot hagy teljes politikai hagyatékán, még akkor is, ha mindenki tudja, hogy a kimagasló német prosperitásnak pont ez az orosz politika volt az egyik alapköve, az olcsó orosz olajra és gázra épült, nem véletlenül tett Merkel annyi – most már mindenki látja – elvtelen engedményt Putyinnak, például a Krím annektálásának, a kelet-ukrajnai területszerzésnek a lenyelésével, sőt az azt követő új gázszállítási csőrendszer, a Nord Stream 2 megépítésével.
Mit akarok ezzel a mai magyar helyzettel és Magyar Péter külpolitikai elképzeléseivel kapcsolatban mondani? Csak azt, hogy a DK-nak, és még sokaknak nem tetszik, amit Magyar az Európai Unió jövőjével kapcsolatban mond. Nem tetszik a kettős mérce felemlegetése és az uniós segélyekkel kapcsolatos álláspontja sem.
Ez nem elég indoka annak, hogy a DK árnyék kormányfője kijelenthesse, nekik semmi teendőjük nincs Magyar Péterrel és Tisza nevű pártjával. Mert van, mert e két erőnek, a szélesebben értelmezett jobb- és baloldalnak együtt lehet – ha egyáltalán – esélye együttműködve leváltani az orbáni rezsimet.
Még konkrétabban: nem azt kell egy ilyen politikai helyzetben nap mint nap szajkózni és felerősíteni, ami a két tábort elválasztja, hanem azt, ami összeköti. A magyar politikai színpadon túl sok a lelkes, tiszta szívű amatőr színjátszó és kevés a profi, akik tudják, hogy a közönségnek játszanak, és az ő igényeiket elégíteni lépnek fel a világot jelentő deszkákra, nem azért, hogy magukat adják, olyannak, amilyenek, tekintet nélkül a befogadó közeg elvárásaira és az elérendő cél megközelítésének kacskaringós, mert soha nem egyenes vonalú útjára.
Magyarországot soha nem fogja egyedül sem a DK, sem a Tisza Párt kormányozni, mert az ország magukat jobb- és baloldalinak gondoló emberek közössége. Szándékosan nem azt írom, hogy jobb- és baloldaliak tömege, mert a magukat jobboldalinak érző emberek jelentős része baloldali ideákban hisz, és ilyeneket kér számon jobboldali politikusokon, és a baloldaliak egy jelentős része sincs tisztában azzal, hogy mit jelent a baloldali kormányzás egy piacgazdaságban, polgári demokrácia körülményei között.
Magyar Péter külpolitikai hangsúlyaival magam sem értek egyet. Mert én is baloldali liberális vagyok, nem jobboldali, és nem a Fidesz politikai közegében szocializálódtam, ami nyilván nyomot hagyott Magyar gondolkodásán. Nem is ezt kérem rajta számon, hanem, azt, hogy elfogadja-e azt a magyar megújuláshoz szükséges lényeges minimumot, a pluralista, tehát többpárti, polgári demokráciát, az azzal járó intézményekkel és a szabad, egyenlő esélyeket nyújtó választásokkal, a szabad sajtó és az önkormányzatiság helyreállításával, a hatalmi ágak szétválasztásával.
Amennyiben Magyar a fentieket elfogadja – és úgy látom, hogy igen –, akkor helye van egy pluralista polgári demokráciában a pártjának, legyen is akármilyen a külpolitikai alapvetése, mert a demokratikus környezet lehetővé teszi, sőt ki is kényszerítheti, hogy azon – ha erre társadalmi igény van – változtasson, ha koalícióra akar lépni, akkor kompromisszumra ezen a téren is képes legyen.
Nem Magyar Péter az egyetlen, akinek nem tetszik egy központosított föderatív Európa képe, de neki is és másoknak is tudniuk kell, hogy nem egy-egy ország dönt ebben a kérdésben, hanem a közösség többségi akarata, de még csak nem is egészen az, hanem a nemzetközi helyzet, amely most éppen nagy erőkkel tolja Európát ebbe az irányba, mivel a II. Világháború óta először merültek fel komoly kételyek azzal kapcsolatban, hogy az USA kész-e garantálni Európa biztonságát.
Az új helyzethez alkalmazkodó európai védelmi és gazdaságpolitika kiizzadása éppen folyamatban van. Az USA-val, Oroszországgal és Kínával szemben csak egy 450 milliós, egységes, a védelmi politikáját és gazdaságpolitikáját összehangoló Európa képes a saját érdekeit – benne Magyarország érdekeit – képviselni. Erre egyedül sem Franciaország, sem Németország, sem Nagy-Britannia vagy Olaszország, főleg Magyarország nem volna képes – mondjon is erről bármekkora baromságokat az aktuális magyar kormányfő.
Az új magyar külpolitikát a magyar jobb- és baloldalnak, az esetleg kormányra kerülő ellenzéki pártoknak közösen kell majd kidolgozniuk és megvalósítaniuk. Egyelőre erre nincs szükség. Minden ellenzéki párt szabadon agitálhat a saját elképzelései mellett. Nincs szükség arra, hogy egymást győzködjék a maguk igazáról. Erre akkor lesz szükség, és értelmet is akkor nyer, ha kormányzati pozícióba kerülne. Akkor majd kellő politikai érettséggel kompromisszumos, a magyarok többsége számára elfogadható irányvonalat lehet kimunkálni.
Hagyjuk végre – legalább az ellenzéki oldalon – az egészséges sokszínűséget létrejönni, a pluralizmus érvényesülését, mert ez a demokrácia alapja. Egymás nézeteinek sárba tiprása, az egyetlen igaz vélemény meghirdetése csak azt jelenti, hogy aki ezt teszi, nem a polgári demokratikus normák működésében, hanem a totális véleménydiktatúrában, abban hisz, hogy mindig és csak neki lehet igaza. Felejtsük ezt sürgősen el, akármilyen zsenik is vagyunk, akármennyire hiszünk is a saját igazunkban. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 