Orbán darázsfészekbe nyúl az európai szélsőjobbon

Meloni és Orbán

A közelgő európai parlamenti választások előtt az előretörésre számító európai szélsőjobb legnagyobb gondja belső megosztottsága és vezéreinek rivalizálása a vezető szerepért. A neonáci és neofasiszta pártok nagyasszonyai, Marie Le Pen Franciaországból és Georgia Meloni olasz kormányfő, enyhén szólva nincsenek jóban.

A szélsőjobb összeboronálására tett eddigi legutolsó kísérlet nem hozott áttörést. Tavaly decemberben Firenzében jött össze a szélsőséges populisták európai nagy találkozója, amitől azonban éppen a legnagyobbak maradtak távol, mert Marie Le Pen, de a holland Geert Wilders, aki nem tudott kormányt alakítani, és Orbán Viktor, aki egyelőre hezitál kihez álljon, sem emelte jelenlétével a rendezvény rangját.

A legerősebbnek az olaszok mutatkoznak, hiszen Európában egyedüliként Itáliának van szélsőjobboldali koalíciós kormánya, amit Meloni (Fratelli d’Italia), Matteo Salvini (Lega) és a nemrég elhunyt Silvio Berlusconi pártja, a Forza Italia alkot. Csakhogy még az olaszok is három táborra oszlanak, mert Salvini miniszterelnök-helyettes az Európai Parlamentben az Identitás és Demokrácia, Meloni kormányfő az Európai Konzervatívok és Reformerek, míg a Forza Italia az Európai Néppárt frakciójában politizál.

Talán nem véletlen, hogy Salvini álma az olasz kormány pártjainak Európai Parlamenti csoportjai, tehát az Identitás és Demokrácia, az Európai Konzervatívok és Reformerek és az Európai Néppárt nagy koalíciója, amivel el tudnák venni az EU kormányzását a Néppárt és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége koalíciójától.

Megint az a jelszó, ami akkor volt, amikor Ausztriát az Osztrák Néppárt és a szélsőjobboldali Szabadság Párt közösen kormányozta. Vagyis az, hogy ha sikeres egy kereszténydemokrata néppárt és egy szélsőjobboldali párt koalíciója egy uniós tagországban, miért ne volna sikeres az Európai Unió szintjén is.

Néhány éve még senki nem gondolta volna, hogy Magyarországnak dolga lehet Európa szégyenével, az éledő populista szélsőjobbal, a volt náci és fasiszta ideológiák reneszánszát hirdető pártokkal, amelyek közül nem egy és nem kettő Oroszország és Kína fizetett ügynökeként igyekszik gyengíteni az európai demokráciákat, az EU-t és a NATO-t. Most pedig közismert tény, hogy a magyar kormányfő ezekkel a pártokkal akarja elfoglalni Brüsszelt, de egyelőre kivár, melyik csoporthoz csatlakozzon.

Hogy mire lehet ezektől számítani, azt jól mutatja Meloni Olaszországa, amely ugyan az EU esetében és az orosz-ukrán háború kezelésében az európai demokraták irányvonalát támogatja, vagyis kiáll az EU egysége és Ukrajna támogatása mellett, viszont odahaza lassan építi ki a Mussolini nevével fémjelzett fasiszta ideológia reneszánszát, egyelőre azzal, hogy átírják az olasz fasizmus szerepét az olaszt történelemben, és igyekeznek elfoglalni a teljes olasz sajtót, ami mára már tényként kezelhető. Meloni fasiszta párti előélete nem tűnt el nyomtalanul, csak pragmatikus politikával párosul.

Nem kedvező a szélsőjobb számára az sem, hogy egyik jelentős szereplőjük, a németországi AfD (Alternative für Deutschland) felemelkedése, majd szárnyalása a közvélemény-kutatásokban váratlanul megtört, és a néhány hónapja még 20 százalékos támogatásnak örvendő párt mára 16 százalékra küzdötte le magát.

Az AfD hanyatlásában, bár még mindig Németország második legnagyobb támogatással bíró pártja a maga 16 százalékával, nem kis szerepe van annak, hogy a párt számos vezetője esetében bizonyítást nyert az orosz kapcsolat és az onnan érkező pénzek elfogadása, egyikük közvetlen munkatársát pedig tegnap tartóztatták le, mert mint kettős ügynök elsősorban Kínának kémkedett.

Marie Le Pen kétségtelenül a legnagyobb jelentőségű szélsőjobboldali politikus, aki fasírtban van Melonival, mert utóbbi pozitívan nyilatkozott Ursula von der Leyen tevékenységéről, és még azt is kilátásba helyezte, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek támogatnák újraválasztását az Európai Bizottság élére.

Le Pen, aki Orbán Viktor 10 millió eurós hitele ellenére sem tudta megnyerni a francia elnökválasztást, most 2027-re gyúr, és hogy esélye legyen, középre zár, mérsékeltebb, a szélsőségektől tartózkodó politikus képét igyekszik nyújtani.

Orbán tehát nem elvi, mint inkább párthatalmi megfontolásokból nem döntött még eddig, hogy a Marie Le Pen által fémjelzett Identitás és Demokrácia csoporthoz vagy a Meloni-féle Európai Konzervatívok és Reformerek csoportjához kösse-e a szekerét, ezzel Magyarország sorsát is.

Meloni Ukrajnát támogató politikájával csalódást okozott Orbánnak, Le Pentől pedig 2027-ig nem sok támogatásra számíthat, valószínűleg az MKP bankon keresztül nyújtott 10 millió euró visszafizetésére se nagyon. (Ez fáj neki a legkevésbé) Azért még nehéz a döntés.

Az külön megnehezítené Orbán álmának megvalósítását, hogy az európai politikai életben, ha máshogy nem, hát a szélsőjobb vezetői hátán, valamilyen szerephez jusson, ha az európai parlamenti választásokon a Fidesz a szokásosnál gyöngébb eredményt érne el.

A Fidesz EU-képviselői számának visszaesése személyes befolyása csökkenésével járna, mivel kevesebb képviselővel erősíthetné a szélsőjobb bármely frakcióját, de a saját, a mindig és nagy fölénnyel győző vezető nimbusza is csorbát szenvedne. Ezzel is magyarázható az elán, amivel Orbán az európai választási kampányba vetette magát. x

Zsebesi Zsolt