Szlovák-magyar két jó barát

Az formálódó Pozsony-Budapest tengely szilárd elvi alapokra épül. Budapestet és Pozsony az oroszbarát, EU- és NATO-ellenes irányvonaluk kapcsolja össze. Az ebben az esetben nem számít, hogy milyen a szlovákiai magyarok helyzete, az sem, hogy Pozsonyban a Fidesz által egyébként ellenségnek és szörnynek tartott, mert baloldali, szociáldemokrata kormány székel. A lényeg, hogy oroszbarátok, mint a magyar kormány.

Ínséges időkben, amikor Magyarország szövetségeseit egy kezén megszámolhatjuk, nem lehet az ember válogatós. Ilyenkor már jók a negyedosztályú szélsőjobboldali pártocskák vezérei is egy brüsszeli konferenciához, mint ahogyan tökéletesen megfelel a baloldali populistának minősített szlovák kormányfő is, ha ellenzi – mint Orbán – Ukrajna NATO-tagsága mellett EU-tagságát is.

Van annak azért valamilyen kedves bája, amikor Robert Fico, a kelet-európai hegylakó, egy Magyarország felényi ország élén kijelenti, idézem: „Nem kell, hogy Ukrajna a NATO tagjává váljon, mert az a III. Világháború veszélyét hordozza magával, elég nekünk (értsd: Európának – a szerk.), ha csak semleges státuszt kap”.

Végül is kell valaki, aki észnél van, aki a maga gazdasági, politikai és katonai súlyával irányt és határokat szab a felelőtlen európai politikának, amit olyan – futottak még – országok szabtak meg ez idáig, és akarnak közös mederbe terelni a jövőben is, mint holmi Nagy-Briannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország meg ilyenek.

Pozsony és Budapest szerint itt az ideje Kelet-Európának a V4-ek maradékának, Szlovákiának és Magyarországnak kézbe venni Európa ügyeinek intézését, el kell foglalni Brüsszelt, a 705 képviselővel működő Európai Parlamentbe gyorsan beküldve 24 magyar és vagy feleannyi szlovák képviselőt, és kész is van. Nem számít, hogy a 24-nek is legfeljebb a fele lesz majd fideszes. Szóval Szlovákiának és Magyarországnak áll a zászló, hogy a kontinens politikáját megszabja. A vak is láthatja.

Némileg árnyalja az esélyeket, hogy sorjáznak a leleplező titkosszolgálati jelentések arról, hogy az Európában működő szélsőbal- és szélsőjobboldali pártok vezetői az orosz titkosszolgálat fizetési listáin szerepelnek. Ez elég jó magyarázatul szolgál arra, miért folytatnak ezek a pártok olyan vehemens oroszbarát, EU- és NATO-ellenes politikát. Egyiküket-másikukat – liberális demokrácia ide, liberális demokrácia oda – a betiltás fenyegeti.

Figyelemre méltó ezeknek a pártoknak a kiváló kapcsolatai Orbán Viktorral, akinek a velük szervezett brüsszeli dzsemboriját éppen tegnap zavarta szét a belga rendőrség. Nem alaptalan a feltételezés, hogy Orbánnak az EU és a NATO érdekeivel szembemenő politikája és Robert Fico rapid visszajutása a hatalomba, valamint az európai szélsőbal- és szélsőjobboldali pártok oroszbarát politikája egy tőről fakad.

Magyarul: a KGB vastag dossziéja sejlik a magyar kormányfő oroszbarátságának hátterében, ugyanúgy, ahogyan vastag lehetett az a számla is, amelyről Robert Fico visszatérését finanszírozták Szlovákia élére. Más racionális magyarázatot nem lehet találni arra, hogy két ilyen – európai méretekben is – pitiáner ország nemzetközileg súlytalan vezetői ilyen kemény harcot vállalnak fel a volt KGB-s Vlagyimir Putyin érdekeinek védelmében.

Már a régi rómaiak is, amikor nem értették valaki cselekedeteinek motivációját, feltették a kérdést, amit tesz, cui prodest? Vagyis kinek az érdekeit szolgálja? Mivel azt tudjuk, hogy kinek nem, vagyis sem Magyarországnak, sem Szlovákiának, sem Európának, sem a demokratikus nyugatnak az érdekeit nem szolgálja sem Orbán, sem Fico politikája, kizárásos alapon csak Oroszország lehet a kedvezményezett. x

Zsebesi Zsolt