A bajorok és a világ kínai kínjai

Markus Söder, Bajorország tartományi miniszterelnöke bajor gazdasági küldöttség élén a vezetése alatt álló tartomány és Kína gazdasági kapcsolatai elősegítése céljából folytatott tárgyalásokat a Kínai Népköztársaságban. Kína Bajorország legfontosabb gazdasági partnere, több mint kétezer bajor cég van jelen Kínában, ezért különösen fontos a kínai kapcsolat, főleg a bajor autóipar számára.

Ez teljesen érthető, hiszen a bajor nagytőke kormányának feje a kommunista Kínában azok érdekeiben lépett fel, akik kormánya mögött állnak, vagy másképpen fogalmazva, akik a munkaadói, nevezetesen, akik a bajor nagyipar, az autóipar tulajdonosai és vezetői. És ez ebben a felállásban így is van rendjén.

Ami már kevésbé: Söder a német közszolgálati televízióban, az ARD munkatársa, Sandra Maischberger kérdésére, hogy tárgyalásai során szóba hozta-e az emberi jogok súlyos megsértését Kínában, például az ujgurok koncentrációs táborokban folyó „átképzését”, a következő választ tudta adni: “Nem vagyok sem misszionárius, sem civil szervezet képviselője. Gondoskodnom kell arról, hogy Németország és jelen esetben Bajorország érdekeit is képviseljem.”

Amikor a köztelevízió embere még konkrétabban rákérdezett, hogy a bajor kormányfő szerint Hszi Csin-ping kínai elnök diktátor-e, Söder először azt ajánlotta, hogy az újságíró döntse el maga, mert az a gond, hogy „a Német Szövetségi Köztársaság véleménye erről nem egyértelmű”.

Amikor a kérdező nem tágított, és újra rákérdezett, Söder elkezdte fejtegetni, hogy Kína nem demokrácia, mert ott egy centralizált, autoriter rendszer van érvényben. „Természetesen nem olyan, ami fogalmaink szerint olyan demokrácia volna, mint a miénk.”

Mivel az ARD munkatársát ez sem elégítette ki, a bajor kormányfő kinyögte: „Mindenesetre ez nem egy liberális demokrácia.” Ami, ha nem is az, amit az ARD embere hallani akart, de nem semmi, mivel a Német Szövetségi Köztársaság tartományi minisztere azért mégsem nevezte a kommunista Kína politikai rendszerét vegytiszta demokráciának.

Az idézett beszélgetésnek számos üzenete van a világ, de Magyarország lakossága számára is. Ami nekünk szól: itt egy közszolgálati televízió munkatársa csuklóztatta az ország legjelentősebb gazdasággal bíró tartományának kormányfőjét, ami nem jellemző hazánkban.

Söder úgy látja – és ez sokat mond a kiváló magyar-kínai kapcsolatok gyökeréről –, Kína nem olyan liberális demokrácia, mint Németország, vagyis Kína pont olyan, mint Orbán Magyarországa.

De a nyugat sem áll olyan jól. Természetesen nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a bajor kivitel Kínába 2021-ben 17,7 milliárd euró volt, míg a Kínából Bajorországba érkezett áruk értéke meghaladta a 24 milliárd eurót, de amellett sem, hogy a nyugat és benne Németország éppen konfrontációs pályán áll Oroszország mellett az őt segítő Kínával is, amely éppen a szomszédja, Tajvan lerohanására készül, amit a nyugat, mindenekelőtt az Egyesült Államok mindenképpen meg akar akadályozni.

Nem lehet elsiklani afölött sem, hogy Kína első embere – mondjon is erről bármit vagy akár semmit egyszerű üzleti megfontolásból egy magas rangú német politikus – egy diktátor, aki országában egy 10 milliós népet próbál meg hitétől és hagyományaitól megfosztani, kínaivá nevelni koncentrációs táborokban. Hogy csak az egyik legsúlyosabb ottani emberjogi problémát említsük.

Kína megítélése és annak nyilvános felvállalása nem lehetne (de mint látjuk lehet) akárhány milliárd eurós üzleti érdek függvénye. Mert ha igen, akkor mindjárt más megítélés alá esik minden, amit jelenleg a világpolitikában látunk, és amit bátran le lehet egyszerűsíteni arra, hogy tűrjük-e a kínai és a hozzá hasonló diktatúrákat üzleti megfontolásból, vagy valóban egy jobb világot akarunk építeni ellenük és nélkülük.

Az éppen most folyó véres orosz-ukrán háború dilemmája ugyanez: hagyjuk-e kivérezni Ukrajnát, csak hogy ne keveredjen a nyugat, a NATO vagy éppen Magyarország konfliktusba egy véreskezű diktátorral, Vlagyimir Putyinnal, aki nemcsak a saját országában, de most már annak határain kívül is véres terrort valósít meg, emberek százezreit öli, és javaikat pusztítja kegyetlenül, vagy mondjuk ki, hogy ezt nem tűrjük?

Kína esetében az eurómilliárdos bizniszek és az ezekkel összefüggő német munkahelyek, a német tartomány, egész Németország jóléte tényleg veszélyben van. Ukrajna esetében Európa, mindenekelőtt Kelet-Európa biztonsága áll szemben a kockázattal, ami a NATO vagy egyes NATO-tagországok szárazföldi erőinek bevetése jelentene Ukrajna megsegítésére. Moszkva világháborúval meg azzal is fenyeget, hogy beveti atomfegyvereit. Egyik sem tekinthető valós fenyegetésnek, de megpróbálni sem akarja senki, amíg nem lesz muszáj. Pedig muszáj lesz.

Mit érünk el azzal, ha hallgatunk a kínai diktatúráról, az ottani liberális demokrácia hiányáról? Vagy éppen ugyanennek a liberális demokráciának az EU egyik tagországában, Magyarországon történt alattomos felszámolásáról, amit más tagországok is példának tekinthetnek. (Felkészül Szlovákia.)

Mit érünk el azzal, hogy ha nem állítjuk meg Oroszországot Ukrajnában? Vérszemet kap-e a Közel-Keleten Irán vagy Libanon, vagy a Távol-Keleten Kína, és lerohanja Tajvant? Észak-Korea Dél-Koreát? Meddig lehet még hátrálni és meddig lesz még hová?

Donald Trump, aki a börtön helyett a Fehér Házba akar másodszor beköltözni, azt találta mondani, hogy a NATO-ra nem az USA-nak, hanem Európának van nagyobb szüksége, mert Amerika és Európa problémái között egy szép nagy óceán terül el. Vajon lehet-e egy akármekkora óceán mögé bújni a 21. század biztonsági kihívásai, a hiperszonikus atomrakéták, a kiberhadviselés és az okos drónok elől?

A nyugat, a civilizált demokratikus világ ma jól láthatóan nem tudja eldönteni, hogy mire rendezkedjen be tartósan. Az együttélésre a terület- és befolyásszerzési törekvéseiket egyre kevésbé kendőző antidemokratikus és antihumánus hatalmakkal, visszavonulva békés óceánok mögé (már akinek van ilyenje), vagy szembeszállni a világ biztonságát, embermilliók szabadságát veszélyeztető erőkkel.

Mihamarabb dönteni kell, mert lassan kifutunk az időből. Egyelőre rossz jelzéseket küldünk az ellenségeinknek, például azzal, ha tényleg kivéreztetjük Ukrajnát, nem lépünk fel üzleti érdekből Kínával és a hozzá hasonlókkal, vagy éppen eltűrjük a saját sorainkban az Orbánhoz hasonló belső ellenségeinket. Minél korábban lépünk, annál kisebb lesz a veszteség, amit a helyzet rendezéséért kell fizetnünk. Mert nem ússzuk meg ingyen. x

Zsebesi Zsolt