A magyarok nem hisznek az objektív valóság létezésében

Egy felmérés szerint a magyarok 59 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy „Objektív valóság valójában nem létezik, csak különböző vélemények vannak”. Magyarul: a honfitársaink több mint fele szerint egy virtuális világban élünk, amiben semmi nem az, aminek mondják, vagy másképpen: nincs semmi, csak amit gondolunk.

Az más kérdés, hogy nyilván nem sokan vannak, akik megkérdőjeleznék, hogy a nagymama tíz éve meghalt, csak azért, mert nem voltak ott a kórházban a halál beálltának megállapításakor, és a nagyi temetésen sem. A szkepticizmus tehát alighanem a sajtónak, a nyilvánosságnak szól, és azokra az információkra vonatkozik elsősorban, amelyek valóságtartalmát nem lehet személyesen ellenőrizni, vagy nem bizalmat élvező forrásból származnak.

Az információs szféra ilyen megközelítése melegágya az összeesküvés-elméleteknek, és valójában ezért jellemzi a magyar társadalom egymással szemben álló csoportjait évek óta a süketek párbeszéde, amelynek lényege, hogy mindenki minden tényt kétségbe von, amit nem ő állít, és mindenki kizárólag a saját véleményét megerősítő közlést hajlandó ténynek tekinteni. Ebből következik, hogy a tények terjesztésével, vagyis hiteles információval már szinte egyáltalán nem befolyásolható a közvélemény.

Ha az üzeneteket célba akarjuk juttatni, és azt szeretnénk, hogy azok hatással legyenek az emberekre, befolyásolják a döntéseiket és viszonyukat azzal, amire vagy akire az információ vonatkozik, akkor nem az a fontos, hogy a közlésnek valóságalapja van-e, hanem az, hogy az összecseng-e azzal a véleménnyel, amit a megcélzott képvisel, vagy aminek a megerősítésére vágyik.

Ezért például a Fidesz-hívekről lepereg minden információ, ami nem Orbán Viktor zsenialitását igazolja, ami nem azt erősíti, hogy nála nem lehetne jobb vezetője az országnak, hanem olyasmiket állít, mint hogy lop, csal és hazudik, nem az ország, hanem csak egy kis csoport, mindenekelőtt a saját és bűntársai érdekeit képviseli.

A Fidesz-híveket két csoportra lehet osztani. Az egyikhez tartoznak az eredendően, alanyi jogon gyenge elméjűek, akik elhiszik a kormány propagandáját, bedőlnek Orbán hazugságainak, és isszák minden szavát, mert hisznek abban, hogy ő és csak ő az, aki igazán megvédheti az érdekeiket, az országot, a kereszténységet és a földi civilizációt.

A másik csoportba tartoznak az okos Fidesz-hívők, akik személyesen vagy családtagjaikon keresztül kedvezményezettjei a rezsimnek, vagy azok szeretnének lenni. Ők összeszorított fogakkal, de így is véres szájjal védik az orbáni fasiszta rendszert, mert abból komoly hasznot húznak vagy remélnek. Pontosan tudják, hogy mi a hazugság és mi az igazság, de azt is, hogy ez semmit nem számít ahhoz képest, hogy mi a jó nekik és a családjuknak.

Ha az unokabátyó a Fidesz parlamenti képviselője vagy ennél is komolyabb funkcionárius, akkor az ebből hasznot húzó család és annak közvetlen köre a lehető legvéresebb szájú Fidesz-hívő lesz, bár tisztában van mindennel, ami ennek az ellenkezőjét követelné meg egy tisztességes embertől. Fő érvük: ha mi nem vagyunk megalkuvók, majd lesz más, ha mi nem üvöltünk együtt a farkasokkal, majd megteszi más, ha mi nem élünk a lehetőséggel, majd más fog.

Az igazi Fidesz-elkötelezett a saját szemének sem hisz. Nagy részük ahhoz az 59 százalékhoz tartozik, akik szerint nincs is objektív valóság, tehát szegénység, elesettség, gyermekéhezés, diktatúra, ocsmány korrupció, a köz folyamatos és nyílt kirablása, egyáltalán semmi olyan nincs, amit mások állítanak a rezsimről az ország határain belül és azon kívül.

Csak és kizárólag rosszindulatú vélemények vannak, olyan erők, idehaza és külföldön, Soros és társai meg „Brüsszel”, a baloldal és a liberálisok meg a Gyurcsány, akik a magyarság elpusztításán fáradoznak. Minden egyéb hazugság, aminek köze nincs a tényekhez, de ha mégis volna, akkor sem lehetne igaz, mert nem egyezik az ő véleményükkel.

Ezért a valójában nem létező magyar ellenzék dolga nem elsősorban a valóság bemutatása volna, hanem az, hogy folyamatosan, nagy tételben szállítson emocionálisan feltöltött üzeneteket a híveinek és a másik oldalnak arról, hogy miért teljesen kilátástalan és zsákutcába vezető Orbán hazai és külföldi politikai irányvonala. Ebben az esetben nem gond a valóság és a vélemény viszonya, mert a valóság alátámasztja a negatív tartalmat, de akkor sem a tartalmon, hanem az üzenet érzelmi töltésén van a hangsúly.

A hírek és ítéletek folyamatos sulykolása, ismétlése, állandó jelzők használata, mint például a tolvaj Fidesz, a hazaáruló, Putyin-öleb kormányfő, a strómanok által gazdagodó Orbán, az ötmillió forint fizetést bezsebelő miniszterelnök képét kell erősíteni az emberekben, azt, hogy kit és mikor milyen sérelem ért, amiért egyedül a kormányzat a hibáztatható, nem Brüsszel, nem a nyugat, nem a gender, nem a nem létező magyarországi migránsok, nem a liberálisok és nem Gyurcsány.

Természetesen ehhez médiára volna szükség, amilyen az ellenzéknek gyakorlatilag nincs. Amíg ezen a téren előrelépést nem tudnak elérni, és nem fognak, addig az országos választási megmérettetéseken sorozatban el fognak bukni. Orbánt egy nem demokratikus, mert egyenlő esélyeket nem biztosító választáson legyőzni nem lehet, ezért nem érdemes választásokra gyúrni.

Az önkormányzati választásokon elért sikereket az ellenzék nem tudja általános politikai tőkévé alakítani, mert Magyarországon valójában nincs önkormányzatiság. Az ellenzéki vezetésű városokkal a kormányzat azt tesz, amit akar, kénye-kedve szerint lehetetleníti el őket. Egy esetleges nagyobb ellenzéki előretörésnek a helyhatósági választáson az egyetlen logikus következménye az önkormányzatiság további kiüresítése lesz, már amennyiben még van azon mint kiüresíteni.

Az Orbán-rezsimet népfelkelés tudja csak elsöpörni, más semmi. Ez természetesen nem biztos, hogy áldozatok nélkül sikerül, amiért nem az ellenzék, hanem az erőszakszervezeteket működtető és bevető kormányzatot terheli a kizárólagos felelősség. Tehát az ellenzéknek erre nem kell tekintettel lennie, és ez nem indok az önmegtartóztatásra, arra, hogy a tüntetések után a tömegeket békésen hazavezessék.

Ha valaki ma tisztában van azzal, mekkora kárt és történelmi léptékű tragédiát okoz az Orbán-rezsim, nem riadhat vissza attól, hogy megdöntéséhez minden lehetséges eszközt igénybe vegyen. Amíg ez a felismerés nem érik be az ellenzéki oldalon, marad a sárdobálás, egymás gyalázása, a felesleges szájtépés és a harc az ötszázalékos küszöb megugrásáért, amivel csak és kizárólag a rezsim malmára hajtják a vizet.

Az egyetlen értelmes jelszó 2024-re, a „Kapára, kaszára!”, amit a mai ellenzék természetesen impotens és gyáva meghirdetni. x

Zsebesi Zsolt