Az orosz kecske és a magyar káposzta

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök szerint 1956-ban hiba volt bevonulni az orosz tankoknak Magyarországra. Az orosz iskolákban azért ettől az évtől azt tanítják, hogy hiba volt ugyaninnen kivonulni 1991-ben. A KGB-tiszt Putyin jól tudja, hogy mit beszél. A tankönyvíró is tisztában van azzal, mit kell az orosz gyerekeknek a fejébe verni.

A helyzet az, hogy a tankönyvnek is és Putyinnak is megvan a maga szerepe. A tankönyv célja az orosz (szovjet) invázió tisztára mosása, az orosz birodalmi felfogás erősítése. Putyin célja, hogy a tankönyvben foglaltak ellenére fenntartsa a jó orosz-magyar viszonyt, vagy – másképpen – ne okozzon gondot barátjának, Orbán Viktornak, aki alig néhány napja cáfolta a világon uralkodó általános véleményt elutasítva, hogy Putyin háborús bűnös volna.

A tankönyv és az orosz elnök álláspontja egy percig sem ellentétes egymással. Kár volt bevonulni. Rendben, mivel a bevonulás már történelmi tény, mindegy is, mit mondunk róla utólag, kit érdekel a mi lett volna, ha. Viszont ha már bent voltak, akkor orosz szempontból maradni kellett volna, ahogyan a tankönyv szájba rágja. Ami logikus, mert mennyivel egyszerűbb volna Oroszország helyzete, ha csapatai Magyarország felől is támadni tudnák Ukrajnát.

Ezzel szemben a helyzet az, hogy a baráti Orbán-rezsimtől csak annyi telik, hogy nem enged át a magyar-ukrán határon fegyverszállítmányt Ukrajna támogatására, és maga sem támogatja fegyverrel a szomszédos országot, amely orosz agresszió áldozatává vált. Ezen túl csak néhány orosz ellenes szankció megvétózásával tudott Orbán a szerinte borítékolható orosz győzelemhez hozzájárulni Ukrajna fölött.

Putyin ömlengése arról, hogy nem szabad más népek életébe beavatkozni, és ezért nem volt helyes az orosz intervenció Budapesten és Prágában sem, hiteltelen a szíriai orosz szerepvállalás, a Georgia elleni orosz támadás, vagy éppen az Ukrajna ellen indított nemzetközi jogot tipró és tízezrek életét követelő területszerző háború fényében. Putyin olyan képmutató, amilyen képmutató egy KGB-tiszt csak lehet.

Putyin kinyilatkoztatása 1956-ról persze senkit sem érdekel, és nem csak Magyarországon, Oroszországban sem. Most, hogy tegnap felavatták Moszkvában Féliksz Edmundovics Dzserzsinyszkij, a tömeggyilkosságokat és népirtást elkövető orosz titkosszolgálat, az Összoroszországi Különleges Bizottság, a „Cseka” véreskezű alapítójának szobrát, mégis mit várjunk Vlagyimir Vlagyimirovics Putyintól?

Putyin, amikor hazudik, amikor igazat mond, amikor képmutató és – egyszerűen – tömeggyilkos és háborús bűnös egyszerre, valójában követi Dzserzsinyszkij példáját. Féliksz Edmundovics – ha élne – megnyalhatná mind a tíz véres ujját, látva milyen szépen potyognak ki Putyin ellenfelei az emeletes házak ablakain, az ellenzék vezetői pedig – ki-ki érdemei szerint – novicsok mérget vagy golyót kap a hátába.

Orbán Viktortól eltérően, aki szemmel láthatóan Putyin bűvkörében él, a világ, de az oroszok egy jelentős része is úgy látja, hogy ha Dzserzsinyszkij szobrot kapott, mert véres kézzel, hullahegyeken átgázolva, de Sztálinnal mégiscsak egy birodalmat hozott létre, akkor Putyinnak – Dzserzsinyszkijtől eltérően – halála után közel száz évvel aligha lesz emlékműve Moszkvában.

Nagy erők és a történelem dolgozik azon, hogy Putyin ne építhesse újjá Dzserzsinyszkij és Sztálin birodalmát. Azzal a céllal, hogy szàz év múlva ne kelljen azzal szembesülnünk, hogy Putyin unokája elismeri, nem volt helyes megtámadni Ukrajnát. Az orosz iskolai tankönyvekben pedig az állhasson, hogy ha már megtámadtuk Ukrajnát, teljesen el kellett volna pusztítani, a szövetségeseivel és támogatóival együtt. x

Zsebesi Zsolt