A magyar pedagógusok szakszervezeteinek már régen nem kellene semmiről tárgyalni a kormánnyal, amíg az nem vonja vissza a státusztörvényt. A határozott és elvi álláspont helyett az áldozat újból és újból asztalhoz ül a kápóval.
A helyzet olyan, mintha valaki egy halálos ítélet visszavonását követelné, de leülne egyezkedni arról, hogy ne kötéllel, hanem golyó által hajtsák azt végre. Sajnálatos módon a tanáraink sem értették meg, hogy az Orbán-rezsimmel nem lehet tárgyalni, egyeztetni. Bármit csak erővel kikényszeríteni lehet.
Sikeres fellépés eddig semmilyen szakma részéről szinte egyetlen egy sem volt a magyar kormány önkényes törvényei és rendeletei ellen. A pedagógusok mégsem ébredtek eddig rá, hogy semmi másban, csak tényleges sztrájkban, polgári engedetlenségben és pályaelhagyásban megnyilvánuló tevőleges nyomásgyakorlásban bízhatnak.
Semmi értelme arról vitázni harmadrendű kormányzati kápókkal, hogy a teljes egészében visszautasított státusztörvény és annak végrehajtási rendeletében meghatározott eskü szövegét ki írja meg, és azt mikor kell elmondani. Ha egyszer egy törvényt az érintettek nem fogadnak el, akkor annak részleteiről nem szabad egyezkedni.
A szakszervezetek viselkedése szavatolja a vereségüket, azt, hogy napról napra pozíciókat veszítenek, és elnézést kérek mindannyiuktól, de hülyét csinálnak magukból. Ha valaki – és a pedagógusok minden erejükből – tanítani akar, akkor tudnia kell tanulni is.
Ha tárgyalóasztalhoz lehet bárkit is kényszeríteni már meghozott törvényekről és rendeletekről, az önmagában egyenlő azok elismerésével, elfogadásával, és az asztalnál legfeljebb apró javításokat lehet elérni, amelyek nem oldják meg a fő problémát, de arra elégségesek a rezsim számára, hogy felmutassa: leült, tárgyal, és a másik félnek engedményeket tett, miközben a valóság ennek éppen az ellenkezője.
Könyörögve kérem a magyar pedagógusokat, hogy a saját, a diákjaik és az egész ország érdekében ne legyenek naívak, ne hagyják magukat bevinni az erdőbe, másodosztályú, egy magyarul is nehezen beszélő, miniszternek öltözött köztörvényes bűnöző rendőrtiszt és apparátusa által.
A magyar belügyminiszter nem tárgyaló partnere a magyar pedagógusnak. A régi időkben párbajképes sem lett volna, nemhogy az oktatás vagy az egészségügy irányításával bízzák meg. A magyar tanári kar a történelem során nem gyakran találta magát szembe ilyen ignoráns és hozzá nem értő állami vezetéssel.
Ezt a tudomásukra kell hozni, és éreztetni kell velük minden percben. Elsősorban azzal, hogy nem ülünk le velük egy asztalhoz. Főleg nem már elfogadott törvényekről és rendeletekről szót csépelni.
Ha Magyarország államilag felkent bunkói az oktatás ügyét elveszejtik, egy nemzet értelmisége és dolgozó tömegei, egy ország vész el. A kár, amit ezek a jövő generációnak és az országnak éppen okozni készülnek, nagyobb, mint amennyit a világ összes akkumulátorgyárának Magyarországra telepítése okozni lenne képes. x
Zsebesi Zsolt
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 