Ez az írás ötéves. Éppen öt évvel ezelőtt augusztusban íródott. Azóta semmi sem változott. Legalábbis a jó irányba nem.
Az én hazám Magyarország. Itt éltek és haltak, dolgoztak és harcoltak a szüleim, a nagyszüleim. Előtte az ő szüleik és nagyszüleik. Pont attól függetlenül, hogy Áder János és Orbán Viktor mit hirdet ma Magyarországról. Pont attól függetlenül, mekkora kereszt fityeg a parlamenten és mekkora farizeus, milliárdos szerencselovag kurzuskeresztények alázzák is Jézus tanait Mária (köz)munka alapú, illiberális szörnyűségében.
Magyarország – egyelőre – világi állam, ahol együtt élnek a keresztények a nem keresztényekkel, a vallásosak az ateistákkal. Ők együtt a magyar nép, a magyar nemzet, ők a magyar emberek, ők Magyarország. Áder és Orbán nélkül, akik magukat rekesztik ki, amikor kereszténységre hivatkoznak, egyházért kiáltanak, amikor nemzet feletti szellemi erőtérben keresnek önigazolást, közben nemzetre és népre hivatkoznak, összekeverik a kereszténységet és a magyarságot.
A magyar állampolgárok elsősorban emberek. Születésüktől szabad, civilizált európai emberek. Orbán Viktor és társai minden erőfeszítése ellenére még mindig. Másodsorban családok tagjai. Anyák, apák, nagyapák és testvérek. Harmadsorban – ha úgy gondolják – magyarnak érzik magukat, vagy nem. Helyette szlováknak, zsidónak, németnek és szerbnek, akár szírnek is vallhatják magukat, de ettől még polgártársaink, Magyarország polgárai, vagyis magyarok. Nem számít, milyen templomba járnak, mint ahogy az sem, ha semmilyenbe sem.
A modern, 21. századi állam nem felekezeti állam. Pont azért nem, amiért nem jó Szaúd-Arábiában élni, és ottani polgárnak lenni. Akkor sem, ha a nemzetállamoknak és felekezeti államoknak most szezonja van. A kereszt a parlamenten pont annyira van jó helyen, mintha a magyar zászlót egy trágyadombra tűznénk ki.
Az ország pont olyan jó kezekben van, mintha pedofilokra bíznánk a gyerekeinket. A magyarok adóforintjai pont úgy folynak el a Mészáros Lőrincek, vagyis az orbáni maffia kezei között, mintha vízzel locsolnánk a sivatag homokját.
Az ország nagy bajban van. Egyszerre rothad alulról és bűzlik a fejétől. Néhány mániákus, elmeháborodott pénzimádó kis kaliber ezeréves kultúrát, hagyományt és értékrendet számol fel, amikor hazug módon magát európainak nevezve hadat üzen Európának, és az ország ladikját megint a kelethez, Oroszországhoz akarja kötni, csak hogy ne kelljen a neki kényelmetlen európai normáknak megfelelnie.
Az oroszorientált politika nyílt hazaárulás. Orbán, Áder és társaik – papoljanak is akármit augusztus 20-án és más sátoros ünnepeken – hazaárulók, akik nem kerülhetik el méltó büntetésüket. Felelni fognak. Vagy a néptörvényszék, vagy a történelem előtt. De ebben az országban száz év múlva is Kossuth, Széchenyi és Petőfi utcák és terek lesznek.
Nem lesz egyetlen Áder vagy Orbán utca sem. A Simicskákat, Mészáros Lőrinceket, Csányi Sándorokat, Matolcsy Györgyöket, Németh Szilárdokat és a hozzájuk hasonlókat – ha nehéz is lesz – a végén csak el fogjuk felejteni. Ha nem, akkor felejtsük el Magyarországot! x
Zsebesi Zsolt
Az összes reakció:
11
Fidesz-rezisztens forradalmárok a rendszerváltásért 