Ukrajnának a NATO-ban a helye

Ukrajna NATO-tagságát Vlagyimir Putyin kényszeríti ki. Nincs olyan eszköz Ukrajna függetlenségének garantálására, annak elkerülésére, hogy újabb négy NATO-tagország legyen Oroszországgal határos (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Románia), mint Ukrajna felvétele az Észak-Atlanti Szerződés tagjai sorába.

Az amerikai elnök Biden által ajánlott “Izrael-megoldás”, vagyis amerikai védelmi garancia és fegyverszállítás Ukrajnának jó irányba tett helyes lépés, de nem megoldás. Izrael atomhatalom egy egészen más tészta, mint Ukrajna, és a veszélyforrás sem ugyanaz, mint Ukrajna esetében.

Az orosz blöff benyalásán alapuló nyugati “óvatos” politika a Krím esetében elkövetett hiba megismétlődése volna. Az oroszok által meghúzott úgynevezett “vörös vonalak” esetében a nyugat feladata nem más, mint hogy azt nem veszi figyelembe. A nem olyan régen még Finnországnak vagy Svédországnak meglengetett határozott orosz válaszlépések, de akár a balti államok NATO-ba lépésekor felvázolt orosz válasz mögött nincs semmilyen realitás.

Most, hogy Moszkva 500 napja kínlódik egy 40 milliós országban havi négyzetkilométeres ide-oda húzódó frontvonalak mentén védelmi pozíciókba beásva magát, miért kellene komolyan venni, hogy Putyin képes lenne öngyilkosságot elkövetni, és megtámadni egy NATO-tagországot, vagy bevetni a stratégia atomfegyvereit, ami a saját országa pusztulását is jelentené? És a teljes elszigetelődést.

Oroszország egyszerűen nincs abban a helyzetben és állapotban, hogy képes legyen egy világháborút kirobbantani. Az ezzel folyó fenyegetőzés Moszkva és csatlósai részéről, továbbá az erre hivatkozó nyugati teszetoszaság megintcsak oda vezethet, ahová a Krím annektálása után manőverezte magát a nyugat.

Mára világossá kellett volna váljon az egész nyugati világ számára, hogy ezzel az orosz rezsimmel, Vlagyimir Putyin háborús bűnössel nem lehet egy közös biztonsági rendszert kiépíteni, vele tárgyalóasztalhoz ülni, hiszen semmilyen megállapodást Moszkva nem tart be. Ha nem így volna, akkor nem volna orosz-ukrán háború, hiszen a budapesti memorandum egyik aláírójaként éppen Oroszország volt azok egyike, akik garantálták Ukrajna határait, hogy aztán nagy ívben tegyen minderre.

Hibás az a megközelítés, amely szerint nem szabad az oroszlán bajszát rángatni, mert megharagszik. Moszkva a NATO-hoz és az Egyesült Államokhoz, a nyugati világhoz mérve már régen nem oroszlán, aminek éppen Putyin adja minden nap bizonyítékát Ukrajnában, és lassan már az otthoni káosz is ezt igazolja.

A nyugat kutyakötelessége a saját érdekében a háború befejeztével, vagy akár annak ideje alatt kinyitni a kaput Ukrajna NATO-tagsága előtt. Arról nem beszélve, hogy ennyivel – mondjon is erről akármit Orbán Viktor és talpnyalóinak serege – igenis tartozunk annak a népnek, amely katasztrofális ember- és anyagi veszteségeket szenved el egy honvédő háborúban egy nála lényegesen erősebb ellenféllel szemben a szabadságáért harcolva.

Moszkva már meglengette egy soha véget nem érő orosz-ukrán háború lehetőségét, aminek számára – legalábbis ebből indul ki – az lenne az előnye, hogy – amennyiben a nyugat ragaszkodik a NATO jelenlegi alapszabályához – Ukrajna az idők végtelenségéig a NATO-n kívül marad, és megvédeni magát csak egyedül fogja tudni nyugati fegyverszállítmányokkal megsegítve.

Itt az ideje, hogy a nyugat a saját érdekei szerint járjon el. Elsősorban a nyugat érdeke Ukrajna NATO-tagsága, ahogyan az volt a balti államok NATO-tagságának megadása is, ami most nagy védelmi potenciált jelent a három kis állam és szomszédai számára, valami olyasmit, amit Ukrajna és rajta keresztül a vele szomszédos Magyarország és társai is megérdemelnek.

Hogy eről most Vilniusban nem várható határozott és dátumot is megadó elkötelezett döntés, amögött nemcsak az húzódik meg, hogy számos NATO-tagországban még nem érett meg az ehhez szükséges felismerés, de van egy gyakorlatibb ok is, tudniillik a NATO és a nyugat a hidegháború utáni idők biztonságpolitikai kényelme miatt egyáltalán nincs felkészülve, hogy ilyen és ehhez hasonló döntései mögé kellő katonai erőt is fel tudjon vonultatni.

Ezt szolgálja a NATO Oroszországgal szemben kidolgozott új 4000 oldalas stratégiája, aminek egyik fontos eleme, sok másik mellett, hogy a jelenlegi 40 ezres gyors reagálású NATO-erők után mintegy 300 ezer fős, a legmagasabb készültségben tartott NATO-erőt hozzanak létre Oroszországgal szemben.

Sajnos sok fiatal orosz és ukrán katona életébe fog kerülni a lassú nyugati reagálás, de a vége csak az lesz, hogy meg kell tenni azokat a határozott lépéseket, amik Oroszországot olyan helyzetbe és olyan állapotba hozzák a fronton és a hazai viszonyaiban, hogy tárgyalóasztalhoz ül olyan feltételek mellett, amik elfogadhatóak a nyugat és Ukrajna számára egyaránt.

A nagy békeharcos Orbánnak: ha – ahogyan ő állítólag – szeretné, tűzszünet és béketárgyalás kezdődik, és Ukrajna akár le is mond bizonyos területeiről egy békemegállapodás érdekében, a háború véget ér, akkor a nyugat azon nyomban “annektálná” Ukrajnát a NATO-ba. Vagyis ha valakinek, akkor Moszkvának a legkevésbé sem érdeke bármilyen béke Ukrajnával. Az igazi béke a “háborúpártiak” és Ukrajna érdeke. Csak mondom. x

Zsebesi Zsolt