Orbán és a nehéz gyerekkor

Amit Orbán Viktor az elmúlt évtiezedben Magyarországgal tett, arra semmilyen magyarázat nem található sem az ország, sem Orbán múltjában. Meglett férfiként nehéz gyermekkorára sem hivatkozhat.

Azt mondta Orbán Viktor a Die Zeit német napilapnak adott interjújában, hogy „NINCS EGYENLŐ VERSENY, MERT „MI A KOMMUNIZMUSBÓL ÉS DIKTATÚRÁBÓL JÖVÜNK ÉS AZ OLYAN ORSZÁGOK, MINT NÉMETORSZÁG, A KAPITALIZMUSBÓL, A SZABADSÁGBÓL JÖNNEK”.

Először is: a versenyt még a sportban, de máshol sem az jellemzi, hogy egyenlő lenne. (Jelentsen is ez akármit, mert inkább semmi értelme ennek a mondatnak.) Orbán valószínűleg azt akarta mondani, hogy nem egyenlőek a verseny feltételei, de ez nem sikerült neki.

Az egyenlő versenyfeltétekkel kapcsolatban viszont nem sok erkölcsi alapja van a panaszra. Mindenek előtt azért, amit a magyar ellenzék „egyenlő versenyéért” eddig tett, a választási törvény folyamatos magára igazításával, az ellenzék anyagi kivéreztetésével, a médiákhoz jutás ellehetetlenítésével, hazug propagandával, alaptalan büntető eljárások kezdeményezésével, a demokrácia, a fékek és ellensúlyok felszámolásával.

Orbán szellemi képességéről igen szomorú kép alakul ki, ha a mondatát tovább elemezzük. Orbán azt mondja, hogy mi a „kommunizmusból és a diktatúrából jövünk”. Mikor? 1990-ben? Lehet, de 2000-ben, amikor Orbán utoljára hatalomra került, az ország nem a kommunizmusból és nem a diktatúrából jött, hanem egy működő demokráciából, amely (például) lehetővé tette, hogy Orbán Viktor pártja ellenzékből megnyerje a választást, mert demokratikus, egyenlő esélyeket nyújtó, szabad választáson az ő pártjára szavaztak a legtöbben.

Vagyis Orbán 2020-ba úgy érkezett meg, hogy egy demokráciát hagyott maga mögött, nem egy diktatúrát, nem a kommunizmust. A diktatúra nem mögötte volt, hanem az ő idejében jött létre, ő számolta fel a polgári demokrácia nyugati intézményeit, ő lehetetlenítette el, vagy tette formalitássá azok működését.

Ezzel párhuzamosan Orbán egy csikorogva, de mégis működő piacgazdaságot torzított félfeudalista akármivé, amelyben csak Mészáros Lőrinc és társai, egy kiválasztott csoport érvényesülhessen, mégpedig nem annyira piaci teljesítményére, és egyéni kvalitásaira, mint amennyire a kormányfővel fenntartott személyes kapcsolataira támaszkodva. Számolatlanul kapott állami megbízásokkal és állami pénzekkel kistafírungozva. Magyarul: példátlan méretű korrupciónak és a közvagyon hűtlen kezelésének köszönhetően.

Orbán arra hivatkozik, hogy Németország a kapitalizmusból, a szabadságból jött. Mint már mondtuk, Magyarország is. Azaz a különbség a két ország között nem ebben keresendő, hanem abban, hogy az időszakban, amelyben Orbán Magyarországon és Angela Merkel Németországban kormányon volt (mindketten mintegy másfél évtizeden át vezetik országaikat), milyen irányba fordult Németország és milyenbe Magyarország.

Németország 30 évvel, 20 évvel, 15 évvel ezelőtt is példásan demokratikus ország, Európa vezető gazdasági és politikai nagyhatalma volt és az ma is. Ebben semmi nem változott, legfeljebb e szerepe még markánsabbá vált. Magyarország ezzel szemben a volt kelet-európai szocialista országok éltanulójából sereghajtóvá küzdötte le magát.

Orbán egy diktatórikus, antidemokratikus, szélsőjobboldali, neonáci ideológián alapuló politikai rendszert hozott létre Magyarországon. A vezetése alatt a gazdaság növekedése elmaradt számos más kelet-európai országé mögött, és hazánk nemcsak Nyugat-Európához nem zárkózott fel, de a kelet-európai államokhoz viszonyítva is lemaradt a versenyben.

Milyen együgyűnek vagy kétszínűnek kell lenni ahhoz, hogy valaki 2020-ban a Die Zeitnek a nehéz történelmi múltra hivatkozva akarja igazolni jelenlegi európai elszigeteltségét, szembefordulását a nyugati értékrenddel.

Azt a politikát, amely Magyarországon szegénységet és milliós társadalmi rétegek reménytelen leszakadását eredményezte, a nemzetközi porondon pedig azt a megalapozott meggyőződést, hogy Magyarország az EU-ban és a NATO-ban is Oroszország és Kína trójai falova, a nyugati szövetségi rendszerek ellenfeleinek bábja.

Nevetséges és visszataszító meglett férfiként a gyerekkorban kapott pofonokra és seggberúgásokra hivatkozni, a nehéz gyermekkorra, hogy mi a sötét Felcsútról jöttünk, mások a fényes Budapesten nevelkedtek, hogy nálunk nem volt otthon könyvespolc, meg zongora sem, a család sem paraszti, sem munkás, még kevésbé értelmiségi értékrendet nem ismert.

Az ember, egy egyetemi diplomával a zsebben, túl kellene tegye magát a múltján. Egy országnak, egy népnek, 10 millió magyarnak mégsem kellene csak azért szenvednie, mert az ország kormányfője nem tudja feldolgozni a gyermekkorát, és ami a szellemi teljesítményét illeti, kora előrehaladtával egyre infantilisabb lesz.

Orbán a kis magyar homokozóban minden gyerek kezéből kitépi a homokozó lapátot, az összes játékszert magának követeli, azt is, amivel nem is tud játszani, sőt ma már ez is kevés, és az udvaron játszó nagyobb gyerekeket próbálja meg elgáncsolni, mert nem tud velük lépést tartani.

A vége az lesz, hogy kitiltják a játszótérről, és nem mehet ki még az udvarra sem. Maximum a napi séta erejéig. Vagy ami még nagyobb büntetés lesz számára, hoppon marad, amikor jön a Karácsony.

Zsebesi Zsolt